Marci betyár

Ebben a történetben azt mesélem el, hogyan lettem a Börzsöny félelmetes betyárja.

A pandúrok évtizedek óta zaklatták falunkat, és a családomat is. Kegyetlenkedéseikkel állandó rettegésben tartották az ártalmatlan embereket, nem kíméltek senkit. Apám haláláért is ők a felelősek. Így elhatároztam, hogy betyár leszek és megbosszulom, amit tettek.

Már híres betyár voltam, mikor Bugacon a vásárban elkaptak, és a király színe elé állítottak. A perzekutorok rám fogták, hogy elloptam az ispán pénzét. Ki akartak végezni, de nem hagytam magam, este kijátszva az őrséget, megszöktem. Felugrottam egy észak felé tartó szekérre. Egyenesen a Börzsöny hegyei közé akartam szökni.

            Felkerestem az eldugott Bernece nevű falut, ahol Sisa Pista betyártársam lakott. Megvendégelt palócházában, megkínált ízletes hegyi borából, majd elvezetett a hegyoldalon lévő szőlőbirtokára. Sétáltunk, beszélgettünk a falusi utcákon, lekanyarodtunk egy poros földútra. Egy idős asszony bicegett el mellettünk. Megszólított: „ Jajj, Isten áldja magukat Pista! Hallotta, hogy a szomszéd faluban járnak a pandúrok? Valami szökött rabot keresnek, délutánra ideérnek! „

            Pista megragadott, szaladtam mellette a lejtős utcákon. Maga után vonszolt a bernecei Nagyvölgybe, és azt mondta, hogy ott el tudunk rejtőzni egy barlangban. Tavasz volt, minden zöld színben pompázott. A verőfényes napsütésben bekanyarodtunk a völgybe. A pincesornál lassítottunk. A Nagyvölgyben már nem kellett szaladni, mert itt már nehezebben értek utol, mivel nem ismerték a járást. Úgyis a falut nézik először. Egyre mélyebbre mentünk. Pihentünk egy fél órát, mikor távoli puska durrant. Egyből észbe kaptunk, és futni kezdtünk. Megállás nélkül rohantunk a fák alatt. A hűvös rengetegből kiérve egy fényes tisztásra értünk. A mezőn egy nagy kalapos méhész állt. Megint lőttek. A túlsó kanyarban feltűnt pár pandúr. Üvöltötték:

-         Ott vannak a betyárok, utánuk! Lőjetek! –Majd hirtelen golyózáport kaptunk. Majdnem elkapott az egyik golyó. Elvágtáztunk a méhészhez. Kedvesen felajánlotta, hogy van a számunkra egy-két üres faládája, amibe elbújhatunk. Kinyitotta a tetejét, és beleugrottunk. Pont akkor csapódott be az ajtaja, mikor a tisztásra értek üldözőink. Idejöttek a ládákhoz teljes fegyverzetben. Nagyon izgultam. A pandúrok elkezdték faggatni a méhészt, látott-e kettő menekülő embert. A jólelkű méhész védett minket, de mikor a pandúrok megfenyegették, elmondta, hogy a hetedik és a nyolcadik ládába rejtett minket.

– Felnyitni! - Pár perc múlva kétségbe esetten jöttek vissza.

–Váci Pandúr zászlóalj vezérének jelentem, hogy üresek a dobozok.

–Üresek, de hát akkor hol vannak? - ekkor már rég a sűrű zöld bozótban voltunk, egy ösvényen, mely tovább visz a völgyben. Ide jutottunk, hiszen a méhész nem árult el bennünket, rossz kaptárt mondott a pandúroknak. Ezután kúsztunk el a fűben. A távolból még egy-kettő kurjantást lehetett hallani.

–Biztos nem ebben a ládában vannak! Felnyitni a többit is!.....Jajj, méhek csipkednek. Az összes pandúrt csipkedik ezek a dögök! Szaladjunk vissza a faluba!

Mi egyre sűrűbb erdőben jártunk. Késő délután volt, mikor megálltunk.

     –Ez az a hely! - Én nem láttam semmilyen völgyet, amerre mutatott, csak rengeteg sűrű bükkfacserjét. A betyár a fák felé indult, én utána. Beugrottunk a bozótba. Egy szűk csapást vettem észre. Baktattunk a meredek csapáson felfelé. Átértünk a hegy túloldalára. Benéztem a völgybe, és gyönyörű víz vájta páfrányos és indás szurdokot láttam. A sziklaleválásokon kapaszkodva lemásztunk. Látszódottak az üledék lerakódások. Összeszűkült a sziklasor, átcsúsztunk a repedésen. A zöld indáknál felkúsztunk a kőfalon. Óriási mészfal állta utunkat. Nagy árnyék vetődött rá, hiszen ez egy nagyon mély szurdok, amely rendkívül eldugott a külvilágtól. Itt lehetetlen megtalálni minket. Gondoltam, kereshetnek a pandúrok a Nagyvölgyben, sosem fognak megtalálni. A sziklafal közepén volt egy szűk nyílás. Megérkeztünk. Fölkúsztunk a puha kőzetű sárga falon, majd becsúsztunk a mélybe. Egy nagy térbe estünk be. Elővett Pista egy petróleum lámpát. Teljesen száraz volt ez a szoba méretű üreg. A sarok ki volt bélelve szalmával. A sütőhelynél meggyújtottuk a tüzet. Betyártársam egy öntött vaslábasban készítette a vacsorát. Egy jó bor után elaludtunk.

Talán egy hétig maradtunk a szurdokban, terveket szövögettünk a jövőről, de leginkább az foglalkoztatott mindkettőnket, hogyan moshatnánk le magunkról a gyalázatos rágalmakat. Egyik reggel láttuk, hogy csendes a völgy, így kimentünk a méhész tisztására, és megköszöntük neki a segítséget. Két nap múlva a pandúrok lármája csapta föl a völgyet.

Úgy döntöttünk, még maradunk rejtekhelyünkön. Pár nap elteltével már nem adtak hírt magukról, ezért ki mertünk lopakodni a Nagyvölgybe. A réten már nem volt ott a méhész, és nem láttunk senkit. Alaposan szétnéztünk. Elvittünk egy kosárban pár bödön mézet, majd kifizetjük később barátunknak. A szemlélés közben nem számítottunk arra, hogy esetleg egy pandúrcsapat bújt meg a rét melletti erdőben. Nem lőttek ránk, mert tudni akarták, hogy hol bújunk meg. Gyanútlanul mentünk vissza a bozótba. Egyszer-kétszer megreccsent egy ág a távolban, és szelíd csörtögés hangja hallatszott. Gondoltuk, egy rókacsalád lehet. Másnap reggel, ahogyan kinéztem az üregből, kellemetlen csalódás ért. A fal előtt egy csapat felfegyverzett perzekutor állott. Megkötözve vittek minket a balassagyarmati zárdába. Pista sötétedésig mesélte a menekülési terveket. Neki nagy tehetsége volt ehhez. Este meg is szöktünk a gyarmati tömlöcből. Bementünk egy csárdába vacsorázni, majd elindultunk az országút felé. Hajnalban elbúcsúztunk egymástól, ő Bernece irányába indult, én pedig kis várakozás után felkéredzkedtem egy arra jövő szekérre, mely a Zempléni-hegység felé tartott.      

Az út hosszú és unalmas volt. Másnap estére érkeztem Füzérre. Elállt a szavam, mikor felnéztem erre a gyönyörű várra. Azért választottam menedékül ezt a helyet, mert a börtönben hallottam, hogy sok pincéje és alagútja van, amelyben el lehet bújni. Meg teli van borral. A szép környezetben a hegyi kavicsos úton haladtam felfelé, míg a várhoz nem értem. Odafelé benyitottam egy pince, fából készült ajtaján. Megkóstoltam a tölgyfa hordós hegyi vörösbort, majd tovább mentem egy kis alagúton. Benyitottam egy helyiségbe. Találtam ott pár pandúr holmit: ruhákat és fegyvereket, majd megláttam, hogy a szoba belsejében temérdek sok arany csillog. Egyből tudtam, hogy a pandúrok lopták el az ispán pénzét, amit rám fogtak. Ide, ebbe a pincébe rejtették el a kincset. Siettem Budára, a király elé, hogy leleplezzem őket.

        A király seregével indult Füzér várába, hogy meggyőződjön a bűntényről. A pandúrokat tömlöcbe záratta, engem gazdagon megjutalmazott.  Szabadságomat visszanyerve felkerestem  Bernecén Sisa Pistát és a méhészt, akik segítségemre voltak. Megosztottam velük pénzemet, és egy börzsönyi erdészházban éltem tovább életemet.

                                                                                   Írta, rajzolta: Bense Marcell

Kiskunfélegyháza,2014-01-23

Boldog karácsonyi ünnepeket és sikeres új évet

Nagyszerű eredmények Franciaországban

Két félegyházi ezüstérem az 50. Cross-Bagnols terepfutó versenyen

Bagnols sur Ceze városába kaptak meghívást december elején a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub versenyzői, atlétái, ahol a helyi atlétikai klub fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte.

A rendezvény keretein belül a Rimbaud parkban december 8-án az 50. Cross-Bagnols terepfutó versenyt rendezték.

Ezen a nagyszabású versenyen vehettek részt futóink, ahol 12 különböző futamban mintegy 1000 fő versenyezhetett. Kiskunfélegyházáról hét versenyző állt rajthoz az atlétikai megmérettetésen. Mindenki saját korcsoportjában indulhatott, különböző távokon.

A pálya változó szintkülönbséggel, ismételt emelkedő, lejtő menet, számos kanyarral tarkított volt.

A következő eredményeket érték el futóink.
Fricska Anna 2260 méteren 15. helyezés
Hegyi Dóra 3380 méteren 2. helyezés
Csontos Piroska 4420 méteren 2. helyezés
Holló-Szabó Martin 3380 méteren16. helyezés
Varga Tibor 3380 métere 25. helyezett
Bartos István 8680 méteren 20. helyezett
Németh László 8680 méteren 18. helyezett
A csapat vezetését Bozsó István vállalta.

A rendezvényre való kijutást támogatóinknak ez úton is köszönjük.

szerző: Németh László

Világjárás Fábián Tamás képeivel

„Fábián Tamás egész élete a szakmája volt, ez volt számára a hobbi és a hivatás is egyben” – fogalmazott dr.Szilassi Péter egyetemi docens a Fábián Tamással a világban című fotókiállítás megnyitóján.

„2012 januárja óta már csak a fényképek vannak” – olvasható az egyetemen nyílt fotókiállítás egyik tablóján. Az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány és a Magyar Földtani Védegylet által rendezett tárlat egyik célja, hogy ápolja az Etiópiában elhunyt oktató emlékét, és megmutassa a világnak azoknak a szépséges tájait, ahol Fábián Tamás megfordult. Több mint háromszáz alkalommal utazott külföldre, s ötven országban járt, melyekből egy válogatást láthatnak az érdeklődők a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken december elsejéig.

„Fábián Tamás egy olyan ember volt, akihez bármikor lehetett fordulni, mindig segített és azon volt, hogy támogassa kollégáit. A szakma volt az élete, a hobbija és a hivatása” – fogalmazott Szilassi Péter egyetemi docens a megnyitón. Hangsúlyozta, kollégája, Fábián Tamás az általa gyűjtött értékeket és tudást mindig átadta, földrajztanárok nemzedékét nevelte fel. „A tanszék bejáratánál van egy kis tábla, amin a jelenléti ív van. Tamás neve ott szerepel rajta, és az van odaírva, hogy ’távol van’. Távol van tőlünk fizikailag, de lélekben itt van velünk. Még mindig várjunk, hogy fel fog tűnni a folyóson, és régi mosolyával ismét találkozhatunk” – tette hozzá Szilassi Péter.

Petrovics Kálmán arra hívta fel a figyelmet, hogy Fábián Tamás élete teli volt vidámsággal és örömmel, a megismerés szépségével, továbbá azt jellemezte őt, hogy mindig adott valamit a környezetének. A Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány egyik alapítója elmondta, ezt az üzenetet is szeretnék közvetíteni a rá való emlékezéssel.

Mint ismeretes, 2012 január 17-én Etiópiában, az eritreai határnál, az Erta Ale vulkán közelében életét vesztette két szegedi kutató, Fábián Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék tanszéki munkatársa és Szabad Gábor, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa. A tragédiával végződő, három hetes tanulmányút során a kutatók többek között bejárták az ország világörökségi helyszíneit, megismerték a kultúrák találkozásából fakadó, egyedülálló építészeti stílusokat, kolostorokat és sziklatemplomokat látogattak meg.

Varga Anna

Fotó:Gémes Sándor