Amikor még bugyi nélkül táncoltak a magyar lányok

Megjelent: 2015. március 12. csütörtök Írta: Bense Zoltán

A 20. század harmincas éveitől a II. világháborúig tartott az a mozgalom, ami alatt Paulini Béla vezetésével vidéki csoportok táncoltak Budapesten, Szent István hetében. Ez a mozgalom azonban nem csak a különböző néptáncokat mutatta be a nézőknek. Hatással volt a bugyik elterjedésére is.

 

 

 

 

A fotót 1938-ban készítette egy belga fotós az egyik Magyar néptáncbemutatón.



A képen látható rimóci Gyöngyösbokréta csoport tagjai nem hordtak bugyit. Akkoriban azonban más falvakban sem viseltek még ilyen alsóneműt a hölgyek. Mikor felléptek, ennek köszönhetően az első öt sorban "minden" látszott. Paulininak a Városi Színház szabályai miatt elő kellett írnia a bugyi viselését néptáncosai számára.

 

Az újfajta „fékető” Rimócról emlékeztetnek:

A Városi színház kivilágított színpadán vagyunk. Éppen elrendezem a „karéjt" s kezdjük a próbát. Paulini Béla persze lent gubbaszt a sötét nézőtéren. Ahogy az első táncos jelenetünk véget ér - sarkantyús legényeim ugyancsak megforgatták piroscsizmás párjaikat - a sötét mezőből csak elém világlik Paulini feje. Merthogy én ebből az emberből csak a fejet látom mindig. Azt a különleges fejet, amit egyébként az örökké szájában füstölgő büdös kis pipával együtt meg kellene mintázni egy akkora darab kőből, mint maga a városi színház... (Fele is megfelel. A szerk.) Feljön, laposan mosolyog a bajusz alatt, amint karonfog és félrevon.
— Baj van, — mondja.
— Ugyan mi?
— Muszáj nekik bugyit!!
— ? – ?
— Okvetlenül.
— De otthon sem viselnek effélét. Mondtam, hogy tiszta etnográfiát hozok. S neked ez baj?
— Nem, nem, de hát mikor forognak, tudod... hogy is mondjam... itt az első öt sor ülés kicsit mélyen van, és mi a szigorú etnográfia... és itt-ott majd felnevetnek, nem kedvelném és különösen mélyen van a zenekar...
— Csupa irigység — tréfálkozom. De ö csak előtornász egy gyűrött húsz-pengőst.
—Végy nekik egy-egy bugyit valahol.
Mikor aztán egy közeli áruházban megvásároltam a nyolc darab fényes táncnadrágot, visszamentem s felvittem szépeimet egy öltözőbe. (Hiába itt most én vagyok az édesapjuk is, meg az édesanyjuk is.) Tréfásan közlöm velük, hogy most mindenki kap egy újfajta „fékötőt”. No, van kacagás, mikor ráeszmélnek, hogy micsoda is az az újfajta „fékötő”. Magyarázom aztán nagy szorgosan, hogy miképpen kell a gummiját széjjelhúzni, meg miegymás. Aztán kiosztom. Forgatják, kuncognak, míg végre az egyik huncutszemű piroscsizmás a szemembe hunyorít:
— De igazgató úr, melyik ennek az eleje, meg a hátulja?
Azt a kacagást, csak úgy dűltek egymásra. De aztán csak megtalálták elejét is, hátulját is.

Radványi Lajos, Rimóc”

 

Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu, Ritkán látható történelem blog

Share
comments
Találatok: 3018

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület