Az amputáció sokkhatás számomra is

Erőss Zsolt: lehet, hogy most mosolygok, de az amputáció

egy sokkhatás számomra is

2010. január 12. 09:44

A Ma reggelben a kórházi ágyáról telefonon nyilatkozó hegymászó azt mondta: dönthetett volna másképp is, de akkor egy meglévő, de használhatatlan lábbal kellene élnie, és ez az ő sportos életvitelével nem egyeztethető össze

Súlyos lábsérülése miatt szombaton amputálni kellett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térd alatt.  Erőss Zsolt kedden reggel a Ma reggelben azt mondta: azért döntött az amputáció mellett, mert egészséges életet akar élni egy egészséges lábbal, ami ugyan csonkolt, de legalább használható. Dönthetett volna másképp is, de akkor egy olyan beteg jobb lábbal kellett volna élnie, amivel nem, hogy sportolni, de menni is csak nehezen tudott volna – mondta a kórházi ágyáról nyilatkozva a hegymászó.

Közben a Ma reggel stúdiójában ott volt Szendrő Szabolcs, aki 16 éves kora óta protézissel hódítja meg a hegyeket. Elmondta, hogy amikor meghallotta, hogy Erőss Zsolt sorstársa lesz, akkor „kiakadt”, mert azért ő pontosan tisztában van azzal, hogy a protézissel mit lehet tenni, milyen hegyeket lehet megmászni.

Erőss Zsolt elmondta, hogy neki van egy elképzelt életformája, amiben nagyon fontos szerepet tölt be a sport, a hegymászás, és ő ezt az életet szeretné folytatni a jövőben is.

Megerősítette, hogy volt döntési lehetősége, és ha nagyon ragaszkodott volna ahhoz, hogy ne vágják le a lábát, akkor azt is megtették volna az orvosok, de akkor biztosan tudja, hogy egy sokkal rosszabb életminőséget élhetne a továbbiakban. Azt is elmondta, hogy lehet, hogy most mosolyogva beszél, de azért ez egy sokkhatás számára még akkor is, ha ez nem látszik rajta. 

 Arra a kérdésre, hogy mi az, amiről örökre le kell mondania egy protézissel rendelkező hegymászónak, Szendrő Szabolcs azt mondta: szerinte semmiről, bármit el lehet érni, nincs vele semmi probléma. És hozzátette: tudja, hogy Zsolt – akit a barátjának tart – fel fogja ezt a traumát dolgozni, és tudja, hogy őszinte a mosolya és nem megjátssza magát.

Azt is hozzátette: még pozitívum is van a dologban, bármennyire is morbidnak tűnik, de legalább az „egyik lábfeje nem tud lefagyni” az embernek.

Arra a kérdésre, hogy jobban elismerik-e a művégtaggal mászók teljesítményét, Szendrő azt válaszolta, hogy szomorú, de sajnos igen. Zsolt arra a kérdésre, hogy tudja-e, hogy melyik hegy lesz a következő célállomás, amit meghódít, azt mondta: erre a kérdésre most még nem tud válaszolni.