Új hangok a Kaláka nyomában

Megjelent: 2016. január 27. szerda Írta: Bense Zoltán

A Marczibányi színpadán valami hang- és fénytechnikai grimbusz történik, fél órát késik a műsor, pedig a gyermekközönség nem műkedvelő egyetemistacsoport, hogy majd elfröccsözget a büfében, hanem igen látványosan megjelenik kezdéskor, és ott is marad drukkolni. A zenekar bravúrosan menti a helyzetet, vokalistájuk kijön az előtérbe körbeénekeltetni az ifjúságot. Az is lehet, hogy ez egy megtervezett prológus, mindenesetre szimpatikus.

 

 

 

 

Nézőtérre özönlés után is folytatódik a félig spontán happening, a zenekar dobosa megkéri Attilla és Dénes technikusokat, hogy adják be a hangot a monitorba, és míg a hang nagy nehezen odaér, Tarján Veronika énekes – és mesélő és szertartásmester – a legnagyobb természetességgel belefog egy mesébe Attiláról és Dénesről, akik testvérek voltak, és mire boszorkány lett a nagymamából, el is lehet kezdeni a koncertet. A dalszerző-énekesnő tehetsége részben családi örökség, hiszen nagymamája az a Varga Katalin, aki többek között a zseniális Gőgös Gúnár Gedeont írta, amelynek babakék fedőlapjai között mindnyájan szívesen vesztünk el a nyolcvanas években.

Találkozunk a koncerten tűzrőlpattant menyecskékkel, kuruttyoló békakirályokkal – ezek Veronika saját szövegei, amelyeket a gyerekek már ismernek és szeretnek. Szüleik is, akikkel szóba elegyedem, mind tudatos rajongóként definiálják magukat. Először azért érzek hálát, hogy hosszú évek után végre olyan koncertet hallgathatok, ami az általános trendekkel szemben nincs úgy túlhangosítva, hogy letépje a fejemet, pedig táncolós-bulizós műfaj ez is, a gyerekek ugrálnak is a színpad előtt becsülettel, a felnőttek pedig megkönnyebbülve bólogatnak ültükben. Ha éppen nem békakirályokról és vándormadarakról szól a történet (a magyar nyelvű dalok egy részét a Szókimondóka projekt számára írták), hanem előkerülnek az afrikai, ázsiai, indián meg mindenféle világ körüli zenei és szövegi elemek, teljesen távol is kerülünk az interaktív gyermekkoncert öndefinícióval meghatározott kontextustól, és a világ bármelyik tájára odaképzelhetjük magunkat bármilyen koncertkörülmények közé.A Veronaki repertoárja olyan, akár egy hobbista világutazó amatőr fotós képgyűjteménye: minden van benne, esetlegesen, rendezetlen összevisszaságban. De hát ez nem is zenetörténeti szeminárium, hanem tényleg világzenei produkció, nem kell magyarázni, miért cigányzenére futkározik csiga és giliszta, meg hogy mennyi idő alatt röpül egy fecske Afrikába a tangóharmonikából, ez az egész multikulturális rongyszőnyeg jólesik úgy, ahogy van. A megszólalás gazdag, a hangszerarzenál impozáns, a zenészek vokálisan is remekül támogatják Veronikát, aki magabiztosan, apró, de markáns, személyes hangvételű mesenarrációkkal köti össze a dalokat, énekelteti a közönséget, fölállít, leültet, kedvesen, éberen, figyelmesen. A dramatizálós-történetmesélős része a koncertnek néha olyan fényes, hogy az az érzésem, ha nem egy Veronika lenne a színpadon, hanem tíz, meg még duettpartneréből, Lindából is néhány, a narráció minimális dramaturgiai rásegítéssel cselekménnyé duzzadna, és lenne jelmez, kellék, meg ez-az, még azt is rá lehetne írni a színlapra, hogy musical.
A Veronaki zászlót bontott első lemezével, a Világforgóval, és megmutatta, hogy van élet a Kaláka és Halász Judit után a zenés gyermekműfajban. Pontosabban azt mutatta meg, hogy szinte bármilyen műfaj lehet gyermekműfaj, ha kellő intelligenciával nyúlnak hozzá.

A zenekar tagjai: Tarján Veronika- ének, Mogyoró Kornél- ütőhangszerek, zenekar vezető, zeneszerző, Fejér Simon- gitár, koboz, ének, zeneszerző, Árkosi Szabocs- harmonika, szaz, ének, Herr Attila- basszusgitár, Bisztricsány Linda- vokál

http://magyaridok.hu

Foto: facebook.com

Share
comments
Találatok: 2476

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület