Hiánypótló szakmai nap a művészeti iskolában

Megjelent: 2015. március 05. csütörtök Írta: Bense Zoltán

A zenepedagógusoknak, a hangszeren tanuló általános- és középiskolásoknak évtizedek óta rendszeresen megszervezik a továbbképzéseket, a bemutató találkozókat és versenyeket. A drámapedagógusok és a színészettel foglalkozó gyerekeknek és pedagógusaiknak az ilyen találkozási lehetőség ritkán adatik meg. Az Alapfokú Művészeti Iskola ezt a hiányt pótolva szervezett „Színházművészettel a tanítás szolgálatában” címmel szakmai napot február 27-én.

 

 

 

 

A szakmai napon rangos előadók és a kiváló drámapedagógusok tartottak előadásokat a tanároknak, a bemutató foglalkozásokon pedig a színjátszó diákok is részt vehettek.

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház direktor a népmesék megismertetésének fontosságáról beszélt hallgatóságának. Véleménye szerint a mesék feldolgozzák az emberiséget foglalkoztató kérdéseket, megmozgatják a gyermekek fantáziáját, megnyugtatják őket, ugyanakkor győzelmet és királyságot ígérnek nekik.

Dr. Georg Hefty politológus, pedagógus, a Frankfurter Allgemeine Zeitung nyugalmazott újságírója az 1848-49-es események nemzetközi összefüggéseit taglalta részletesen.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke ezúttal pedagógusként tartott rendhagyó órát. Felidézte hogyan és miért alakította meg színjátszó köreit. Beszélt legsikeresebb darabjaikról, amelyekkel a Felvidékre és Erdélybe is eljutottak. Kifejtette: a színjátszásnak, a drámapedagógiának legfontosabb feladata helyzetet teremteni és élményt, sikerélményt adni.

Miben rejlik a drámapedagógia motiváló ereje? Erről a témáról Répa Mónika drámapedagógus tartott előadást. Ezt követően Farkasházi Réka, színház –és drámapedagógus , a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeivel tartott bemutatót. A színésznő a drámapedagógiában a készségek- és képességek fejlesztését tartja a legfontosabbnak. Kiemelte, hogy nem színészképzésről van szó. Sokkal inkább arról, hogy olyan ismereteket kapjanak a növendékek, amit később az élet minden területén tudnak használni. Segít a vizsgahelyzetekben, a munkafelvételin, a tárgyalások során. Magabiztosságot, ön- és testtudatot szereznek a növendékek.

A délutáni foglalkozásokon Csankovszki Márta drámapedagógus„Mese a drámapedagógia módszerével” címmel tartott előadást. Arról, hogy 1848-49 problémáit hogyan lehet drámapedagógiai módszerrel megközelíteni, Deményi Zsófia tanárnő értekezett.

H. S.

 

Forrás: Félegyházi Közlöny

 

Share
comments
Találatok: 2428

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület