Bense Zoltán

SZÁZEZREK CSÍKSOMLYÓN

Böjte Csaba: A kettős állampolgársággal kinyújtja kezét az anyaország

Összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította Böjte Csaba ferences szerzetes a csíksomlyói búcsún megjelenteket pünkösdszombati misén mondott szentbeszédében. Idén is több százezren vették részt a magyarság legnagyobb zarándoklatán.

A megpróbáltatások közepette ne csak saját emberi korlátaikat nézzék, hiszen az élő Isten teremtette az embereket, mondta Böjte Csaba. Az igazi keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik - hangoztatta a dévai ferences szerzetes. Jézus alakját idézte fel, aki új világot teremtett az emberek számára annak ellenére, hogy az ő korában is számos nehézséggel kellett megküzdenie.

Örömtelinek és óriási dolognak nevezte, hogy a magyarországi magyarok a kettős állampolgárság révén kinyújtják a kezüket a határon túli magyarok felé. Hozzátette: meg kell tudni értetni egymással, hogy elég nagy a világ és a Kárpát-medence is, ha bízunk egymásban. Leszögezte: a románokkal és a más nemzetiségekkel való viszonyban nem az ellenségeskedés parancsát kell követni, hanem arra kell törekedni, hogy együtt építsük fel Isten országát ezen a világon.

A szerzetes bejelentette, hogy a csíksomlyói ferencesek a magyarországi árvízkárosultak számára ajánlják fel a szentmisén elhelyezett perselyekben összegyűlt pénzt.

A mise kezdetén köszöntötte a zarándokokat Orbán Szabolcs erdélyi ferences tartományfőnök, José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója és Francisco Javier Lozano bukaresti apostoli nuncius, aki Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel együtt celebrálta a misét.

MHO

Csak mítosz a fejlődés

Dr. Erdő Péter: Csak mítosz a fejlődés

A budai várnegyedben a püspöki palota felé baktatunk. Egy óránk lesz, hogy a sok sebből vérző ország és a tucatnyi gonddal küszködő katolikus egyház helyzetéről beszélgessünk dr. Erdő Péterrel. Napjainkban ő Európában a legmagasabb rangot viselő magyar.

Éppen tíz éve, hogy II. János Pál pápa a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, néhány hónapra rá a Szent Péter-bazilikában püspökké szenteltelték, és 2002. december 7-én már az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye főpásztora. Ő Esztergom 82. érseke. Néhány hónapra rá a Bíborosi Kollégium tagjává nevezik ki, 2005-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, egy hónapra rá az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke. E sok hivatal mellett tudományos munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta. Szívélyes mosollyal, ám fáradtan fogad a bíboros. Épp előző nap érkezett haza Moldvából egy hosszabb tanácskozásról. Mi is a nehézségekkel, a bajokkal kezdjük a beszélgetést.

–        Bíboros úr, a társadalom tele van gondokkal. Mitől lehet szép mégis az idei karácsony?

–        – Éppen attól, hogy karácsony van. Ennek ugyanis nem az az alapvető értelme, hogy minél nagyobb és drágább ajándék kerüljön a fa alá, hanem hogy Isten megtestesült. Ő pedig emberként szolidaritást vállalt velünk, köztük a legszegényebbekkel, akiknek még hajlékuk sem volt. Ez jelent reménységet és biztonságot az idei karácsonyra is.

–        Remélnek, hisznek-e az emberek még? Hiszen a hagyományos értékrend mindinkább felborul. Mi a dolga ilyenkor az egyháznak?

–        – Az, ami kétezer év óta mindig: hirdessük Krisztust, akit megfeszítettek és feltámadt, s aki most is él. A társadalom folyamatosan változik, az emberek véleménye is állandóan formálódik. A mi hitünk azonban állandó, hiszen nem vélekedéseken alapszik, hanem Jézus Krisztuson, aki történelmi személyiség, nem mitológiai alak.

–        Összefügg-e ez a felismerés a kulturális és társadalmi fejlettséggel?

–        – Vajon mi a fejlettség? Az, hogy az egyik ország bizonyos mutatók szerint előbbre tart, mint a másik? De merre van az előre? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez volna a mérce. A fejlődés mítosz, mint ahogy az is, hogy a világ egyre jobb lesz. A történelem nem erről szól.

–        Azt kell tehát inkább meghatároznunk, hogy mi a jó?

–        – Pontosan, s ehhez kell viszonyítanunk, hogy mi az előrelépés és mi a visszalépés. Most ősszel az afrikai szinóduson 250 püspök előadását hallgattam végig. Egyetlenegy sem használta a fejlődés szót. Viszont annál többen mondták, hogy tíz évvel ezelőtt jobb volt az egészségügyi ellátás, az iskola, az élelmezés és a közrend. Az afrikai emberek minden nyomorúságuk ellenére vidámabbaknak tűnnek fel, mint az európaiak.

–        Mi tehát a mérce?

–        – Az ember boldogsága.

–        S miképpen szolgálhatja ezt a technikai civilizáció?

–        – A technikai civilizáció is lehet jó vagy rossz. Általában az előnyeit szokták emlegetni, pedig lehet káros is, például az egészségre, mert általa túlhajszoljuk magunkat, vagy a családra, mert nincs időnk egymásra.

–        Egyesek túlhajszolják magukat, mások viszont a munkát Isten büntetésének fogják fel…

–        – Ők tévednek. Az egyház szociális tanítása szerint az igazi munka nem büntetés, hanem alkotás. Régen a mesteremberek örültek, hogy használták az alkotásaikat. S itt nem kell hű, de nagy dolgokra gondolnunk. Emlékszem, a nagymamám karácsony előtt mindenkinek külön játék állatot varrt. Örült, amikor látta, hogy játszunk vele, és mi is, mert ez csak a mienk volt.

Van-e erejük az egyház mind idősebb papjainak terjeszteni ezeket a – nézeteket?

– Kell lennie. Ne feledjék el, hogy Jézus tizenkét igen képzetlen emberre bízta az örömhír hirdetését, és az ő tanúságtételükből nőtt ki az egyház a Szentlélek segítségével.

– A papok fogékonyak az újabbnál újabb kommunikációs lehetőségekre, amelyekkel a fiatalokat meg lehet nyerni?
– Szeretném hinni, hogy igen. A hagyományos missziós eszközök, a beszéd és a képek mellett használjuk a mai művészeti irányzatokat is. Példaként említem a városmissziónkat, amelynek során a gospel fesztiválon nyolcezer fiatal vett részt. Igyekszünk tanulni dél-amerikai testvéreinktől is, akik zenével, énekkel, tánccal teremtenek kapcsolatot fiatalokkal, sőt, még diszkót is működtetnek – persze az egyház számára elfogadhatót, de szerveznek karnevált, tartanak fenn sportegyesületet is. Épp most telepedett meg egy ilyen területen működő brazil katolikus közösség Budapesten.

–        A fiatalok talán a világon mindenütt bizonytalanságban élnek. Kevesebb a munka, és ami még aggasztóbb: felbomlóban vannak a családok. Számíthatnak az egyház közösségeire, útmutatására?

–        – Természetesen mindenféle élethelyzetükben számíthatnak ránk. Az egyik húgom évekig dolgozott Németországban tudományos kutatóként. Említette, hogy milyen erőt jelentett számára, hogy a templomban magyar közösségre talált.

– Kívülállónak úgy tűnik fel, hogy nemcsak magas a papok átlagéletkora, hanem kevesen is vannak.
– Ezért a terhek egyre nagyobb részét vállalják a világi hívek. Ma már több mint tízezer olyan katolikus világi van hazánkban, aki hitélettel kapcsolatos diplomát szerzett, és így alkalmas különféle egyházi szolgálatokra. Önkéntes munkájuk óriási segítség.

–        Közéjük tartoznak az egyház szociális munkásai is?

–        – Így van, csak az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyében 250 karitász munkatársunk végez rendszeresen ingyenes és önkéntes munkát. Azért is nagyon örülünk nekik, mert ők ismerik igazán a plébánián élő embereket és gondjaikat.

–        Jobban, mint a plébánosok?

–        – Sok esetben igen, s erre a gyógyszerakciónk a legbeszédesebb példa. Két éve, amikor ismét emelték a patikaszerek árát, meghirdettük, hogy minden plébániáról a legrászorultabb egy-két beteg költségét átvállaljuk. Nos, a plébánosok körülbelül fele azt válaszolta, hogy nem ismer ilyent. Akciónk mégis sikeres lett, mert a feladatot végül a karitász munkatársaira bízták, akik ma már azokat a tehetősebb híveket is keresik, akik magukra tudják vállalni, hogy hozzájárulnak a rászorulók gyógyszerköltségeihez.

–        Számos elfoglaltsága mellett jut ideje egyházmegyéje plébániáinak a látogatására is?

–        – Ez a püspökök kötelessége, még ha helyettesíthetik is őket ebben a szolgálatában. Én viszont januártól szeretném személyesen is meglátogatni valamennyit. S nemcsak a plébániákat, hanem az intézményeket, a betegeket is.

–        Karácsonykor egy főpásztor programja igen sűrű lehet.

–        – Az éjféli misét hagyományosan a budapesti Szent István-bazilikában celebrálom, a másnap délelőtti nagymisét pedig Esztergomban. Szentestén részt veszek szemináriumi ünnepségen, de találkozom a nyugdíjas paptestvérekkel is, és éjfél előtt mindig adódik egy negyed vagy fél óra, amikor a házban dolgozó munkatársaimmal gyertyát gyújtunk, felolvassuk a karácsonyi történetet, imádkozunk, s megtaláljuk az ajándékokat is a fa alatt.

–        Jut azért ideje a pihenésre is?

–        Általában 25-én estétől 26-án – estig. Utána, a két ünnep között szoktam találkozni a fogyatékkal élőkkel, és minden alkalommal ellátogatok valamelyik börtönbe is, a rabok közé. Ők is nagyon várnak. Az év fordulóját pedig ismét Esztergomban töltöm. Éjféltájban a kápolnában imádkozom, az új esztendőt pedig szentségimádással kezdem.

Eltelt egy óra. A bíboros még szabódva, de vállalkozik rá, hogy néhány fényképet készítsenek róla és kedves mosollyal még két könyvet is kapunk útravalóként, karácsonyi ajándékként. Meggyőződhettünk: a bíboros sokszor modern gondolataira, segítő-jobbító útmutatásaira milyen nagy szüksége van az egyházi közösségeknek. Csak eljusson hozzájuk.

Hardi Péter
Horváth László

Legkedvesebb hősöm

Bense Bianka 3.osztályos tanuló

Legkedvesebb hősöm

Harmadik osztályban sok történelmi személyről olvastunk. Nekem Kinizsi Pál tetszett a legjobban.

      Kinizsi Pál a molnár fia.

Öles termetű, szélesvállú, erős ember volt. A nagyvázsonyi molnárlegény szorgalmasan dolgozott,.hátán hatalmas liszteszsákokat cipelt.

      Egy forró augusztusi napon egy vadászcsapat érkezett a nagyvázsonyi völgybe. Fáradtan és szomjasan álltak meg egy ház előtt. Bekiáltottak a házba, és a hangos szóra előjött egy legény. Az élen lovagló nagyúr megkérte, hogy adjon nekik egy pohár vizet. Egy pillanatig sóvárogva nézte a vitézeket, aztán megindult  az udvar felé. Az ágasról leemelt egy korsót és megtöltötte friss vízzel. Rátette egy malomkőre és felnyújtotta a sasorrú vitéznek.

A vezér megköszönte és ezt kérdezte:

- Hogy hívnak fiam?

- Kinizsi Pál a nevem.

- Ilyen legénynek a király seregében a helye.

- A király messze van.

- Itt áll előtted- mondta Mátyás.

Kinizsi Pálból híres vitéz lett. Mátyás fekete seregének élén védte az országot.

tüzek előtt tüzek után

tüzek előtt tüzek után

Egy legenda szerint a nándorfehérvári csata előtt a törökök hatalmas máglyát építettek a vár elé hogy a védők lássák számbeli fölényüket, hogy kimutassák hatalmas erejüket. A várbeliek válaszképpen sok kicsiny mécsest gyújtottak a fal tetején. Szép és tanulságos történet, még ha lehet nem biztos, hogy igaz. Nekem egy barátom mesélte. Akkor jutott eszembe, hogy valójában miről is szól az új Kormorán album. Lehetne fellengzős szavakkal megfogalmazni mennyire fontos számunkra mindenki, aki magyarul beszél, aki akárhol is él a világban, de valahogy megtartotta gyökereit. A globalizálódó világ, hatalmas máglyát épített a mi kicsiny várunk kapuja elé, de íme egy-egy mécses, gyertya a várfalon. Egyik az Egyesült Államokból érkezett, a másik Csángóföldről, harmadik Görögországból. Aztán gyűltek a mécsesek a Vajdaságból, Kárpátaljáról, a Felvidékről, Erdélyből, Melbourn-ből, Sydney-ből. Csatlakozott hozzánk néhány elszánt hazai vitéz is, akik maguk is fontosnak tartják, hogy megmaradjon a magyarság a világ háborgó tengerén. Először „Családi kincsek” címet adtam az albumnak, apám gyerekfejjel különlegesnek látott szekrénye alapján. Aztán kifordult a világ tengelyéből és rá kellett jönnöm tüzek után és tüzek előtt vagyunk.
De az emlékek megmaradtak. Mert az emlékezet az egyetlen, amit nem lehet elvenni tőlünk. Vitéz Sebő Ödön főhadnagy, a Gyimesben védte a magyar határt, majd öreg Moszkvicsával - a Sebő együttes tagjaként - beutazhattam Magyarországot, vagy Méhes tanár úr a Szent István gimnázium földrajztanára és az életéért küzdő bárd: Cseh Tamás. Mindenkinek vannak emlékei, családi kincsei. A mieink sok más mellett ezek a dalok, a dalokban elrejtett vagy kimondott vágyak, gondolatok.
A végén egy dal valakitől, akivel mindössze tíz percet találkoztam, de utána hajlandó volt svédországi stúdiójában elénekelni egy új Kormorán dalt, mely ha mást nem bizonyít, annyit biztosan, hogy nem vagyunk kevesebbek senkinél ezen a földön. Merjünk nagyok lenni! Az album tizenöt millió magyarnak szól, akik szétszóródva élnek a nagyvilágban.  A harangok 553 év óta értünk, a győztesekért szólnak szerte a világban, s íme sok kicsi gyertyaláng apáinkért, anyáinkért, a családi kincsekért, a soha el nem vesztett álmainkért.

CSALÁDI KINCSEK

In memoriam Koltay György

Valamikor az idők kezdetén, sok évvel ezelőtt egy négyszer négyméteres szobában laktunk négyen, apám, anyám, bátyám és én. Volt egy hatalmas szekrény fiókokkal, titkos rekeszekkel, s a közepén egy lenyitható ajtóval, mely apám íróasztalául szolgált. Benne kicsi polcok varázslatos kincsekkel, melyhez nem volt szabad hozzányúlnunk nekünk gyerekeknek. Tintatartó, tollhegyek, festékes tubusok, ecsetek, ragasztók, tűzőgép, iratok, zseblámpa, címerek, ceruzahegyező, érmék, csupa-csupa olyan tárgy, aminek látványa igalommal töltött el és mindegyik mögött valami titkot képzeltem. Apám estéről estére ott ült az asztal előtt és írt, rajzolt gondolkodott a jövőről, a napi gondokról, ha a paplan alól kikukucskáltam a lámpa fényében varázslatos formákat rajzolt a Fecske cigaretta füstje. Bármennyire is szegények voltunk, de nagy boldogságban éltünk. Jöttek-mentek a vendégek, mindig akadt egy flaska bor, hozták az új lemezeket meghallgatni, mert akkoriban még nem volt televízió – talán csak egy a házban – és az emberek beszélgettek, közösen hallgatták a rádiót. Mert volt még egy nagy kincs abban a kicsiny szobában. Egy kis szekrény melynek aljában sorakoztak a hanglemezek, középen egy fiók szerszámokkal és a felső részében egy beépített lemezjátszó, melyet két banándugó kötött össze a hatalmas Orion rádióval, melynek zöld macskaszeme állandóan villogott és határtalan izgalommal töltött el, ha nézhettem. Az ablaknál a nővények tövében állt egy kovácsoltvas szerkezetű kis üveg asztal újabb hozzáférhetetlen kincsekkel. Cigaretta tartó, hatalmas öngyújtó, gyertyatartó. Aljában kicsi poharak egy ezüst tálon, akkoriban divatos Bonbon meggy elfogyasztására. Az ágy felett volt egy vitrin millió különleges tárggyal. Volt ott Gádor kerámia, kongói fétis, gyönyörűséges kék üveg váza, különböző ajándékba kapott nippek, melyek közül néhány összetört, amikor bátyámmal titokban labdáztunk szüleink távollétében. Én voltam a kapus, a Grosics, ő meg az Albert Flóri. A botrány mindig akkor tört ki mikor a takarítások alatt kiderült egynéhány tárgy Technokol Rapiddal van összeragasztva. A szoba falain gyerek fejjel képzelgésre késztető festmények és körbe-körbe mindenhol könyvek, apám különleges könyvtára. Még a fürdőszobába vezető ajtó is be lett építve, mert már kevés lett a hely, így csak a hallon keresztül tudtuk bevenni a fürdőt, ahol egy hatalmas tartály alatt fával kellett tüzelni, hogy meleg víz legyen. Esténként anyánk regényekből olvasott fel, csodák kapui tárultak ki előttünk Gárdonyi, Jókai, Cooper, Karl May könyveiből. A vázákban mindig volt friss virág, melyet nagymamám testvére Karcsi bácsi Pesthidegkútról szállított rendszeresen. Mára megváltozott az élet. Televízió, DVD, Hifi torony, Mobil telefon és egyre kevesebb beszélgetés, találkozás, közös élmény. De az a szoba, az a sok-sok családi kincs örökre megmaradt a lelkemben és nem csak a tárgyak, hanem az a jóízű beszélgetések, a családi fotóalbumok által megörökített pillanatok. Talán erről is szól az új Kormorán album. Milyen jó lenne visszatalálni egymáshoz, milyen jó lenne egy jót beszélgetni egy-egy kiállításról, könyvről, színházi előadásról, a családi kincsekről. Ismét készíteni lekvárt, befőttet a téli napokra, kézzel írni leveleket és nem e-maileket küldeni, időt szakítani egy-egy közös kirándulásra, szóval úgy igazából emberként élni.

Az album közreműködői:

GÁSPÁR ÁLMOS / IVÁNCSA

GÉCZI ERIKA / BP ÚJPEST

KOLTAY GERGELY / BP HEGYVIDÉK
MR.BASARY / ECSER

NAGY LÁSZLÓ / BP ÚJPEST

SZABÓ MIKLÓS / BP JÓZSEFVÁROS

SZŰTS ISTVÁN / BP ÚJPEST

TÓTH RENÁTA / ESZTERGOM

ZSOLDOS TAMÁS / ÉRD

AMBARUS CSÁNGÓ GYULA / CSÁNGÓFÖLD, SZERBEK

ÁNGYÁN TAMÁS / NÉMETORSZÁG, DORTMUND

BEDŐCS IMRE / FELVIDÉKI ROCKSZÍNHÁZ

BJÖRN LODIN / SVÉDORSZÁG, VIKARBYN

BRIANNE NICOLE / LOS ANGELES, CA. USA

HEGEDŰS CRYSTAL / AUSZTRÁLIA, SYDNEY

HEGEDŰS JÓZSEF / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

CSILLAG ENDRE / MO, GOMBA

DÉNES ZSUZSA / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

FÁBIÁN ZOLTÁN / MO, VÁC

GÁSPÁR KINGA / MO, IVÁNCSA

GÖNCZY ANDOR / MO, BP

HALMOS BÉLA / MO, BP

HOLLÓKÖI LAJOS / MO, BP

HORNYÁK BALÁZS / MO, BP

KALAPÁCS JÓZSEF / MO, BP

KAPONAY LAJOS / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

KARKÓ HENI / FELVIDÉK, BÚCS

KOLTAY KURSZÁN / MO, BP

MAGYAR HAJNAL / MO, BP

MÁTÉ ÁGI / AUSZTRÁLIA MELBOURN

NAGY BALÁZS / MO, BP

ÖLVETZKY ANDRÁS / FELVIDÉK, RÉVKOMÁROM

PÁL ESZTER / KÁRPÁTALJA, VISK

PAPADIMITRIU ATHINA / EGYIPTOM, ALEXANDRIA, TAHI

PATAI TAMÁS / MO, BP

POLGÁR LILLA / VAJDASÁG, ZENTA

SEBŐ FERENC / MO, BP

SIPEKI ZOLTÁN / MO, BP

SZABÓ DÁNIEL / MO, BP

SZŰTS NORBERT / MO, BP

ÚJHELYI KINGA / ERDÉLY, SARAMÁS

VARGA MIKLÓS / MO, BP