Bense Zoltán

Gyászol a futballtársadalom - Elhunyt Grosics Gyula

A család tájékoztatása szerint „Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez”.

Grosics Gyula Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, a Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

Grosics

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, a Nemzet Sportolója 1926-ban született. 13 éves korában Dorogon kezdte pályafutását – 1940-ben a sorkötelezettség miatt nem állt rendelkezésre hálóőr a település csapatában. „Ha nincs Pap, jó a ministráns is”, így lett végül a klub hálóőre, az addigi portást ugyanis Papnak hívták, ő pedig Dorogon ministrált az idő tájt.

18 évesen magabiztosan nyert a csapattal NB III-at, és elődöntősök voltak a Magyar Kupában, 1945-ben pedig már az élvonalban szerepelt a Dorog. 1950-ben némi kitérővel került a Honvédhoz. 1952-ben olimpiát nyert a magyar válogatottal Helsinkiben, és szerepelt az ezt követő három világbajnokságon, 1954-ben ezüstérmes volt az Aranycsapattal. Ezt követően hazaárulással vádolták, és kegyelem volt szinte, hogy Tatabányán folytathatta a futballt – de a Ferencvároshoz nem igazolhatott át.

Magyar bajnoki címet háromszor ünnepelhetett, 390 mérkőzésen szerepelt, a címeres fekete szerelés 86-szor volt rajta 15 év leforgása alatt. Ismert, a magyar válogatott 1954 előtt hat esztendőn át volt veretlen.

Később edzőként Tatabányán, Salgótarjánban és a KSI-nél is dolgozott, majd Kuvaitban is szerencsét próbált. 1970-től folyamatosan figyelmeztetett a futball morális mélyrepülésére. 1990-ben az MDF színeiben a politikában is megmerítkezett, de nem sokáig.

2008-ban többször intenzív osztályra került, a tüdejével voltak súlyos problémák. Családja csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a szokásos kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban ápolják.

82. születésnapján, ünnepélyes keretek között leigazolta a Ferencváros, 2008. március 25-én kezdőként is jelölték a Sheffield United elleni barátságos mérkőzésen.

Már csak Buzánszky maradt

Buzánszky Jenő, aki Grosics Gyula pénteki halálával az egyetlen élő tagja maradt a legendás Aranycsapatnak, mély fájdalommal értesült barátja elvesztéséről. Buzánszky az MTI-nek elmondta: pénteken kora délután együtt kellett volna utaznia Grosiccsal Berlinbe. A német labdarúgó-szövetség ugyanis meghívta őket az 1954-es berni világbajnoki döntő 60. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre.

„A barátom marad örökre. Együtt éltünk át szép sikereket és kudarcokat. Mindig lehetett rá számítani – mondta az MTI-nek telefonon a repülőgép felszállására váró Buzánszky. – A napokban kórházban volt, és mondta, hogy nem tud jönni Berlinbe velem. Reméltem, hogy felgyógyul, hazamehet, és megint mehettünk volna ünnepségekre, baráti összejövetelekre. Ennek a közös útnak most vége.”

Forrás:MTI,gondola.hu

Húsvét

fotó: Unicef

( Nepál)

Húsvétra hangoló

Messze hagytuk már magunk mögött azt az időt, amikor a nagypéntek úgy telt minden egyes háznál, mintha az ott lakók saját halottukat siratnák: letakarták a tükröket, kioltották a tüzet, nem főztek, nem mostak, csönd borult a házra. Akkoriban mindennek meg volt a rendelt ideje.

Manapság azonban a hétfői vendégvárás is sokaknak terhes, és a locsolkodás ősi rítusát inkább egy családi kirándulásra cserélik fel. Akik így döntenek, talán végig sem gondolják, hogy ezzel – mint a természet újjászületésének megünneplése – nem is kerülnek olyan messze az ősi hagyományok tartalmától. 

Az ember évezredek óta ragaszkodik bizonyos szertartásokhoz. Ezek periodikus ismétlődésükkel biztonságot adnak számára, mérföldkövet jelentenek a hétköznapok sorában. Az együtt megélt ünnep ugyanakkor a kisebb és nagyobb közösségek „újratölthető” élményforrása is, s mint ilyen, a legfőbb összetartó erők egyike. Mert a közös ünneplés az összetartozás és a megújulás élménye.

A hagyományos tavaszi ünnepkört az újjászületés eufórikus öröme hatja át. Ezt azonban meg kell, hogy előzze egyfajta tisztulás. Azt ugyanis jól tudták a régiségben, hogy az idejétmúlt meghaladása nélkül nincs feltámadás. Húshagyó kedden, a farsang utolsó napján még a mulatozásnak és bőséges lakomának jutott a főszerep. Ekkor lehetett utoljára húst enni húsvét előtt. A következő nap már hamvazószerda, a 40 napos böjt kezdete. Az őskeresztények ilyenkor vezeklésként hamuval szórták be a fejüket, majd a XII. századtól általános egyházi szertartássá vált a hamvazkodás. A templomban azt a hamut szokás erre a célra használni, amely az előző évi szentelt barka elégetésével keletkezett. A pap az eléje járuló hívek homlokát megjelölve azt mondja: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel"

A húsvétot megelőző hét, a nagyhét, a negyven napos böjt záró időszaka. S mint ilyen, a megtisztulás, tisztálkodás mágikus ideje.  Nem is olyan régen testi, lelki és szellemi szinten egyaránt megélték ezt a csodálatos, felszabadító hagyományt az emberek. Miközben a böjt a belső megtisztulásról gondoskodott, az asszonyok munkája nyomán ez a közvetlen környezetben is megnyilvánult. Ilyenkor meszeltek, mostak és takarítottak, a padlástól a pincéig.

Maga a tisztálkodás a nagypénteki, de még a nagyszombati és húsvéti szokások között is megjelent. Krisztus föltámadásának ünnepén szokásban volt a rituális célú fürdőzés, ami általában az adott település folyójánál történt, és a külső-belső megtisztulást szolgálta.

Mindehhez az átlagos városlakót ma már nem fűzi megélt élmény, így aztán továbbadni sem tudja utódainak az ünnep igazi tartalmát. Szerencsések azok a gyerekek, akiket szoros kapcsolat fűz nagyszüleikhez, és így élő, érzelmekben gazdag élményekhez juthatnak az ünnepek – közöttük a húsvét – valós tartalmáról.

Ahogy Márai Sándor írja Füveskönyvében: „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”

T. T.

Csillagokkal álmodnak

Pásztor Anna és Pásztor Sámuel, tanyasi gyerekek a reflektorfényben

Kő kövön nem marad, ha az „őrült” nővér és vagány öccse a színpadra lép zenekarával. Az eszement show közben néha nehéz elképzelni, hogy ők is voltak gyerekek, méghozzá nem is akármilyenek és nem is akárhol. Pásztor Anna énekesnő és Pásztor Sámuel énekes-gitáros, a méltán híres Anna and the Barbies zenekar alapító testvérpárja egy csongrádi úti tanyán töltötte gyermekkorát. Erről az inspiráló időszakról és városunkhoz kötődő élményeikről kérdeztem őket a kiskunfélegyházi koncert előtt.Kő kövön nem marad, ha az „őrült” nővér és vagány öccse a színpadra lép zenekarával. Az eszement show közben néha nehéz elképzelni, hogy ők is voltak gyerekek, méghozzá nem is akármilyenek és nem is akárhol. Pásztor Anna énekesnő és Pásztor Sámuel énekes-gitáros, a méltán híres Anna and the Barbies zenekar alapító testvérpárja egy csongrádi úti tanyán töltötte gyermekkorát. Erről az inspiráló időszakról és városunkhoz kötődő élményeikről kérdeztem őket a kiskunfélegyházi koncert előtt.

Öröm volt hallani, ahogy a kölyök kor kedves emlékei előtörtek Simiből és Annából, aki éppen szokásosan extrém színpadi megjelenésén ügyködött a Rocktár öltözőjében. Anna harmadikos korában, 1981-ben került le a Pásztor család Budapestről a tanyára. Anyuka magyar-rajz szakos tanárnőként, apuka pedig mozigépészként dolgozott Kiskunfélegyházán. A Darvas József általános iskolában töltött egy évből Anna legkedvesebb emléke a szertorna volt, amelyet habitusát ismerve korát meghazudtoló profizmussal űzhetett. Simit elsősként inkább az „építőipar” gyengeségei nyűgözték le, amikor a készülő lakótelep szigetelőlapjait fel-fel kapta a szél és nagy koppanással repítette az osztályterem ablakának. A legnagyobb élmények persze a tanyán és a gátéri iskolában érték a született nagyvárosi gyerekeket. A végtelennek tűnő pusztai tér és idő, a fűben lapuló fácánok, a tónak hitt kacsaúsztató, a háziállatok, a rekettyés, a forró homokút és a planetáriumot meghazudtoló nyári égbolt melankóliája ma is visszaköszön a testvérpár „Csillagokkal álmodunk” című dalában. A faluban várta őket a kocsma a világ legfinomabb lángosával, a háziasan ízletes menza, a focipálya, az ostorcsattogtatás, az izgalmas vasgyűjtések, az iskolai színjátszó verseny és természetesen Bense Zoli bácsi, a legvagányabb, sajátos humorú fiatal földrajztanár filmbe illő napszemüvegében.

Az élet később tovább sodorta őket, de a Rocktárnak köszönhetően néhány évtized múlva ismét benéztek Félegyházára, ahol komoly rajongótáboruk alakult ki. Két éve, a visszatérésük alkalmával nem győzték mutogatni zenésztársaiknak gyermekkoruk kedves helyszíneit, a semmit sem változott vasútállomást, a Kresz parkot, a teknősös szökőkút helyét és a csoda világot rejtő kis trafikot. A Rocktár miliője misztikumot tartogatott számukra múltjuk és jelenük érdekes vegyületével. „A retro berendezési tárgyak hatására feltörő kisdobos és úttörő élményeket, a kemencei táborok és a pedagógus ünnepségek kedves emlékeit máig újra és újra érezzük minden belépéskor. A Rocktár kialakítása és hozzáállása, valamint a helyi közönség mérhetetlen lelkesedése viszont versenybe szállhat az ország bármely híres koncerthelyszínével”.

A Pásztor testvérek múltjának és jelenének erős kontrasztja hűen tükrözi, hogy az inspirációk megélése egyáltalán nem sematikus, hanem szubjektív folyamat. Válhat csupa szív tanyasi gyerekekből extrém rocksztár és ugyanígy lehet belvárosi vásott kölykökből jó gazda a pusztán. A gyermekkor ízei és helyszínei viszont törvényszerűen végigkísérik életüket.

Ónodi Árpád

Fotó:

A Pásztor testvérek akkor és most

Fotó:Bense Zoltán (archív)