Hópárduc

Erőss Zsolt - Hópárduc nyolcezer felett

Gülch Csaba

2009.12.05. 12:19

A Kárpátok, a szülőföld bérceitől a Himalájáig, a világ tetejéig hosszú az út, de Erőss Zsolt szelíd elszántsággal sorra hódítja meg társaival a nyolcezres csúcsokat.

˝Hópárduc˝, a legeredményesebb magyar hegymászó szerint, minden mászásnál hívatlan társuk az élet és a halál, miként történt ez a legutóbbi alkalommal, a Manaslura tartva is.

Nem mindennapi helyzetben kellett legutóbb Nepálban Erőss Zsoltnak a 8156 méteres Manaslu csúccsal megküzdenie. Szakácsokkal, teherhordókkal ˝felszerelkezve˝ már a hegy lábánál jártak, mikor érkezett itthonról a hír, hogy első gyermeke megszületett. A feloldhatatlan távolság, a lelkét feszítő hiány komoly terhet rakott a legeredményesebb magyar magashegyi hegymászó, ˝Hópárduc˝ vállára.

˝Ezt hurcoltam végig az expedíció során, amit aztán még tovább súlyosbított, hogy közel a célhoz elveszítettük egyik társunkat, barátunkat, Szabó Leventét. Ezzel a két traumával, a fel-feltörő és nehezen kezelhető érzelmi viharokkal, honvággyal kellett megküzdenem és fegyelmezetten törekedni a kitűzött cél felé. Megjegyzem: még az elején volt valami rossz érzésem, ami azt súgta, jobb lenne, ha hazajönnék a családomhoz és nem folytatnám tovább. Aztán egy másik akarat győzött, pedig ha az ember testben, fejben és lélekben nem tud százszázalékosan ott lenni a hegyen, az bizony veszélyessé válhat.

Erőss Zsolt szerint a cél a legerősebb ˝dopping˝, a leghatékonyabb késztetés, amiért megéri minden szenvedés.

˝Egy-egy ilyen küzdelmes expedícióról hazatérve tudja az ember igazán értékelni az otthon kényelmét, a hétköznapok biztonságát, de talán az egész életet. Persze azt az érzést is nagyon nehéz szavakba önteni, amikor az ember eléri a csúcsot és megpihenve elégedetten és megkönnyebbülve körbetekint és kisóhajtja magából, hogy ťsikerültŤ. Az ember a hegymászásban, mondjuk így, az élet és a halál mezsgyéjén közlekedik, a határokig. A fizikai tűrőképesség határáig mindenképpen. De, miként ez legutóbb történt, le kell győzni az érzelmek zsarolását is. Ez nagyon éles kérdés, de a lehető legkisebb belső sérülésekkel kell feldolgozni a veszteségeket... Egyébként most először fordult elő velünk, hogy valaki meghalt a csapatból és folytattuk az expedíciót... Mondanom se kell, hogy az anyáknak, a családnak nagyon nehéz így lezárni az ügyet!˝

Arra a felvetésre, hogy egyesek értelmetlen erőpróbának, mások hőstettnek, sőt, például a ˝Magyarok a világ nyolcezresein˝ teljesített vállalásait kimondottan hazafias cselekedetnek ítélik, Erőss Zsolt így válaszolt: ˝Arra szeretnénk sajátos példát mutatni, hogy az ember sokféleképpen találhatja meg az utat önmagához, a boldog élethez. A teljes élet része az is, hogy a létfenntartáshoz kapcsolódó tevékenységeken kívül valami mással, kisebb-nagyobb áldozatokat követelő dolgokkal is foglalkozzon az ember. Ráadásul a mi kedvtelésünk extrém, rendkívüli helyzeteket produkál, és – szó szerint – sajátos magasságból tudunk a világra tekinteni. És az sem mellékes, hogy nem mindennapi kultúrákkal találkozhatunk. Legutóbb expedíciónkon például a híres-hírhedt nepáli gurkákkal, aztán egy másik magasságban Tibetből áttelepült menekült családokkal hozott össze bennünket a jó sorsunk, akik végtelen derűvel, minden érdek nélküli szeretettel fogadtak, segítettek bennünket. Nagy tanulság volt ez a találkozás. Rádöbbentettek bennünket arra, hogy a mi értékrendünk messze van a valóságtól, az övék az igazi. Ezért aztán ők a zord, emberpróbáló körülményeik ellenére is sokkal szabadabban és boldogabban élnek, mint mi a szuper kényelemben és luxusban, a kimeríthetetlen javak között. Látszik az arcukon, sugárzik a szemükből, hogy boldogok, mert nincsenek megfelelési kényszerben, nem taposnak naponta kíméletlenül. Súlyos tanulság ez!˝