A szabóollótól a székelykabátig

Megjelent: 2012. november 28. szerda

Egy település igazi értéke lakóiban rejlik. Azokban az emberekben, akik – csöndben vagy harsányan, névtelenül vagy díjakkal elhalmozva, a háttérben vagy a frontvonalban – teszik a dolgukat.

Hány és hány tisztességes mesterember, elhivatott pedagógus, elkötelezett orvos, lelkiismeretes hivatalnok, munkában megőszült nyugdíjas dolgozott és dolgozik ma is Kiskunfélegyházáért, és az itt élőkért! Mint például Perjési István, aki szabóként szerzett nevet és elismerést magának lakókörnyezetében.

– Miért esett a választása éppen erre a szakmára?

– A nagybátyám, édesapám testvére, nagy tudású, közkedvelt szabó volt Budapesten. Tőle kaptam kedvet ehhez a hivatáshoz, majd nála tanultam meg az alapokat is. Érettségi után mentem el tanulónak, s miután felszabadultam, visszamentem még hozzá tapasztalatot gyűjteni. 1969-ben végeztem, és szerettem volna főiskolára menni. Miután ez nem jött össze, 1974-ben kiváltottam az iparengedélyt, és két évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásomig folyamatosan Kiskunfélegyházán dolgoztam.

– Mivel telt el ez a csaknem négy évtized?

– A feleségemmel együtt vittük a műhelyt, s a javításoktól a méretre szabásig mindent csináltunk, amire igény volt. Akkoriban hagyománya volt, hogy jelesebb alkalmakra ruhát varrattak maguknak az emberek. Volt, aki határozott elképzeléssel jött, mások számítottak a véleményemre. Miután azonban bejöttek a turkálók, visszaesett az igény a méretre szabott ruhák iránt.

– Mikor készítette az első Bocskai kabátot?

– Úgy 8-10 évvel ezelőtt esküvőre voltunk hivatalosak, akkor határoztam el, hogy csinálok magamnak egy Bocskai kabátot. Azt tudni kell, hogy a szabó magának készít utoljára ruhát. Ismertem olyat, akinek a saját esküvőjén nem volt a kabátja kibélelve. Viszont az én kabátom elkészült. Az esküvő után megkeresett egy asszony, aki látta rajtam, és rendelt egyet a fiának. Így hozta az egyik rendelés a másikat. Varrtam én már parasztinget, betyár és csikós ruhát is, most pedig udvarszéki ujjast tervezek varrni. Külön nehézsége ennek a paszományos munka.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretet, elfogódottság és alázat tükröződik Perjési István szavaiban, amikor munkájáról beszél. S bár szakmai kérdésekkel nem lehet zavarba hozni, csendesen eltűnődik, amikor arról kérdezem: mi tesz valakit jó szabóvá. – Ezen még soha nem gondolkodtam – mondja -, majd hosszas tűnődés után bizonytalanul sorolja: – türelem bizonyosan kell hozzá, meg elmélyülés. Ilyenkor az ember már az anyag kiszabásakor szeme előtt látja a végeredményt.

 

Perjési István – a szövetek és selymek művészeként – még nyugdíjasként is új szakmai kihívásokat keres. Mert – mind minden alkotó ember – saját remekművének megalkotásán fáradozik. A remekművön, amely Márai Sándor szerint „legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen.”

 

 

 

 

 

 

 

Share
comments
Találatok: 2441

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület