Beszámoló a mászásról és a tragédiáról

Kiss Péter túlélhette volna

Az expedíció vezetője megérkezése után beszámolt a Kancsendzönga-expedíció tragédiájának lehetséges okairól. Szerinte nem a 24 órás csúcstámadás, vagy a szokatlanul alacsonyan felállított csúcstámadó tábor tehet a balesetről, hanem hogy kevés vizet vittek magukkal, és Kiss Péter nem tudta, hogy 8000 méteren már nem lehet segíteni senkin.

„A Péterrel együtt mászó olasz és spanyol mászók nem hitték el, hogy visszamegy, azt hitték megbolondult. – elevenítette fel Erőss Zsolt és Kiss Péter tragikus csúcsmászásának történetét az expedíció vezetője kedden. - Nem ez történt, csak nem volt ideje magyarázkodásra. Nem találta a Zsoltot és visszament segíteni. Ebben sajnos tapasztalatlan volt, ezt nem tudta, hogy itt nem lehet emberségesnek lenni, mert akkor a végén két halottal nézünk szembe, és nem eggyel.”

Kollár Lajos kedden érkezett Magyarországra, és a repülőtéren részletesen beszámolt a tragédia feltételezett okairól az Indexnek. „Az expedícióra készülve nem beszéltünk Péternek arról, hogy ha baj van, ne menjen vissza Zsoltért. Ez egy nonszensz. De nem gondoltuk volna, hogy Péter a csúcsmászás után egyáltalán képes erre. A szíve vitte vissza. Ha Peti bekapcsolja akkor a rádiót, lebeszélem róla. Tudni kell túllépnie, még Zsolton is.”

Kollár szerint ha Péter nem fordul vissza társáért, ma valószínűleg életben volna, hiszen azok a mászók, akikkel együtt ereszkedett, épségben elérték az alaptábort.

A csúcson még jó állapotban voltak

Az expedíció hazaérkező tagja azt is elmondta, hogy a tragédia kiváltó oka valószínűleg nem az volt, hogy a két mászó túl hosszan ment a csúcsra, hanem hogy kevés folyadékot vittek magukkal.

„Ilyen jól működő expedíciónk nem nagyon volt, meg is beszéltük Zsolttal.” – vélte Kollár. - Péter talán az egész táborrendszerből a legjobban teljesített. Még egyszer Petivel mennék, ha lehetne választani. Az, hogy még nem volt ilyen magasan, nem számított. Persze el lehetett volna menni vele az Aconcaguára (6962 méteres dél-amerikai hegy, amelyet edzőcsúcsként használnak expedíciók előtt. a szerk.) de arra hátratett kézzel felment volna.” – válaszolta a kérdésre, hogy mennyiben járult hozzá a tragédiához Kiss Péter gyakorlatlansága.

Kollár szerint nem az volt a probléma, hogy a két mászó 350 méterrel a legfölső tábor alatt éjszakázott, és onnan indult a csúcsra. „Volt vita az alacsony indulásról, de azt mondták, olyan meleg van, hogy nem fárasztják le magukat a puha hóban, hanem másnap korábban indulnak, és ledolgozzák a hátrányt. És így is volt, simán beérték az élbolyt. A koreaiak ugyanezt csinálták, 80 méterrel volt csak feljebb a táboruk.”

A vezető nem látta döntő hibának azt sem, hogy Erőss és Kis szokatlanul hosszan, teljes 24 órát mászott a csúcsig. „Zsolték 8100 körül egy órát vitatkoztak, amikor a spanyolok serpái már nem feszítették ki tovább a köteleket, hogy menjenek-e tovább. Zsolt azt mondta, hogy fáradunk, de amúgy jól vagyunk, szó nincs, hogy visszaforduljunk. Összeálltak a spanyol Oscarral, az olasz Marióval, és két serpával, és együtt másztak. Raktak be néhány helyen kötelet, el is töltöttek ezzel vagy négy órát, ott ment el egy csomó idő.”

„A csúcson mindkét mászó kiváló állapotban volt - hangsúlyozta Kollár Lajos. Vidámak voltak a rádióban, és szerinte a fotók is erről tanúskodnak. „Oscar megerősítette, hogy Peti tökéletes állapotban volt a csúcson. Zsolttal 8300 és 8400 közt történt a probléma. Éjszaka, 24 órás csúcsmenet után jött az a mondta: Nem tudok mozdulni, teljesen legyengülten, vészesen gyorsul a pulzusom, ha megmozdulok. Javasoltam neki, hogy húzza magára a hátizsákját, de arra csak azt mondta, hogy most ejtettem le. Ilyet Zsolttól nem hallottam még hegyen.”

Víz nélkül maradtak

„Valószínűleg a kevés folyadék lehetett a probléma oka. És ezt megerősítették a csúcsról lejövők is. Nem nagyon ittak, étel elég volt náluk, ettek is, de folyadék nem. De Zsolt mindig ennyi folyadékot vitt magával. Ez most nem jött be. Kiszáradtak, besűrűsödött a vérük. Emiatt lehetett, hogy Zsolt végig arról panaszkodott, hogy alig lát. De hogy ezen kívül adódhatott-e valami más, azt nem tudjuk.”

Kollár felidézte az ereszkedés nehéz pillanatait. „Rádióztam vele, alig tudott beszélni. Kérdeztem, Peti hol van, és kiderült, hogy valahol már messzebb, lenn, a többi mászóval. Jó volt az idő, csak mínusz 30 fok volt, nem mínusz 40 és szél. De ezt sem bírja ki akárki. Zsolt túlélte. Reggel fél négy körül úgy összeszedte magát, hogy lement 8100 méterre. Ott találkozott Petivel, és innentől úgy gondoltuk, hogy megoldódik a helyzet. Lassan felkel a nap, melegebb lesz. Reménykedtem, hogy le fognak jönni a hegyről.”

Kollár szerint Kiss Péter tapasztalatlansága csak önfeláldozó magatartásában volt tetten érhető. „Utólag hallottam, hogy Peti 8000 méter körül megfordult és elindult fölfelé. A többi mászó azt hitte, hogy megőrült. Ezt, hogy visszafordulunk, ilyen magasságban, és egy csúcsmászás után nem lehet megcsinálni. Ezt Peti nem tudta, de álmunkban nem gondoltuk volna, hogy lesz egy ilyen szituációnk. Hogy ilyenre is fel kell őt készítenünk.”

Az expedíció akkor fordult tragédiába, amikor az alaptáborban már azt hitték, hogy van remény. Reggelre Kiss Péter elindult lefelé, és Erőss szintén összeszedte magát: „21-én délután kettőkor beszéltem Zsolttal. Mondtam, pihenjen egy órát. Zsolt egész normális hangon válaszolt. Mondtam neki, hogy el kell érnie a négyes tábort, és hogy óránként rádiózzunk. Soha többet nem beszéltünk.”

Kollár elmondta, hogy a Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciósorozat ezzel véget ért. „Nincs kivel folytatni Magyarországon. Magyarországon nincsenek olyan hadra fogható mászók, akivel folytathatnánk. Volt egy szép tervünk, de a 14-ből megvan 12, és most meg fogunk állni.”

Felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál.

 Erőss Zsolt a legnagyobb magyar hegymászó volt. A kijelentés nem kérdéses, ha megnézzük az eredményeit. A világ 14 nyolcezer méter feletti csúcsából megmászott tízet. Kettőre már műlábbal jutott fel, amely világviszonylatban is jelentős teljesítmény. A veszélyes Nanga Parbatot (8125 méter) pedig teljesen egyedül, háttércsapat nélkül, új úton mászta meg, ezzel kivívva Reinhold Messner elismerését is. Pedig az élő alpinistalegenda nem sok ember teljesítményén lepődik már meg. Mellesleg pedig Erőss volt a Föld legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek első magyar meghódítója, habár erre az eredményére ő sosem volt annyira büszke.

De Erőss Zsolt mégsem a fentiek miatt volt a legnagyobb magyar alpinista. Hanem mert ő a szó legklasszikusabb értelmében volt hegymászó. Erőss akkor is ugyanígy járta volna a hegyeket, ha a hegymászás senkit nem érdekelne rajta kívül, ha nem foglalkoznak vele a lapok, nem érdeklődnek iránta az emberek. Ez onnan tudható, hogy még akkor kezdte az egészet, amikor éppen ilyen volt a helyzet. Szülőhelyén, Erdélyben egy szűk kör furcsa szórakozása volt az alpinizmus, ahogy Magyarország sem a Himalájával volt elfoglalva, amikor 1988-ban ideköltözött.

Elhivatottságát onnan is tudom, hogy társa voltam, amikor 1999-ben kiutaztunk a Nanga Parbathoz. Nem volt pénzünk, így aztán hivatalos engedélyünk sem. Nyilvánvaló volt, hogy hiába mászik fel a csúcsra, soha nem kerülhet be a hivatalos hegymászókrónikákba. Senki nem tud majd a sikeréről. Ennek ellenére megmászta a rettegett csúcsot, majd éveken át titokban tartotta a sikert, hiszen akkor kitiltották volna Pakisztánból, és nem kerülhetett volna újabb nyolcezresek közelébe. De számára nem a hírnév volt a lényeg, hanem a mászás maga. Az a semmihez sem hasonlítható élmény, amit a magashegyek közt él át az ember, ahogy méterről méterre emelkedve kiszakad a színes és zűrzavaros világból, és belekerül egy olyan rendszerbe, amelyben egyszeriben letisztult, érthető és világos lesz minden. Nincsenek színek, csak a hó fehérje és az ég kékje. Csak a fent van és a lent, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség.

Nem meggondolatlan volt, vagy fanatikus, hanem elkötelezett. Elkötelezett a teljes élet iránt. Amputációhoz vezető balesete után megkérdeztem, nem értékelte-e át az életét, nem gondolja-e, hogy valami nyugodtabb hobbit kellene választania. Zsolt értetlenül nézett rám. „Azt gondolod, hogy úgy jártam a hegyeket évtizedeken át, hogy nem vettem észre, ez veszélyes? Mindig tudtam, hogy mivel jár a hegymászás. De szerinted jobb otthon ülni, és tévét nézni biztonságban?”

Erőss valóban nem értette, hogyan vonhatják kétségbe a hegymászás értelmét. Számára kétfajta élet létezett: amit az ember teljes valójában megél, fájdalmaival, nehézségeivel, légszomjával, kimerültségével, és a csúcson átélt lebegő élménnyel. És az, amelyikben az ember külső elvárásoknak megfelelő, látszatéletet él, amelyben foglalkozhat divatos dolgokkal, viselhet divatos ruhákat, csak éppen egy nem létező sorsot valósít meg. Mindig is furcsállta, hogy miért vállalják mégis ezt a félszívű életet olyan sokan.

Elkötelezettsége vezette akkor is, amikor nekiveselkedett, hogy műlábával újra megtanuljon járni. Nem panaszkodott, nem gondolta, hogy szerencsétlen lenne, nehezebb sorsú, mint két lábon élő embertársai. Annyit látott, hogy megint előtte áll egy nagy feladat, amelyet meg kell oldania. Célja azonban nem az volt, hogy újra megtanuljon járni, hanem hogy visszamehessen a hegyek közé.

Ez a derű, ez a megható és naiv elhivatottság volt az, ami népszerűvé tette jóval a hegymászók körein túl. Megdöbbentem, amikor láttam, a városban járva nem csak fiatalok, sportemberek ismerik fel, hanem idős asszonyok, öregurak is szorongatják a kezét. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.

Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet aziránt, aminek él.

Nem gondolta, hogy valaha tett volna bármit, amivel a többiek fölé kerekedett volna. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál.

Szomorú közlemény

Rossz napra ébredtünk!  A tegnapi remények szertefoszlottak. A rádiókapcsolat megszűnt Zsolttal. Tegnap délután három óra óta nem válaszol a hívásra! Petiről tegnap reggel 8 óra óta nem tudok semmit. Zsolt szerint elindult lefelé előtte. De ez egyáltalán nem biztos!

A biztos az: Nincs rádió kapcsolat, a négyes tábor és környékének átvizsgálása után sincs nyomuk.

Még egy kísérletet tettünk a koreai kollégákkal együtt (akiknek 2 sherpájuk és 2 mászójuk még a 4-es táborban van) egy szervezett, környék és a táborok átvizsgálására ma. Semmi eredmény!

 A "Magyarok a világ nyolcezresein" az alábbi közleményt fogalmazza meg:

A 2013-as Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) Expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt!

Kollár Lajos  - 2013.05.22.

Csúcs és krízishelyzet!!!

 Kollár Lajos jelentése

2013.05.21. 10 ó.

Sajnos nem jó híreket kell közöljek!

Tegnap este 6 óra előtt néhány perccel megszólalt a rádió és Zsolt viccelődött: Itt a csúcs, Lalikám merre vagy?

Persze, hogy a kezemben volt, egész nap el sem eresztettem. Örömömben 2x gratuláltam Petinek is, aki hálásan köszönte, de hideg van és adta vissza Zsoltnak, aki megnyugtatott, hogy hosszú volt, jól elfáradtak, de rendben vannak és rögvest ereszkednek is le (mind a hatan: Ők ketten, Oscar a Spanyol, Marió az olasz és két sherpa!) nem marad idő sok fotózásra, meg köd is van!

Rendben, vigyázni lefelé és a rámpánál, majd a négyes tábor elérésénél feltétlenül rádiózzatok!

Jött is a következő rádió Zsolttól 20 órakor: Lali, nagyon legyengültem, nem tudok tovább menni, Péterék előttem, lejjebb vannak 60-100 méterrel. Próbáltam fényjeleket adni, de nem ért semmit!

Ennél jobban régen lepődtem meg, hiszen semmi jele nem volt a  hírtelen erővesztésnek és pont Zsoltnál.Úgy tűnt nálam csak Zsolt lepődött meg jobban.a hangján is éreztem, hogy komoly a baj!
és így maradtunk egész éjszaka, Kb. 8300 méteren -30 fokban.Félóránként beszéltünk a rádión.

Hajnal felé hívott és azt mondta, hogy kicsit összeszedte magát és elindul- lassan lefelé.

Örültem mert a fagyásveszély nagy úr.

1 óra múlva beszéltünk és kérdeztem Petit. Még egy meglepetés, azt mondta -itt van mellettem!

És úgy is volt. Peti átvette a rádiót és elmondta, hogy Zsozsó egy kicsit rossz bőrben van, de masszírozza és lassan ereszkednek lefelé!

Az nagyon jó, Mi pedig Jaroval szervezzük a segítséget és a mentést. Csakhogy, egyetlen embert se értünk el a környéken, mindenki ki volt kapcsolva  a föntlévő sherpákkal együtt!

Pontosabban, az első hírre, este fél kilenckor értesítettük Carlos Soriát és Dr. Carlost a hármasba és el tudtuk érni az olasz doktornőt a négyesbe, hogy riasszon mindenkit akit csak tud, ha módja van rá!

A lefelé jövők még nem érkeztek meg és a táborban rajta kívül nem volt senki! Természetesen a lefelé jövőknek sem volt bekapcsolva semmilyen alkalmatosságuk!

Az érdembeli rádiólánc reggel 8 órakor indulhatott el. Érdemi Sherpát egyet sem lehetett elérni. A csoportoknak , vagy nincs rádiójuk, vagy az akku rossz, vagy egyszerűen nincs bekapcsolva!! Ezalatt Zsolték, lassan araszoltak a rámpa elejéig lefelé.

Közben a kettes tábort elvitte egy lavina és a koreai csapat balesetet szenvedett. Úgy tudjuk meghalt egy koreai és a sherpája. Tehát a baj és a lehetséges? mentés három felé oszlott.

Közben Peti ,vagy lemaradt, vagy leelőzte Zsoltot, mert a látható képen 1 ember maradt. Zsolt nem tudott magyarázatot adni, hiszen a beszéd is nagyon nehezére esett, de folyamatosan, lassan ereszkedett lejjebb. Egészen 8100 méterig. Ott lekuporodott és elaludt.

3 óra múlva, jól hallhatóan pihentebben és jól artikulálva hívott és elindult lefelé a négyes táborba.

Közben sikerült egy 2 tagú, sherpa segítséget megnyerni (tetemes összegért), hogy érje el a négyes tábort holnap reggelre és segítse a fiúkat lejjebb ereszkedni, akár az alaptáborig.

Reméljük, sikerrel !

Erőss és Kiss sikeresen jutottak fel a Föld 3. legmagasabb csúcsára, de lefelé tartva elfogyott az erejük. Nem tudni, hogy Kiss Péter hol van, a lábprotézissel mászó Erőss Zsolt pedig valahol a legfelső tábor felé ereszkedik. Közben tragédiák sora zajlott a többi expedícióval is.

Kedden délután Erőss Zsolt és Kiss Péter mentőexpedícióját szervezik a nepáli Kancsendzönga alaptáborában, mivel a két magyar alpinista ereje végére ért a sikeres csúcsmászás után. Az alaptáborban is csak reménykednek abban, hogy a mászók elérik a legfelső, 7600 méteres tábort. Bár ez is extrém magasságban van, de már a 8000 méter alatt. A 8000 méter feletti magasságot hívják halálzónának: itt olyan kevés az oxigén, hogy huzamosabb ideig a szervezet már nem képes működni.

Váratlan krízishelyzet a csúcs alatt

Az expedíció sorsa az utolsó pillanatban fordult kritikusra. Hétfőn helyi idő szerint este hatkor még arról érkezett hír, hogy elérték a Föld harmadik legmagasabb csúcsát, a Kancsendzöngát. A jelentésben ugyan nem említették, de a szakértők számára nyilvánvaló volt: az ideálisnál később érték el a 8586 méteres csúcsot. A páros 24 órás mászás végén ért célba. Az ugyanakkor tudható, hogy a hegymászás legnehezebb és legveszélyesebb része mindig az ereszkedés. A mászók ilyenkor már kimerültek, ezért a megfelelő taktika szerint nem erejük legvégéig másznak, hanem úgy, hogy még legyen energiájuk és idejük visszaérni a táborba. Ez ugyanakkor azzal is járhat, hogy még a csúcs előtt vissza kell fordulniuk.

Bár Erősséknél egyértelmű volt, hogy túl hosszúra nyúlt a mászás, reményt adott, hogy a páros vidáman rádiózott a csúcsról, hangsúlyozva, hogy azonnal kezdik is az ereszkedést.

Este nyolckor érkezett az első aggasztó hír. Erőss Zsolt jelentkezett be rádión az alaptáborba: „Nagyon legyengültem, nem tudok tovább menni, Péterék előttem, lejjebb vannak 60-100 méterrel. Próbáltam fényjeleket adni, de nem ért semmit.”

Nem csak az volt a baj, hogy a mászó egyedül maradt, hanem hogy mindez alig néhány száz méterrel a csúcs alatt történt, ahonnan még hosszú út vezet a 7600 méteres táborba. Ekkor már 28 órája voltak talpon.

Éjjel jött az újabb rádióüzenet, miszerint a két hegymászó már együtt van, de extrém magasságban, 8300 méteren. Az éjszakát a szabadban húzták ki, mínusz 30 fokban, olyan környezetben, ahol az alacsony oxigéntartalom miatt pihenni sem lehet: még akkor is fogy az ember energiája, ha csupán fekszik. Az alaptábor vezetője, Kollár Lajos félóránként beszélt velük, hogy biztos lehessen abban, nem alszanak el, súlyos fagyási sérüléseket szerezve.

Nem csak a magyarok kerültek aznap nehéz helyzetbe. Egy lavina elvitte a kettes tábort, egy koreai és egy bangladesi hegymászó leereszkedés közben lezuhant és életét vesztette, két serpa megsérült. A lavina miatt sokan a szabadban töltötték az éjszakát.

A páros hajnalban folytatta az ereszkedést, és de reggel nyolckor még mindig csak 8100 méteren jártak. Innentől az információk bizonytalanok. Kiss Péter haladt tovább, Erőss pedig lekuporodott, és többet nem adott életjelet. Mivel rádiójukat kikapcsolták, csak távcsövön lehetett követni az eseményeket, Kollár Lajos sokáig a legrosszabbtól tartott.

Erőss három órával később mozdult meg. Kiderült, hogy elaludt, de gyűjtött annyi erőt, hogy folytassa az ereszkedést. Hangjából Kollár Lajos jelentése szerint nyilvánvaló volt, hogy ereje végén jár.

Szervezik a mentőexpedíciót

Cikkünk írásának idején nem tudható, hogy Kiss Péter hol van, elérte-e a 7600 méteres tábort. Kérdés, hogy a műlábbal mászó Erőss Zsolt képes-e saját erejéből elérni unyanezt a tábort. Továbbá, ha el is érik, hogyan fognak tovább ereszkedni? Bár ott már vannak sátrak és élelem is, a körülmények nem alkalmasak a pihenésre. Az expedíció sajtófőnöke, Vincze Szabolcs is arról tájékoztatta az Indexet, hogy vélhetően mentőcsapatot kell értük küldeni.

A mentést nehezíti, hogy minden hegymászó a hegyen van, hiszen mindnyájan kihasználták a mászásra alkalmas időszakot. Kollárék a kettes és hármas táborban pihenő, csúcsot nem járt serpákból és mászókból igyekeznek csapatot szervezni, egyelőre azonban bizonytalan, ki kapható a nehéz és veszélyes feladatra.

A sajtófőnöktől származó hírek szerint az alaptáborban maradt serpákból szerveznek mentőcsapatot, akik legkorábban szerda reggel indulhatnak el a hegyre. Vincze Szabolcs szerint arra készülnek, hogy a két alpinista saját erejéből nem képes lejutni a hegyről.