Kedves Félegyháziak!

Megjelent: 2024. máj. 09. csütörtök Írta: Bense Zoltán

 

A 2. számú választókerület jelenlegi képviselőjeként köszönöm az elmúlt öt évben tanúsított

bizalmat és támogatást, amelyet képviselői munkámhoz kaptam a városrész polgáraitól. Rengeteg tervezés és közös gondolkodás kellett ahhoz, hogy felismerjük, megtaláljuk a lehetőségeket városunk előbbre jutásához.

A városrész Félegyháza egyedi színfoltja, amely mára komoly fejlődésen ment keresztül. Köszönhető ez a városvezetés által képviselt összefogásnak és jobbító szándéknak.

Büszke vagyok arra, hogy a Csányi József polgármester úr kivételes szakmai és emberi hozzáállásával vezetett csapat tagja lehetek, és jelöltként indulhatok ebben a választókerületben a 2019. évi helyi önkormányzati választáson is.

Felelőtlen ígéreteket ezúttal sem teszek. Ismerem a körzet út- és járdahálózatát, a fejlesztésre szoruló területeket és tudásom és emberségem legjavát nyújtva szeretném képviselni elsősorban az e városrészben élők, valamint Kiskunfélegyháza érdekeit. Azért dolgozom, hogy az Önök igényeit, javaslatait meghallva, a város vezetésével karöltve valóra váljanak közös terveink.

 

Kérem, támogasson ebben a törekvésemben! Folytassuk Félegyháza!

Share
comments
Találatok: 304

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület