Bense Zoltán

Félegyházi Betlehem

A hideg szinte fenyegető volt. A fehérbe öltözött házak falai és az úttest valósággal ontotta a jeges zimankót. A hóesésben sötétszürke nagykabátos férfi igyekezett a városka központja felé a hosszú platánsoron. Valószínűleg az utolsó vonattal érkezett, hogy együtt töltse a Szentestét szeretteivel. Már erősen szürkült, teremtett lélek se járt az utcákon. Azaz mégis...
A gimnáziummal szemközti üzlet előtt nyolc-tíz éves forma kisfiú állt. Vágyódó tekintete a kirakatot díszítő Betlehemre szegeződött. A kétezer éves bibliai történet legszebb kellékére: a rongyos istállóra, melynek közepén ott állt a Gyermek fekhelyéül szolgáló jászol, körülötte a Szűzanya, Szent József, a szamár, az ökör, a pásztorok és a három napkeleti bölcs. Az istálló fölött pedig a fényesen ragyogó csillag.
– Tán ezt a Betlehemet szeretnéd megvenni? – állt meg a gyerek mellett az idegen férfi.
– A fiú némán bólintott, szemeit azonban egy pillanatra se vette le a Betlehemről.
– Nem biztos, hogy eladó, de ha mégis, sokat kérhetnek érte... Míves munkának tűnik – mondta inkább magának a férfi.
A kisfiú kihúzta egyik kezét a zsebéből s nyitott tenyerét a férfi elé tartotta. Egy tízkrajcáros fénylett rajta.
– Ezt az előbb találtam, de nem hiszem, hogy bármit adnának érte – mondta lemondóan.
– Hadd nézzem csak... –  nyúlt utána férfi, és a fény felé fordulva alaposabban szemügyre vette az érmét.
– Hallod-e, ez nem akármilyen tízkrajcáros! Ahogy nézem, nem is a Földön készült, alighanem valamelyik angyal veszíthette el. Ez hamisítatlan égi tízkrajcáros, és éppen ezerszer annyit ér, mint földi megfelelője – biccentett elismerően, miközben visszatette a fiú tenyerébe az érmét.
A gyerek tátott szájjal bámult rá.
– Gyere, menjünk be az üzletbe, magad is mindjárt megbizonyosodhatsz róla, hogy valódi kincset szorongatsz a markodban – mondta az idegen, azzal kézen fogta fiút és benyitott a boltba.
Bent idős kereskedő fogadta őket.
– Parancsoljanak, uraim, miben lehetek szolgálatukra? Csak igyekezzenek, ha lehet, már épp zárni készültem... – tette hozzá udvarias mosollyal.
– Akkor épp a legjobbkor jöttünk – nyugtázta elégedetten az idegen. – Kis barátom egy rendkívül értékes érmét talált. Valószínűleg az angyalok valamelyike veszthette el. Olyan sokat ér, hogy bármit megvehet érte – tette hozzá, közben szemével odahunyorított a boltosnak.
– Szabad lesz megnéznem azt a csodapénzt – mosolygott az öreg.
– Természetesen – felelte a kisfiú és átadta a tízkrajcárost.
– Egyszerűen hihetetlen!  – kiáltott fel a boltos. – Ez a pénz tényleg egy vagyont ér! Micsoda szerencséd volt, fiam, te aztán igazán  engedelmes és jó lehetsz, ha az égiek ilyen kegyben részesítettek. Válaszd ki hát, amit szeretnél – simogatta meg a gyerek fejét.
A fiú előbb a kereskedőre, aztán az idegenre nézett. Mivel mindkettejük tekintetéből biztatást olvasott ki, kis habozás után rámutatott a kirakatban ragyogó Betlehemre.
– Ezt szeretném – mondta egyszerűen.
– Máris becsomagolom – készségeskedett a boltos. Valahonnan elővarázsolt egy nagy dobozt, belehelyezte a Betlehemet, rakott mellé egy nagy marék szaloncukrot, két tábla csokoládét, és néhány marcipánangyalt is ráadásként, majd az egészet ügyesen betekerte egy csillogó karácsonyi papírba, s még egy piros szalaggal is átkötötte.
– Boldog karácsonyt, fiam! Legyen máskor is szerencsém! – mondta, miközben a pult fölött átnyújtotta az álmélkodó kisfiúnak a csomagot.
A gyermek megilletődve köszönte meg a kedvességét, aztán elbúcsúzott a két férfitől és boldogságtól ragyogó arccal kilépett a boltból.
– Mennyivel tartozom, uram? – vette elő pénztárcáját az idegen, amint bezárult az ajtó a kisfiú mögött.
– Semmivel, uram! – szabadkozott a boltos.
– De, uram, ön odaadta kirakata legszebb díszét ennek a kisfiúnak. Amennyire meg tudtam becsülni, az a Betlehem legalább kétezer pengőt ért.
– Szóra sem érdemes, uram! – szabadkozott ismét a kereskedő. – Ma este nekem is karácsonyom van. Jézus, akinek a szülését ma ünnepeljük egy alkalommal azt mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.” Nos, én még soha életemben nem voltam engedékeny senkihez. Nem tettem jót senkivel. Ezért nem is volt még részem abban a csodálatos érzésben, amit most éreztem, amikor átadtam a Betlehemet ennek a gyereknek. Uram, ehhez fogható érzést még soha nem tapasztaltam. Én tartozom önnek hálával, amiért behozta a boltomba ezt a kisfiút.
Az idegen nem válaszolt, csak némán kezet nyújtott a boltosnak. S ahogy ott álltak egymással szemben, egymás kezét szorítva, valami furcsa meleg járta át mindkettejük lelkét. S bár a könnyező férfi nem a legszebb látvány, bizony mindkettejük arcán alágördült egy-egy könnycsepp. És mindketten érezték, hogy abban a pillanatban – akárcsak kétezer esztendeje a távoli betlehemi istállóban – az ő lelkükben is megszületett a Megváltó.
Igen. Ez karácsony legfőbb üzenete: Isten emberré lett, hogy megmutassa, milyennek kell lennie az embernek. Ez a kinyilatkoztatás egyben figyelmeztetés is, hogy az ember ne csak küllemében, hanem egész lelkületében, egész lényében ember legyen. Mert, ha végre megtanuljuk, hogy saját ügyeink helyett elsősorban szűkebb-tágabb környezetünk, közösségünk ügyeit helyezzük előtérbe, nem csak lelki életünkben haladunk előre, hanem az úgynevezett ideigvaló dolgok mögül is egyre inkább előtérbe kerül majd az örökre megmaradó valódi érték: a szeretet. Mert a szeretet maga az örök karácsony.

Közreadta: Szász András

Advent: a várakozás megszentelése

Az első gyertyagyújtással veszi kezdetét a karácsonyi várakozás

Adventi hangulat költözött a városba. A vizes aszfalt visszatükrözte az ünnepi fényeket, a gyerekek fejére vastag sapkát húztak, és elindultak a családok, esernyővel, felhajtott gallérral.

A szemerkélő és rá-rázendítő eső ellenére szépszámú érdeklődő várakozott a Városháza előtt és az aulában. Az első gyertyagyújtás alkalmából a Százszorszép Óvoda gyerekei csaltak ünnepi mosolyt az arcokra, és az Amatőr Királyi Szakácsok látták vendégül a jelenlévőket.

– Advent: a várakozás megszentelése… – mondta köszöntőjében, Pilinszky János gondolatait idézve, Csányi József polgármester. – Aki valóban tud várni, abban megszületik a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel sem kevesebb annál, amire vár.

Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza. VII. Gergely pára négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart.

Az ünnepség befejezéseképpen a Városháza erkélyéről leeresztették az adventi koszorút – három lila és egy rózsaszín gyertyával –. melyen Félegyháza polgármestere meggyújtotta az első gyertyát.

Adventi hangulat költözött a városba.

tli & Kürti László (fotó)

Forrás: Félegyházi Közlöny

Csillagokkal álmodnak_ Anna and the Barbies

Pásztor Anna és Pásztor Sámuel, tanyasi gyerekek a reflektorfényben

Kő kövön nem marad, ha az „őrült” nővér és vagány öccse a színpadra lép zenekarával. Az eszement show közben néha nehéz elképzelni, hogy ők is voltak gyerekek, méghozzá nem is akármilyenek és nem is akárhol. Pásztor Anna énekesnő és Pásztor Sámuel énekes-gitáros, a méltán híres Anna and the Barbies zenekar alapító testvérpárja egy csongrádi úti tanyán töltötte gyermekkorát. Erről az inspiráló időszakról és városunkhoz kötődő élményeikről kérdeztem őket a kiskunfélegyházi koncert előtt.

Öröm volt hallani, ahogy a kölyök kor kedves emlékei előtörtek Simiből és Annából, aki éppen szokásosan extrém színpadi megjelenésén ügyködött a Rocktár öltözőjében. Anna harmadikos korában, 1981-ben került le a Pásztor család Budapestről a tanyára. Anyuka magyar-rajz szakos tanárnőként, apuka pedig mozigépészként dolgozott Kiskunfélegyházán. A Darvas József általános iskolában töltött egy évből Anna legkedvesebb emléke a szertorna volt, amelyet habitusát ismerve korát meghazudtoló profizmussal űzhetett. Simit elsősként inkább az „építőipar” gyengeségei nyűgözték le, amikor a készülő lakótelep szigetelőlapjait fel-fel kapta a szél és nagy koppanással repítette az osztályterem ablakának. A legnagyobb élmények persze a tanyán és a gátéri iskolában érték a született nagyvárosi gyerekeket. A végtelennek tűnő pusztai tér és idő, a fűben lapuló fácánok, a tónak hitt kacsaúsztató, a háziállatok, a rekettyés, a forró homokút és a planetáriumot meghazudtoló nyári égbolt melankóliája ma is visszaköszön a testvérpár „Csillagokkal álmodunk” című dalában. A faluban várta őket a kocsma a világ legfinomabb lángosával, a háziasan ízletes menza, a focipálya, az ostorcsattogtatás, az izgalmas vasgyűjtések, az iskolai színjátszó verseny és természetesen Bense Zoli bácsi, a legvagányabb, sajátos humorú fiatal földrajztanár filmbe illő napszemüvegében.

Az élet később tovább sodorta őket, de a Rocktárnak köszönhetően néhány évtized múlva ismét benéztek Félegyházára, ahol komoly rajongótáboruk alakult ki. Két éve, a visszatérésük alkalmával nem győzték mutogatni zenésztársaiknak gyermekkoruk kedves helyszíneit, a semmit sem változott vasútállomást, a Kresz parkot, a teknősös szökőkút helyét és a csoda világot rejtő kis trafikot. A Rocktár miliője misztikumot tartogatott számukra múltjuk és jelenük érdekes vegyületével. „A retro berendezési tárgyak hatására feltörő kisdobos és úttörő élményeket, a kemencei táborok és a pedagógus ünnepségek kedves emlékeit máig újra és újra érezzük minden belépéskor. A Rocktár kialakítása és hozzáállása, valamint a helyi közönség mérhetetlen lelkesedése viszont versenybe szállhat az ország bármely híres koncerthelyszínével”.

A Pásztor testvérek múltjának és jelenének erős kontrasztja hűen tükrözi, hogy az inspirációk megélése egyáltalán nem sematikus, hanem szubjektív folyamat. Válhat csupa szív tanyasi gyerekekből extrém rocksztár és ugyanígy lehet belvárosi vásott kölykökből jó gazda a pusztán. A gyermekkor ízei és helyszínei viszont törvényszerűen végigkísérik életüket.

Ónodi Árpád

Félegyházi Közlöny

Fotó: Bense Zoltán

A Pásztor testvérek akkor és most

Ősbemutató Dózsa rockdráma Székelyföldön

Mérföldkőhöz érkezett a tavaly Gubcsi Lajos szövegében, idén pedig az erdélyi Role együttes  és vezetője, 

Nagy Tivadar személyében a zenéjében is megírt Dózsa rockdráma sorsa.

Jövő hétvégén ősbemutató Székelyföldön. Íme a részletek – szeretettel hívunk  mindenkit, vagy kérjük megtisztelő figyelmét.

DÓZSA – 1514 – rockdráma

2014. szeptember 13.

19:00

Gyergyószárhegy, Tatárdomb

írta: Gubcsi Lajos
zeneszerző: Nagy Tivadar
zene: ROLE zenekar
koreográfusok: Gabriella Kósa, Kelemen Szilveszter
tánc: Csíkszentkirályi Vadrózsa Ifjúsági Néptanccsoport, Csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes

A Dózsa dráma opera változatának zeneszerzője Ökrös Csaba, a két és félórás zenemű teljes egészében elkészült tavaly ősszel, felvételre, előadásra vár.