Segíteni emberi odafigyeléssel, példamutatással, törődéssel

Megjelent: 2014. január 16. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

 

 

 

 

 

– A konkrét segítség mellett jó példával is megkönnyíthetjük rászoruló embertársaink életét gyermekkoruktól kezdve, hogy később ők is értéket adhassanak saját gyermekeiknek. Ez mindannyiunk közös emberi felelőssége – vallja dr. Ónodi Izabella kiskunfélegyházi fogorvos, aki 2013 nyarán – férjével, Ónodi Árpád rendezvényszervezővel, és Horváth Gábor önkormányzati képviselővel közösen – e gondolat jegyében hívta életre a Sorsocskák Alapítványt. Vállalásukhoz hamarosan Bense Zoltán önkormányzati képviselő is csatlakozott. A kuratórium elnöki tisztét dr. Ónodi Izabella tölti be. Őt kérdeztük a kezdeményezés céljairól és terveiről.

– Nőként, anyaként, emberként mindig késztetést éreztem arra, hogy lehetőségeimhez mérten tegyek azokért a gyerekekért, akiknek valamiért nem adta meg a sors a kiegyensúlyozott gyermekkort. Ennek hátterében lehet anyagi nélkülözés, a lehetőségek hiánya, vagy betegség, a lényeg ugyanaz: a gyermek hiányt szenved. Ezt a hiányt szeretnénk enyhíteni nem feltétlenül anyagi forrásokkal, hanem emberi odafigyeléssel, példamutatással, törődéssel. A Sorsocskák Alapítvány alapelve keresztény értékeken nyugszik. Elsődleges célja a helyi és környékbeli beteg, rászoruló, valamint tehetséges gyermekek életminőségének és értékszemléletének javítása kulturális programok, adományok és kirándulások segítségével.

– Milyen konkrét ügyeket karolt fel eddig az alapítvány?

– Alig néhány hónapja kezdtük meg a munkát, azóta segítettük a Kapocs Szociális Gyermekvédelmi és Egészségügyi Intézmény nyári táborát, a Petőfiszállási Római Katolikus Plébánia hittantáborát az Eger melletti Bogácson, kirándulást szerveztünk értékes programokkal és vendéglátással a rászoruló kiskunfélegyházi gyermekeknek Pálosszentkútra, rendhagyó Mikulás ünnepséget szerveztünk, és megajándékoztuk a beteg félegyházi Török Jánoskát egy háromkerekű kerékpárral. Ezekhez a programokhoz anyagi, természetbeni és önkéntes munkában megnyilvánuló segítséget kaptunk az alapítvány elnökségi tagjaitól, a Kapocs Szociális Gyermekvédelmi és Egészségügyi Intézménytől, Csányi Józseftől, a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület elnökétől, a Félegyházi Malom Kft-től, az NT Kft-től, Ván Jenő önkormányzati képviselőtől, a Vitamin Patika Pázmány utcai zöldség-gyümölcs kereskedésétől, valamint Hegyi Bence és Hegyi Viktor mezőgazdasági őstermelőktől. Rengeteg tervünk van még a félegyházi rászoruló, tehetséges gyerekek felkarolására és élményhez juttatására.

T. T.

 

Félegyházi Közlöny Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Hivatalos Lapja

 

 

Share
comments

A Don-kanyar áldozataira emlékeztek Félegyházán

Megjelent: 2014. január 13. hétfő
Írta: Bense Zoltán

A második világháború egyik legnagyobb katasztrófájára, a doni áttörés 71. évfordulójára emlékezett Kiskunfélegyháza január 13-án. A rendezvény az egykori Öreglaktanya mellett felállított kopjafánál kezdődött, később az emlékezők az egykori Öreglaktanya főbejárata elé vonultak,majd  a Felső-temetőben a II. világháborús emlékműnél helyezték el az emlékezés koszorúit.

A rendezvény résztvevőit Deli József nyugállományú ezredes köszöntötte. Jelen volt Kelemen József nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

Dr. Holló József ny. altábornagy, a Hadtörténeti Intézet- és Múzeum nyugalmazott főigazgatója beszélt a doni tragédiáról. Az ünnepség keretein belül Kiskunfélegyháza önkormányzatának képviselői, a város civil szervezetei és magánszemélyek, katonai felvezetéssel helyezték el az emlékezés koszorúit és gyújtottak mécseseket a doni áttörés emlékére felállított kopjafánál és emléktáblánál.

 

                                                                                                                                      fotó: Kürti László (2014)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fotó a Doni hősök megemlékezésén készült 2013-ban

Share
comments

Pataky József emlékére (1931–2014)

Megjelent: 2014. január 12. vasárnap
Írta: Bense Zoltán

Örök nyugalomra helyezték szerdán Tordán a január 5-én, 83 éves korában elhunyt Pataky Józsefet, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökét.

Január 8-án, szerdán helyezték örök nyugalomra Vitéz Pataky Józsefet, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökét, a település volt RMDSZ elnökét és önkormányzati képviselőjét, Torda díszpolgárát, a város és Erdély magyarságának egyik legkiemelkedőbb személyiségét, a testvértelepülésekkel való kapcsolatok ápolóját.

Az alábbiakban Ádámosy Klára RMDSZ-es képviselő Pataky József temetésén elhangzott búcsúbeszédét olvashatják.

Az új év első vasárnapján, másnapján a Rólad is szóló Duna TV műsorának, futótűzként terjedt a hír Tordán. Csörögtek a telefonok, érkeztek az üzenetek: Meghalt Pataky József, a mi Jóska bácsink. És akkor vigaszként eszembe jutott egy Kosztolányi idézet. Talán így szól: "Volt Emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit már és nem akarva semmit, hatnak tovább."

Ezzel az érzéssel állunk itt körülötted, amint álltunk mindig, és felnéztünk büszke tartásodra. Én Hozzád szólok Jóska! Nem búcsúzunk, hiszen Te itt maradsz. Marad emberséged, méltóságod, jóságod, kezed és nemes lelked munkájának eredménye, nemzetünk és identitásunk megtartásának mozgató ereje, miket örökségül hagytál ránk.

Idézem szavaidat: „Nem mellveregetéssel leszünk jó magyarok, tegyük, amit tenni kell!''

Te ezt tetted. Így szólnak Rólad és adóznak emlékednek Torda polgárai, elöljárói, mai és mindenkori önkormányzati képviselői: „Egyenes gerinccel és felemelt fejjel járt Pataky úr.”

Ez méltat a legtalálóbban. Csak remélni tudjuk, hogy méltók leszünk hozzád.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pataky József a Kolozs megyei Várfalván született, unitárius lelkész családban. Édesanyja a szülés után meghalt, édesapja életét 1944 őszén szovjet katonák oltják ki , amikor a várfalvi papilakot is felgyújtják. Az árván maradt fiút nagyszülei nevelik tovább.

Négy évtizeden át a tordai üveggyárban dolgozott, osztályvezető is volt, majd munkavédelmi főtechnikus. Fiatal korában atletizált, egyéniben és csapatban országos bajnokságokat is nyert. Versenykorszaka után a városi sportegyesület edzője, több tanítványa testnevelő tanári diplomát szerzett. A hetvenes évektől szabad idejében templomi csillárokat, szószék-koronát, úrasztalokat, kazettákat faragott.

A rendszerváltás után rögtön közéleti feladatokat vállalt: helyi RMDSZ-elnök, 18 éven át városi tanácsos, 2007-től Torda díszpolgára. 1995-ben kopjafás emlékoszlopot állíttatott a málenkij robotra elhurcolt 204 civil áldozat emlékére. 2000-ben az ő kezdeményezésére alakították meg a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottságot, amelynek haláláig elnöke volt. A honvédek temetőjét rendezett sírkertté alakították, addig ismeretlen honvédsírokat kutattak fel és vettek nyilvántartásba, új emlékhelyeket is létrehoztak.

Közéleti munkáját szenvedéllyel, eltökéltéggel, fáradságot nem ismerő buzgósággal végezte. Levelezett, telefonált, utazott, pénzalapokat gyűjtött az emlékművek felállításához. Könyvet is adott ki a tordai csata emlékére. Az utolsó, a gerendkeresztúri honvéd emlékmű avató ünnepségén munkájukat így összegezte: „15 év leforgása alatt 62 helyen, illetve helységben sikerült 2627 hősi halott vagy hadifogoly temetési helyét feltárni, sokukat név szerint is azonosítani. Ez idő alatt 42 emlékjelet, kopjafás emlékoszlopot, sírkövet, sírkertet, siratófalat vagy turulmadaras emlékoszlopot állítottunk."

2010-ben Julianus-díjat kapott, 2012-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, 2004-ben felvették a Történelmi Vitézi Rend tagjai közé, 2006-tól Torda-Aranyos székkapitánya. Szeretett unitárius egyházának évtizedeken át hűséges tagja volt, számos egyházi tisztségbe is beválasztották. Pontos és lelkiismeretes volt minden munkájában. Példamutatása valamennyiünket munkája folytatására, vitéz Pataky József emlékének ápolására kötelez.

Józsa István Lajos

A szerző tordai unitárius lelkész

Share
comments

vitéz Pataky József temetése

Megjelent: 2014. január 07. kedd
Írta: Bense Zoltán

Share
comments

Tavasszal indul a mozi

Megjelent: 2014. január 07. kedd
Írta: Bense Zoltán

2014. március 13-án indul Kiskunfélegyházán a Petőfi Mozi első vetítése. A félegyházi képviselő-testület december 19-i ülésén döntött úgy, hogy az önkormányzat öt évre szóló üzemeltetési szerződést köt a Pannon 2001 Mozgókép Kft-vel, az épület belső átalakításának 7,3 millió forintos költségét pedig az önkormányzat a 2014. évi költségvetésében biztosítja. A szerződésre december 20-án már a felek aláírása is rákerült.

 

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának hivatalos lapjának,a Félegyházi Közlönynek a riportja Reményi Richárd Úrral

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Nagy örömömre szolgált e szerződés aláírása! Igyekszem olyan elismerést kivívni Kiskunfélegyházán is, mint azt Gödöllőn teszem. Köszönöm Gödöllőnek, hogy az itt végzett munka elismeréseként lehetőségem nyílt kicsiny hazánk más városában is mozit üzemeltetni és köszönöm Kiskunfélegyházának, hogy nagyon kedvesen fogadnak és hogy már ilyen nagy érdeklődés van a mozival kapcsolatban. Mindent megteszek azért, hogy a helyiek maguknak érezzék az új mozit, és hogy szívesen járjanak hozzánk – tette közzé közösségi oldalán üzenetét Reményi Richárd, a Pannon 2001 Mozgókép Kft. ügyvezetője.

A vállalkozó egyébként - a helyi képviselő-testület döntése értelmében - idén elnyerte a Gödöllő Vállalkozója díjat. Az elismerő címet a Gödöllői Városi Filmszínház bérlőjeként érdemelte ki, ami reményt keltő kezdet a kiskunfélegyházi mozi jövőjét illetően is.

– Egy interjúban azt nyilatkozta: a mozi az élete, a szerelme. Mikor kezdődött ez az elköteleződés?

– 1995. december 12-én takarító és jegykezelőként kezdtem Budapesten, a Metro Moziban. Miután elvégeztem a mozigépész tanfolyamot, 1997-ben a Budapest Film mozigépésze lettem. Első önálló vetítésem a Genezis című film volt. Évekig dolgoztam úgynevezett fregoligépészként, vagyis mindig abba a moziba vezényeltek, ahol éppen szükség volt rám, mert az állandó gépész szabadnapos volt. Megfordultam így a Szindbádban, a Tabánban, a Dunában és az Átriumban is. Végül az utóbbiban lettem állandó gépész.

– Milyen volt a ’90-es évek végének mozija?

– Mivel akkoriban kevés mozinak adatott meg, hogy saját filmtekercsei legyenek, és a kópiahiány általános volt, többnyire két mozi pendlizett. Ez azt jelentette, hogy a vetítések az egyik moziban mondjuk páros, a másikban páratlan órákban kezdődtek, és a szállítók a levetített filmtekercset akár darabonként átvitték a másik moziba. Ha az út túl hosszú volt a két mozi között, megesett, hogy a nézőközönségnek vetítés közben várnia kellett az új tekercs megérkezéséig.

– Hogyan hozta a sors, hogy saját mozija lett?

– 2000 márciusában lettem mozigépész és üzemvezető-helyettes a gödöllői mozinál, majd 2006 nyarán lehetőségem nyílt megvásárolni az üzemeltető céget. Azóta a párommal együtt vezetem a Városi Filmszínházat, és nem bántam meg. Egy ideje foglalkoztat már gondolat, hogy tapasztalataimat szívesen hasznosítanám más városban is. Így találtam rá a félegyházi mozira.

– Mire számíthat a félegyházi közönség?

– A digitális mozizás komoly lehetőségeket tartogat a helyi mozik számára is. A premierfilmeket a budapesti mozikkal egy időben, akár 3D-ben láthatja majd a kiskunfélegyházi közönség is. A mozi üzemeltetéséhez szükséges technikai feltételeket a cég, míg az átépítés költségeit az önkormányzat biztosítja. Ami engem illet, minden igyekezetemmel és szakmai tapasztalatommal azon leszek, hogy a Petői Mozi minél tovább, és minél magasabb színvonalon szolgálhassa a helyi film és mozi szerető közönséget.

Tóth Timea

Fotó:Gulyás Sándor

http://www.infokiskunfelegyhaza.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÁRCIUSBAN MEGNYÍLHAT A MOZI

Megkezdődött a Petőfi Mozi épületének felújítása
Közel kilencszázezer forintot költ a város a Petőfi Mozi épületének felújítására.

A munkálatokat el is kezdték a szakemberek. A beruházás keretében megújul az épület külső homlokzata, kijavítják a tető hibáit, bevakolják és kifestik a belső vizesblokkokat, a géptermeket, rendbe teszik a helyiségek burkolatát.

 

http://www.infokiskunfelegyhaza.hu

 

Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület