Erőss Zsolt az egyik sérült hegymászó

Megjelent: 2010. január 03. vasárnap
Írta: sitv.hu

Erőss Zsolt az egyik sérült hegymászó

Három hegymászót sodort el a lavina Szlovákiában, súlyos gerincsérült is van közöttük.

FRISS HÍR: A TV2 Tények című műsorának információi szerint az egyik sérült magyar hegymászó Erőss Zsolt, aki korábban a Mount Everest tetejére is feljutott már.

A sérültek közül én egyet ismerek, Erőss Zsolt, hegymászó kollégám a Magyarok a világ nyolcezresein csapatból. Egy hóerkély leszakadása kimozdította az alatta lévő két mászót, akiket Zsolt biztosított, ők kicsúsztak és sajnos lerántották Zsoltot is. Kb. 100-150 méteres csúszásban volt részük, ahol egy kicsit megsérültek, valamennyi hó is eltemette őket - nyilatkozta Kollár Lajos, egy másik ismert magyar hegymászó a Tényeknek.

A kassai magyar konzul szerint egy magyart már elengedtek a poprádi kórházból, egyet láb- és vállsérülésekkel ápolnak, Erőss Zsoltot pedig gerincsérüléssel kezelik, de egyikőjük sérülése sem maradandó.

 

Három magyar hegymászót sodort el lavina a Magas-Tátrában. Egyikőjük a Hegyi Mentőszolgálat segítségét kérte, ám a baleset helyszínét nem tudta pontosan meghatározni. A hegymászók kiásták magukat a lavina alól, de a hegyről nem tudtak egyedül lejönni, hiszen súlyos végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek.

A viharos időben helikopterrel nem lehetett a keresést elkezdeni, így különböző bázisokról összesen 45 hivatásos és önkéntes hegyi mentő indult a lavinaomlás feltételezett helyszíne felé. A mentők, miután megtalálták őket, elsősegélyben részesítették a hegymászókat, majd hordágyon a Csorba-tóig vitték őket, onnan pedig mentővel Poprádra.

A szlovák hegyekben egyébként csak 1-es és 2-es fokozatú a lavinaveszély az 5-ös skálán - erről tájékoztatták a hegyi mentők a sítv-t, ennek ellenére a viharos szél, és a néhány centiméteres friss hó miatt azt ajánlják mindenkinek, hogy a 40 foknál meredekebb hegyoldalakat kerüljék.

forrás: www.hzs.sk

2010-01-03 14:39:52 SÍTV.HU

 

 

Share
comments

Lavina

Megjelent: 2010. január 03. vasárnap
Írta: -dá-

Magyarokat vitt el a lavina a Tátrában

2010.01.03. 15:40 | ~dá~

Három magyar hegymászót sodort el lavina a Magas-Tátrában. A hegymászók kiásták magukat, de a hegyről nem tudtak egyedül lejönni, mivel végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek. Egyikőjük fel tudta hívni a mentőket, de a baleset helyszínét nem bírta pontosan meghatározni. - áll a SíTV Hírszolgálat közleményében.

A viharos időben helikopterrel nem lehetett a keresést elkezdeni, így különböző bázisokról összesen 45 hivatásos és önkéntes hegyi mentő indult a lavinaomlás feltételezett helyszíne felé. A mentők, miután megtalálták őket, elsősegélyben részesítették a hegymászókat, majd hordágyon a Csorba-tóig vitték, onnan pedig mentővel a poprádi kórházba.

A szlovák hegyekben egyébként csak 1-es, 2-es fokozatú a lavinaveszély az 5-ös skálán, ennek ellenére a viharos szél és a néhány centiméteres friss hó miatt azt ajánlják mindenkinek, hogy a 40 foknál meredekebb hegyoldalakat kerüljék.

 

Share
comments

Kiásták magukat

Megjelent: 2010. január 03. vasárnap
Írta: bumm.sk

Kiásták magukat a lavina alól
2010. január 3. 14:55

 

Az egyik hegymászó szombat kora este riasztotta a hegyimentőket, azonban nem tudta pontosan megmondani, hol sodorta el őket a lavina. A betemetett turisták kiásták magukat a hó alól, ám komoly végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek. A mentők szerencsére lokalizálni tudták a sérülteket

A rossz időjárási körülmények miatt nem lehetett menőhelikoptert bevetni. A hegyekben helyenként köd volt, erős szél fújt, mínusz 12 fok volt a hőmérséklet és a hó is hullani kezdett. A helyszínre a riasztás után több mentőcsoport indult több bázisról, összesen 45 hivatásos és önkéntes mentő vett részt az akcióban. A hegymászókat a helyszínen elsősegélyben részesítették, majd a nehéz terepen a Poprádi-tóhoz vitték őket. Innen mentőkocsik szállították a sérülteket a poprádi kórházba.

A mentőakció hajnali 4 órakor ért véget, az idei első lavinabaleset szerencsére nem követelt emberéletet

 (bumm.sk)

Share
comments

Baleset a Manaslun

Megjelent: 2009. december 26. szombat
Írta: Péterváry Gábor

A 2009-es magyar Manaslu-expedíció

Mottó: „Itt minden ilyen csúszás, amit
most túléltél, az plusz egy élet!”

A „Magyarok a Világ Nyolcezresein” expedíciós sorozat 2009-es célja a bizonytalan tibeti helyzet miatt a Cho Oyu (8201 m) tervezett megmászása helyett a magyarok által még el nem ért nepáli Manaslura (8156 m) tevődött át. A négyfős csapat (Kollár Lajos [58] - az expedíció vezetője, Erőss Zsolt [41] – a hegymászás vezetője, dr. Szabó Levente [39] – orvos, hegymászó és Barna Dániel [33] – hegymászó) 2009. április közepe és május vége között időzött a Himalájában. Május 20-án, a csúcs meghódítását követően ezt olvashattuk az expedíció honlapján és a híradásokban: „Erőss Zsolt és Barna Dániel sikeresen elérték a Manaslu csúcsát, jelenleg pedig már mindketten az alaptáborban vannak. Az ereszkedésnél azonban Dr. Szabó Levente, az expedíció orvosa egy rossz lépésnél kicsúszott. A két hegymászó másnap találta meg a szerencsétlenül járt hegymászó holttestét.”

Hazatérve a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetségben rendezett sajtótájékoztató után Kollár Lajos azt kérte az elnök, Farkas Pétertől és a hegymászó szakág vezetőjétől, Péterváry Gábortól, hogy a Szövetség folytasson le egy vizsgálatot a balesetről, mert fontos számukra, hogy egy jelentős expedíciós tapasztalattal rendelkező grémium hogyan látja a baleset körülményeit, volt-e valami, ami figyelmüket előzetesen vagy a helyszínen elkerülhette, és amit jövőbeni expedíciós vállalkozásoknál érdemes figyelembe venni.

2009. július 7-re a Komarnicki Gyula THSE helyiségébe Péterváry Gábor az expedíció három hazatért tagján kívül következőket hívta meg: Ács Zoltán, Babcsán Gábor, Csíkos József, Kunos Gábor, Mécs László, Szendrő Szabolcs, Tarjányi István, Toldi György, Ugyan Anita, Vörös László. Farkas Péter, Vörös László és Toldi György külföldön tartózkodott, Mécs László nem jött el, Szendrő Szabolcs pedig nem jutott be az épületbe (a bentiek nem hallották meg a csengetését). Barna Dániel Genfből Skype segítségével követte és reagálta le a majdnem 3 órás összejövetelt.

Péterváry Gábor, aki a beszélgetést vezette, leszögezte, hogy nem vizsgálatot tartani gyűltek össze, hanem egy közös gondolkodásra a konkrét esetről, és tágabban a nemzetközi, valamint a magyar expedíciós tevékenység szakmai, etikai kérdőjeleiről. Ebben a nagyon érzékeny témában rendkívül fontosnak tartjuk minden fél meghallgatását és olyan emberek kívülálló véleményének összegzését, akik közvetlenül nem voltak jelen, de tapasztalatok és szakmai hozzáértés alapján logikus és érzelemmentes megítélést tudnak nyújtani a körülményekről. Az érzelemmentesség természetesen érzéketlenségnek hangozhat itt, de egy ilyen tragikus esemény logikus megítélésében fontos lehet, hogy az érzelem ne befolyásolja tévesen a következtetéseket. A résztvevők összejövetelét ezért tartottuk nélkülözhetetlennek, hogy a 8000-es, himalájai körülményeket nem ismerők számára megfelelő háttér információt nyújtva könnyebb és érthetőbb megítélést tudjunk biztosítani.

 

 

1.      Összhangban volt-e a választott cél nehézsége, valamint az expedíció tagjainak  felkészültsége, azaz felszerelése, technikai, erőnléti és mentális érettsége?

 

Megtudtuk, hogy bár a Manaslu „csak” a Föld 8. legmagasabb hegye, a baleseti statisztikát illetően a negyedik legveszélyesebb nyolcezres a tizennégyből, ám ez nem elsősorban a technikai nehézségek, hanem a kedvezőtlen időjárási viszonyok következménye. A lezárt Cho Oyutól több úgynevezett kereskedelmi expedíció is idén a Manasluhoz szervezett utat. Nincsenek túl vad gleccserek, nehéz, sziklás terepek; átlagosan 40-45 fokos, változóan mély havas, kérges, néhol jeges terepen kell haladni. Az exponáltabb szakaszokon az először kiérkezett expedíciók kiépítik a fix köteleket, a magyar csapatot ez már készen fogadta. Az időjárás viszont ezen a hegyen olyan, hogy kevés a tiszta mászónap, az is jó, ha délutánig kedvező, mert a Manaslun gyakori a gyors időjárás változás, mindennapos a hatalmas havazás (naponta akár 40-50 cm), mely eltüntet nyomokat, ösvényeket, nemritkán egész felépített magaslati táborokat is. (A Manaslu név a szankszrit eredetű manasza szóból ered, s jelentése: „Szellemek hegye”) A hegy idén is megszedte a maga áldozatát: Levente balesete előtt már egy koreai és egy olasz hegymászó is az életét vesztette…

 A "Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat két stabil sikerembere, Kollár és Erőss alkotta a mostani expedíció magvát is, ám két új társukkal magashegyi körülmények között csak odakint ismerkedtek meg. Barna Danit Mécs László ajánlotta, garanciát vállalva érte, hiszen ők már túráztak együtt. (Mécsnek az utolsó napokban vissza kellett lépnie az utazástól.) Dani járt az  Aconcaguan (6959 m) és a Tupungaton (6550 m), valamint néhány évvel később a  Huascaranon (6768 m) illetve a bolíviai Huayna Potosin (6088 m). 2005-ben feljutott Kazahsztán legmagasabb csúcsára, a Han Tengrire (7000 m) az északi oldalról. Megjárt 23 alpesi 4000-es csúcsot, rendszeresen sítúrázik az Alpokban.

Szabó Levente négy évvel korábban került először képbe, de akkor Lajosék arra bíztatták, hogy a kiváló barlangász és búvár szerezzen magashegyi tapasztalatokat, (addig a Kárpátokban, a Tátrában, az Alpokban és 2004-ben az Ararát 5100 méteres csúcsán járt), hogy ne csak mint orvos, hanem mint hegymászó is aktív tagja lehessen egy későbbi, könnyebb expedíciónak. Levente ezután feljutott a Denalira (Mount McKinley 6194 m) és az Aconcaguára, ahol elsősorban magassági, akklimatizációs tapasztalatokat (orvosként kedvenc szakterülete) szerezhetett, de a zord és változékony időjárási- és hó/jég-viszonyok közti jártasságot keveset. Nincs tudomásunk arról, hogy valaha vett-e részt téli hegymászó oktatáson: jeges terepen járás, biztosítás, csúszás, megcsúszás, fékezés, mentés, stb. Az expedíció vezetői ennek ellenére vállalták, hogy mint hegymászó, és csak másodsorban mint orvos részt vehet a vállalkozásban. (Amúgy orvos jelenléte nem létfeltétel, számos magyar vállalkozás is példázza, hogy olyan helyeken is van expedíciós mászás, ahol közel s távolban nincs orvosi ellátás. Forgalmas alaptáborban pedig mindig tartózkodnak expedíciós orvosok, akik segítenek, ha kell.) Hogy jó orvos, azt tudták, hiszen Zsoltot és Lajost is kezelte az utazás előtti években. Mint a honlapjukon róla írták: „Rendkívül értékes, felkészült és egyben zárkózott egyéniségű orvos-hegymászót veszítettünk el.” Zárkózott egyénisége ellenére az expedíció tagjai végig jó hangulatban dolgoztak a csúcsra vezető út kiépítésén. Zsolt biztos volt benne, hogy az akklimatizáció és a táborépítések közben, ha vannak, kiderülnek az esetleges technikai, hozzáállásbeli, erőnléti hiányosságok, és a megfelelő időben eldönthető a csúcsra esélyesség kérdése.

Az expedíció felszerelése, időzítése, hazulról folyamatosan kapott kitűnő időjárás-előrejelzése, vezetőinek nagy gyakorlata és tapasztaltsága a korábbi expedíciókhoz hasonlóan ezúttal is komoly sikerrel kecsegtetett.

 

2.       A csúcstámadás és a baleset.

A május 19-i csúcstámadásig történtekről olvasható a két honlapon: http://www.himalajaexpedicio.hu/ és http://himalaja.webbeteg.hu

A drámai napról a következő pontosított információkat kaptuk:

A csúcstámadásra hárman indultak, Zsolt ért fel elsőnek arra a pontra (7100 m), ahol az éjszakát töltötték volna, és beköltözött az előre megbeszélt helyre, az oroszok által otthagyott tágas sátorba. Őt követő társai azonban nem vettét észre a sátrat és tovább haladtak felfelé. Zsolt leszólt az alaptáborba, hogy Lajos hívja őket vissza, de nem volt bekapcsolva a rádiójuk (Lajos szerint nem nagyon szerettek rádiózni…), s csak mikor már jóval feljebb látták, hogy Zsolt sehol, szóltak le az alaptáborba. A zsörtölődő Zsoltnak el kellett hagynia a kényelmes sátrat, mert nála volt az a rudazat, mellyel a fiúknál lévő apró sátrat fel lehetett építeni, és felkapaszkodott hozzájuk, ez lett a 4-es előretolt tábor 7300 méteren.

Másnap, május 19-én hajnali 1 órakor keltek, Zsolt készült el leggyorsabban és elindult felfelé, a nagy hidegben nem tudott várni a fiúkra. A felvezető út már tele volt hegymászókkal. A lehető legkönnyebb felszereléssel vágtak neki (a terep nem indokolta kötél cipelését, hiszen a jegesebb szakaszokon fix kötelek voltak), Zsolt és Levente még hátizsákot sem vitt, csak önbiztosításra szolgáló eszközöket.

Az expedíció honlapján olvasható:

Kitűnő időben, szélcsendben, egyenletesen haladtak. A csapatot elöl Erőss Zsolt vezette, majd őt Barna Dániel, és harmadikként dr. Szabó Levente követte. Délelőtt 9 óra körül Erőss Zsolt jelezte, hogy még egy jó órányira van a Manaslu 8156 méteres csúcsától, melyet 10 óra 10 perckor el is ért. Az őt követő Barna Dániel rádióján elmondta, hogy jól van, kissé fáradt, lassan megy, de kitartóan halad a csúcs felé. Dr. Szabó Levente azt a jelzést adta, hogy minden rendben, ő is lassan halad a csúcs felé. Erőss Zsolt közben átmászott a keveset látogatott, mintegy 8-10 méterrel magasabb "Rocky Summit"-ra, azaz "Sziklás csúcs"-ra, ami a Manaslu igazi csúcsa. Hosszas várakozás, fényképezés után - mivel társait még nem látta az utolsó bukkanónál - dél körül elindult lefelé. Útközben találkozott Barna Danival, aki kicsit nagyobb sebességre kapcsolt, és egy órán belül elérte a Manaslu csúcsát. Zsolt az időközben visszaforduló és éppen pihenő Szabó Leventéig ereszkedett, és együtt pihentek. Az már biztos, hogy Leventének olyan lemaradása volt, hogy esélye sem volt elérni a csúcsot. Ezzel meg is békélt (7800) m körül.”

Zsolt 7600 méter körül érte utol Levit. Az alaptáborral beszélve megtudták, hogy Dani is elérte a csúcsot, jön lefelé, természetes volt, hogy bevárják. Lassan mentek, majd pihentek, fotóztak, megint mentek, ismét pihentek, míg Dani felbukkant. Zsolt és Levente együtt haladt, míg a nagyon fáradt Dani látótávolságban követte őket, hol jobban, hol kevésbé lemaradva, néha szem elől is veszve.

„Közben az időjárás jelentősen változott, köd és hószállingózás kezdődött. A látási viszonyok romlottak. A csapatnak érdekében állt, hogy mielőbb, de biztonságosan elérjék a sátrat a 4-es táborban. Meredekebb, eljegesedett, és lankásabb, mély havas tereprészek váltogatták egymást.”

A Manaslu hírhedt jeges platóján haladtak, ahol a viharos szél lesöpri a jégről a havat (olykor a felállított sátrakat is), míg máshol akár 3 méteres a friss hóréteg. Zsolték kissé elkavartak, nem találták a lefelé vezető jeges párkányt, s míg keresgéltek, Dani eléjük került. A platóról lekeveredve egy keményen jeges részen, 7400 m körül Levente úgy nekiiramodott, hogy elérje a felbukkanó fix kötelet, hogy elvesztette a kontrollt, és egy méterre a kötéltől felbukott, jó 40-50 métert csúszott, szinte nekicsapódott a pihenő Daninak, aki szerencsére hágóvasait erősen maga alatt a hóba mélyesztve egy kis térségen ült, ez fogta meg. A jégen, melyen a hágóvas is alig fogott, Leventének nem lett volna esélye – még ha a fékezési technikák tökéletes birtokában is lett volna – hogy megfogja önmagát. A csúszás nagyon csúnya volt, Dani 3-4 másodpercig azt hitte, Levente a halálán van. Mikor magához tért, elmondta, hogy ijesztő volt a zuhanás, de már jól van, segítség nélkül tovább tud menni, nem kell biztosítás se. Zsolt látta, hogy szerencsére nincs sérülés, de ekkor a lelkére beszélt, miért kockáztatott, kapkodott, pedig hármójuk közül az ő igénybevétele volt aznap a legkisebb, mégsem volt képes kontrollálni a jégen való gyors mozgást. Ekkor hangzott el a fent mottóként idézett mondat: Minden ilyen csúszás, amit túléltél, az plusz egy élet!

A figyelmeztetésnek előzményei is voltak. A táborépítések folyamán visszaereszkedések közben Levente, ha elfáradt, előszeretettel ült le a hóra, hogy fenéken csúszva gyorsítsa a lejutást. Ez a hegyek között nem mindig kockázatmentes dolog, különösen hágóvassal, mely a mély, puha hóban talán nem, de egy jegesebb göröngyben, vagy jégfolton beakadhat, és bukfencezéshez vezethet. Az ülve vagy állva csúszásnál a terep megfelelő megítélése és a hatékony fékezés begyakorlottsága döntő fontosságú. Zsolt nyomatékosan szóvá is tette, hogy feleslegesen kockáztat, ne csinálja, különösen miután logikátlanul egy ferdén futó fix kötelet fogva a 45 fokos hólejtőn csúszott egyet, mindössze 5 métert, csuklóján a jégcsákánnyal, ráadásul épp egy közeli szakadék felé, melybe, ha a kötél jobban megnyúlik, belezuhant volna. Úgy látszott Levente megszívlelte és elfogadta a figyelmeztetést.


A 40 méteres bukfenc után Zsolt elvette a túrabotot, hogy Leventének csak a jégcsákányra kelljen koncentrálnia, utolérte a lefelé igyekvő Danit és a botot Dani hátizsákjára erősítette. Innen nagyjából együtt és jól haladtak, fix kötelek is voltak. Ezekbe nem kötöttek be, csak kézzel fogták, bár Zsoltnál volt az oroszoktól kapott karabiner, kötélgyűrű, fel is ajánlotta Levinek, hogy rögzítse magát a kötelekbe, de ő köszönte, nem kérte.


Így szokták meg az akklimatizációs időszakban is, fel-le közlekedve nem biztosították magukat a fix kötelekben, csak belefogtak, bár láttak olyan csapatokat is, akik biztosítva közlekednek. A mély hóban elégnek érezték a kötélbe fogást. Egy helyen, a 4-es tábor alatti meredek, jeges felmászáskor, az egész út technikailag legnehezebb részén azért elkelt volna a biztosítás, ez puszta kézzel elég necces volt, de nem volt náluk se jumár, se ereszkedő. Zsolt aggódott is, de a fiúk megnyugtatták, hogy menni fog…

Ismét mély hó jött, már nem voltak fix kötelek. Egy elég meredek szakasz közeledett, már látszott a sátor egy jeges felszökés alatt, melyet kerülniük kellett, a látótávolság az erősödő köd miatt kb. 40 méteres lehetett. Levente, aki ekkor középen haladt, egy rögzített kötelet fogva csúszott egy darabon, majd leült pihenni a hóba. Dani utolérte és pár lépést már elhaladt mellette, amikor arra eszméltek, hogy Levente felől hó görög le és meglátták, hogy bukdácsolva és egyre gyorsabban közeledik, a hágóvasa hol elakad, hol a levegőben kalimpál. Zsolt rákiáltott, hogy forduljon hasra és fékezzen, de nem lehet tudni, Levente meghallotta-e, tény, hogy mikor utoljára látták, éppen a hasán csúszott, jégcsákánya nem látszott, valószínűleg a hasa alatt lehetett. Lehet, hogy fékezett is, de ilyen sebességnél és ilyen puha hóban a jégcsákány már alig lehet hatékony. Levente tehát hason csúszva eltűnt a ködben, Zsolt azonnal körbefotózta a helyszínt, a csúszásnyomot, videóra mondta a történteket. A képeken látszik, hogy alattuk vonul egy másik csapat, ők is érzékelték a történteket, de nem álltak meg, mentek tovább. Sajnos a lecsúszás kezdetét senki nem láthatta.

Zsolt ott helyben azonnal azt feltételezte az előzmények hatása alatt, hogy a lemaradt Levente – hogy végre elérje a már látszó sátrat – ismét az ülve csúszást választotta a lelépkedés helyett. Valószínűleg beakadhatott a hágóvasa és ettől kezdett bukdácsolni, amiből már gyakorlatilag lehetetlen kijönni. A puha havas szakaszok ugyanis kérges, keményebb részekkel váltakoztak. Ha önként csúszott, az többszörösen is rossz döntés volt, ugyanis a sátor nem esésirányban állt, ferdén kellett volna csúsznia, ami puha hóban lehetetlen. Még kemény firnen sem könnyű úgy irányítani jégcsákánnyal és hágóvas nélküli bakanccsal a csúszást, hogy ferdén haladjunk!

Dani szerint az is elképzelhető, hogy valójában egy rossz lépésnél megcsúszott, de nem volt képes erre azonnal és helyesen reagálni. Egy biztos, a hó nem volt tapadós, hágóvasán hólepergető betét is volt, tehát nem a hágóvas eltömődése miatt veszthette el az egyensúlyát. A kitaposott nyomokban a lépkedés kényelmes volt, de ezek eléggé széttúrt nyomok voltak, Zsolt épp ezért pl. a nyomok mellett lépkedett, ez fárasztóbb, de biztonságosabb. Sose fog kiderülni, Levente „elszállása” önkéntes vagy önkéntelen volt. Akár ez, akár az, sajnos nem tudta megfogni magát. Ha valaki elcsúszik, különösen puha hóban, könnyen ura lehet a helyzetnek, ám ha lendületet vesz, hogy ülve hamar leérjen, és kibillen a kontrollált helyzetből, sokkal nehezebben szerezheti vissza uralmát a helyzeten. Látszott, hogy Levente nem uralja a csúszást, ebből az valószínűsíthető, hogy önként fogott a csúszásba. Tény, hogy egy sátor közelsége a 13 órányi, 7000 méter feletti régióban átélt küzdelem után a legtöbb mászóban feloldhatja a feszült figyelmet, úgy érezheti, hogy már biztonságban van, és ilyenkor még tapasztalt hegymászók is hibázhatnak, hozhatnak rossz döntéseket…

Amerre Levente eltűnt, ott kisebb-nagyobb gleccserlépcsők vártak rá, közülük az orosz tábor feletti volt a legnagyobb, úgy 5-6 méteres. Zsolt azt valószínűsítette, hogy azt talán elkerüli, és reménykedett, hogy valamelyik kisebb lépcsőn vagy egy mélyebb hóban fennakad. A ködben lemerészkedni a hasadékok közé Istenkísértés lett volna. Az alaptáborral konzultáltak, s hogy elkerüljék az újabb tragédiát, Lajos arra utasította a két fáradt és megrendült hegymászót, hogy húzódjanak be a sátorba és reggel próbálják megtalálni lezuhant társukat.

 

3.      A baleset másnapjának eseményei

4.      Másnap elindultak lefelé, jött a fixköteles jeges terep, ahol a náluk lévő minimális felszerelést megosztva, biztosítással ereszkedtek le a 3-as tábor felé, közben figyelve a terepet Levente esésvonalában. 6800 méteres magasságban látták meg a hóval félig befújt testet. Ide szintkülönbségben jó 500, hosszban pedig mintegy 7-800 méteres csúszással, zuhanásokkal ért le, az itteni mély hó és amit maga előtt tolt, akasztotta meg a további csúszást. A fotókon látszik, hogy hanyatt fekszik fejjel a völgy felé, arca a hó alatt volt, kicsavart testtagokkal feküdt, és a havat a fej körül vér festette meg, ebből azonnal nyilvánvaló volt, hogy még zuhanás közben, a fejsérülés miatt azonnal beállt a halál, s ide már élettelenül érkezett. A hó körülötte érintetlen volt, látszott, hogy megérkezése pillanatától már biztosan nem mozgott. A jéglépcsők nagyokat dobhattak a mind gyorsabban csúszó testen, amelyek után a jeges hóra zuhanás azonnal végzetes lehetett. A fejét egy igen erős ütés kellett hogy érje. Egyik bakancsáról hiányzott a hágóvas, fel volt csúszva egészen a térdéig. Csúszni akart, és az ülve csúszás közben akadhatott be és vált le a hágóvas, és a bukdácsoló mozgást is ez okozta? Esetleg a gleccserlépcsőkön való pattogáskor, amikor a fejsérülést szerezte, oldódott le a bakancsáról? A fent még nála lévő és Zsolttól kölcsön kapott jégcsákányát is elvesztette csúszás közben – nem volt a csuklójához rögzítve a csúszás előtt? Vagy az is a zuhanások közben vált le róla? A kezéről a kesztyű is elveszett (a másik keze nem volt látható, mert becsúszott a kabátja ujjába), talán a jégcsákány hevedere húzta le? Kérdések, melyekre soha nem kapunk választ.

Levente holttestét ott helyben temették el a hó alá, a helyet GPS-szel rögzítették. Lehozatalára semmi esély nem volt. Ebből a magasságból két fáradt mászó erejét ez meghaladta volna, az alaptábor pedig már részben kiürült, akik még ott voltak, azoknak is indulniuk kellett hazafelé, s amúgy sem lett volna, aki vállalja, hogy visszamegy 6800 méteres magasságba lehozni egy holttestet, melyet hóval fedett gleccserszakadékok között kellene életveszélyesen felkutatni, ki tudja milyen időjárási körülmények között, sűrű havazásban, mely mindent befed. Dr. Szabó Levente teste hozzá méltó helyen nyugszik szeretett hegyén, melynek 8000 méteres csúcsára annyira vágyott feljutni. Ahogy egy internetes Fórumon a baleset utáni napokban Kispál Csaba búcsúztatta:


„Döbbenet és szomorúság, de ez a bátor, kitartóan szívós emberek sportja. Azt gondolom, akiket megérintettek már a hegyek, úgy vannak a halállal: Inkább így menjek el mint ágyban, halálos betegen. Ott halt meg ahol élt. Könnyű legyen Neki a hó....”


A csúcssiker és a baleset kommunikációja a következőképp zajlott: az alaptáborban Kollár Lajos május 19-én ottani idő szerint 10 óra 10 perckor tudta meg Zsolttól, hogy felért. Néhány percen belül élő telefonkapcsolattal le is adta a hírt az expedíció hazai kapcsolattartójának, részletezve, hogy a másik két mászó akkor éppen hol tart. Magyarországon helyi idő szerint 8 óra körül került ez a híradásokba. A kicsúszásról az expedíció vezetője nepáli idő szerint 16 óra 40 perc körül szerzett tudomást, gyakorlatilag egy perccel az esemény után. A lehetséges tennivalók megbeszélése után közölte a hírt a budapesti kapcsolattartóval, és kérte, hogy amíg másnap pontosan ki nem derül, mi lett Leventével, járjon utána, hogyan lehet először a szülőket értesíteni, mégpedig személyesen(!), nehogy a hírekből tudják meg, mi történt.

Mikor másnap, 20-án megbizonyosodtak Levente haláláról, Magyarországon még hajnali 5 óra volt. 5 óra 10 perckor Lajos a Bükkszentkereszten lakó Csíkos Józsefet riasztotta és kérte, hogy keresse fel a hírrel a szülőket. Ő először Levente kórházbeli munkahelyére sietett, ahol a kollégák, barátok közül egy sem szegődött mellé, tehát visszahívta telefonon az expedíciót. Lajos megkérte, hogy akkor neki kellene ismeretlenül felkeresnie a szülőket Sajószentpéteren. A szülők kezébe nyomtak egy telefont, hogy közölje a hírt Levente húgával is. Csak ezután oldotta fel Kollár Lajos a hír embargóját. A család, nem ismerve a himalájai viszonyokat, azonnal intézkedni akart a holttest lehozataláról és hazaszállításáról, de be kellett látniuk, hogy erre képtelenek. A hegyről lehozatalt a sherpák még óriási összegért sem vállalnák, de a hazaszállítás is milliókba kerülne. Biztosítás ezt nem fedezné, mert Levente biztosítása az ÖAV-nél köttetett, csak Európára és mindössze 30 napra volt érvényes.

5.      Milyen tanulságok vonhatók le az összegyűlt hegymászók szerint?

Először is köszönet illeti az expedíció három hazatért tagját, hogy önként vállalták a szembenézést a baleset körülményeivel, és hogy – ezt a beszélgetés minden résztvevője tapasztalta – teljes őszinteséggel tárták fel a tényeket, fogalmaztak meg bennük is munkálkodó kérdőjeleket és válaszoltak a feltett kérdésekre. A bemutatott fotók és videók megerősítették a balesetről leadott kommüniké hitelességét és a megbeszélésen általuk elmondottakat.

A legelső és legnehezebb kérdés: ki legyen tagja és milyen minőségben egy expedíciónak? (Amúgy ez minden hegymászó tevékenység alfája-omegája: kivel, hová, mikor?!? Ha csak az egyiket rosszul mérem fel, hatalmasat nő a vállalkozás kockázata.)

A társaság hajlott arra a véleményre, hogy bár dr. Szabó Levente felkészültségének és speciális érdeklődésének köszönhetően kiváló expedíciós orvossá válhatott volna, ha nem éri baleset, ám mint hegymászó, a jelen körülmények között ezen a hegyen a mozgását korlátok között kellett tartani. Lényegében ez is történt, amikor megértették vele, hogy le kell mondania a csúcs felé haladásról és vissza kell fordulnia.


Korábbi hegymászó expedíciós orvosok a következőket teljesítették:
- 1985 Himalchuli                      dr. Kálló Antal (alaptábori orvos)
- 1987 Shisha Pangma              dr. Papp Kálmán (menteni kellett alaptábor alatti magasságra)
- 1990 Cho Oyu                          dr. Hábenczius Károly (nem jutott komolyabb magasságra)
- 1996 Everest ÉK-i gerinc        dr. Gárdos Sándor (7000 m)
- 2000 Broad Peak                    dr. Vida Gábor (alaptábori orvos)
- 2001 Everest Kangsung fal   dr. Vida Gábor (alaptábori orvos)
- 2001 Everest ÉK-i gerinc       dr. Gárdos Sándor (kb. 7800 m LEZUHANT)
- 2003 Gasherbrum II.              dr. Rigó István (kb. 7900 m „idejében” visszafordult)
- 2009 Manaslu                         dr. Szabó Levente (kb. 7800 m LEZUHANT)
[Kunos Gábor összeállítása]


Levente magashegyi hegymászó előéletéből csak a Denali emelkedik ki, bár az sem extrém terep és „mindössze” 6000-res, az Ararát alig haladja meg az ötezret, a majdnem 7000-res Aconcagua-ra pedig jó időben „az öszvérek is felsétálnak”. A Manasluhoz megítélésünk szerint szükséges, extrém magashegyi körülmények között szerzett tapasztalata tehát kevés volt, hegymászó iskolázottságáról nincsenek információink.


Alapfokú és téli tanfolyam, majd a „kötelező” Magas-Tátra, Alpok után extrém körülmények között mászás/biztosítás sziklán és jégen, mozgás gleccseren, hasadékból mentés, mászás a Kaukázusban, a Pamírban – ezek tesznek igazán alkalmassá valakit 8000-res csúcsmászásra. Persze a kereskedelmi expedícióknál mindez nem követelmény, de ott a cég maximálisan mindent alátesz az ügyfélnek, s még így sem ritkák a fagyások, a tragikus balesetek.


Mivel sem Erőss Zsolt, sem Barna Dani nem tesztelte korábban Levente hegymászó felkészültségét, Zsolt, a technikai vezető abban bízott, hogy a technikailag nem túl komplikált hegyen (a Cho Oyu persze még egyszerűbb lett volna) az akklimatizációs túrákon kiismeri a társak képességeit, és ha kell, korlátozni javasolja a mozgásukat.

Ám az idő és az időjárás szorítása miatt az akklimatizáció erősen feszített tempóban történt, gyakran mozogtak önállóan, egymástól lemaradva, hiszen Zsolt fizikai és technikai teljesítőképessége messze felülmúlta társaiét. Általában Levente volt a leglassúbb, óvatos igyekezett lenni az akklimatizációval (erre elméletileg nagyon rákészült), így egymás kiismerése nem lehetett tökéletes, és még az igazán magas régióktól messze voltak. Figyelmeztető jel volt, hogy a két újonc fáradtsága miatt szeret rövidíteni csúszással, de elég felesleges módon és nem elég biztonságosan. Ez a „tipikusan” orosz lejöveteli mód eléggé divatos a román mászók között is (Levente Erdélyből települt át), Zsolt is szokta alkalmazni, de a Himalája nem a Magas-Tátra vagy a Retyezát, itt sokkal megfontoltabban kell mozogni. Zsolt épp ezért nyomatékosan szólt a látott és logikátlannak ítélt csúszkálások ellen, elsősorban Leventének, aki megértette és tudomásul vette a figyelmeztetést. Épp ezért az expedíció vezetői nem láttak indokot Levente igen erős csúcsmászó ambíciójának a visszafogására. Odafent úgyis eldől, mennyire tudja a lépést tartani, figyelni fognak rá…

Az expedíció során az elmondás szerint a csapattagok mindent megtettek egy sikeres biztonságos mászás és visszatérés érdekében. Kellően figyeltek egymás mentális és fizikai állapotára. Rendszeres rádiókapcsolat volt közöttük. Táplálkozásuk és felszereléseik teljesen rendben voltak. Kitűnő időjárási előrejelzésekkel rendelkeztek. Az időjárásnak megfelelő óvatossággal és gyorsasággal másztak. Az indokolt helyeken rögzített köteles biztosítással mozogtak. A csúcsmászás közben a nemzetközi hegymászóvilág szokásainak megfelelően kötélbiztosítás nélkül mentek, hiszen sem a terep nehézsége nem indokolta, sem a rendelkezésre álló idő és a vihető súly nem tette lehetővé, hogy összekötve haladjanak, mert annyira lelassul a haladás, hogy a csúcsra jutás esélye elvész, sőt a biztonságot nyújtó alaptábor elérésének kockázatai is nőnek a lassúsággal. A személyes odafigyelést minden egyes lépésre és jégcsákány leszúrásra nem helyettesíti semmi. A páros kötélbiztosítás a legtöbb helyen nem járható út ebben a magasságban. Nincs rá idő és energia. Nincs idő biztosítóhelyek kiépítésére, nélkülük meg csak egymást rántanák le kicsúszás esetén. Ki kell mondani, hogy ilyen körülmények között már mindenki a saját felelősségére mászik!


Néhány szó az egyéni felelősségről:
mindig az egyén választ
- szabadidős elfoglaltságot, célt,
- dönt arról, milyen útra, expedícióra jelentkezik,
- milyen társakban bízik meg,
- mennyi pénzt, edzést hajlandó befektetni,
- vállalja-e, hogy a nála tapasztaltabb társai, különösen a vállalkozás vezetőinek kéréseit, utasításait betartja.

Fent a hegyen is elsősorban az egyén döntéseinek láncolata hozza meg az eredményt: a sikert, az olykor elkerülhetetlen visszafordulást vagy akár a tragédiát. A körülmények lehetnek szélsőségesek, /időjárásromlás, stb./ de alapvetően saját döntéseink következményeivel szembesülünk. Sem a sikerek, sem a kudarcok nem a társakon múlnak. Ez a sport /expedíciós magashegymászás/ mindig valamekkora kockázat vállalásáról szól, és az egyén dönti el, mekkora kockázatot vállal. Itt egy apró hiba, figyelmetlenség is visszaüt, ha a kockázatvállalás már a határon van. A Himalájában, úgy 6500-7000 méter fölött ha egy hegymászó megsérül és lecsökken, vagy elvész a járóképessége, jó esélye van arra, hogy sose jut le. Ezzel a ténnyel keményen szembe kell nézni. Itt nincsenek jól működő mentőszolgálatok, és a bajtársiasság, segítőkészség is más dimenzióban mozog, mint a tátrai, alpesi környezetben, hiszen ilyen magasságban és körülmények között az esetleges segítők életveszélyes kockázatot vállalnak. Az évtizedes tapasztalatok a Himalájában ezt mutatják, ez a realitás. Aki tapasztalt Himalája-járó, minduntalan találkozik ezzel a fájó igazsággal!


A Himalájába szervezett expedíciókat alapvetően két csoportra lehet osztani:

saját szervezésű, (ahol a mászók saját maguk szervezik a logisztikát, és mozgásukat a hegyen, a táborkiépítést stb. nem segítik sherpák)

– és kereskedelmi szervezésű, ahol sherpák segítik a mászókat. Ezt azért fontos kiemelni, mert baleset esetén a sherpák nagyobb segítséget tudnak nyújtani, hisz számukra nem a csúcs elérése a cél, hanem a mászók biztonsága.

A magyar expedíció, köztudottan saját szervezésű volt. Itt minden résztvevőnek úgy kell elindulnia, hogy tisztában van saját önállóságával, szakmai, fizikai és pszichikai felkészültségével. A himalájai hegyekben sajnos a távolságok, és veszélyes körülmények miatt az ember sokszor csak saját magára számíthat, ezért minden cselekvés előtti döntésnek ezt figyelembe kell venni, még akkor is, ha a csapat közös döntést hoz, és együtt mozog a hegyen.

Sok hegyen, függetlenül attól, hogy alpesi vagy himalájai hegyekről beszélünk, lehet, hogy többen mozognak a hegyen, ami esetleg növelheti a biztonságérzetet, de különösen a himalájai hegyekben, 7-8000m magasságban ez téves megítélés lehet, mert az ember még így is, több ember között, egyedül van, és nem feltétlenül számíthat más segítségére, a veszélyes körülmények miatt.

 

Himalájai hegyekben a segítségnyújtás rendkívül nehéz, és amennyiben lehetséges is, rendkívül nehezen kivitelezhető, körülményes és több napot is igénybe vehet, többek között, a távolság, a magasság, a rendkívül változó terepviszonyok, a kommunikációs lehetőségek miatt. Helikopteres segítség megszervezése is több napot vehet igénybe és 6000 m feletti magasságban csak néhány esetben kivitelezhető.  A csapat, illetve más expedíciók résztvevőinek segítségnyújtása abban az esetben lehetséges, ha saját életet nem kockáztat! Fenti sajnálatos esetben, az elmondottak alapján, ez a rossz időjárási körülmények, a távolság, a veszélyes terepviszony miatt elképzelhetetlennek tűnt.

 

A magasság következménye miatt az ember a 8000-res hegyek világában, különösen 7000m felett már nem képes 100%-os tiszta gondolkodásra, mozgása lelassul, és rendkívüli koncentrálást igényel minden egyes lépés megtétele. Fáradtság esetén, csúcsról való lejövet után extrém módon nehéz helyzetbe kerül a mászó.

Himalájai hegyekben a hegyről egy sérült, de még valamennyire mozgóképes segítése is minimum 4 embert vehet igénybe, egy test lehozatalához minimum 8 ember segítsége szükséges nagyobb magasságból az alaptábori szintig.

Az expedíció helyi képviselője, az úgynevezett LO, aki adott esetben a kommunikációt segíthetné a helyi katonai vagy mentő helikopter társasággal, a köztudattal ellentétben sokszor teljesen képzetlen, semmilyen hegyi tapasztalattal nem rendelkező és számos esetben akár már egy hét után elhagyja az alaptábort egészségügyi problémákra hivatkozva.

A nepáli viszonyokat ismerve, bármilyen kommunikáció kifejezetten lassú és körülményes még városi civilizált körülmények között is, nem beszélve az akár egy hetes járóföldre lévő alaptáborból. Amennyiben fent a hegyen nincsen elegendő és megfelelő segítség, lentről csak napok múlva érkezhet bármi, ha egyáltalán megszerveződik…

 

A csúcstámadás napján tehát (sokkal inkább, mint az akklimatizációs időszakban) mindenki alapvetően saját magára volt utalva és saját kockázatára mászott a hegyen. Ezzel együtt egymásra maximálisan odafigyeltek és rádión keresztül Lajos is a tőle elvárható mértékben kontrollálta és segítette társai tevékenységét. Sajnos, bár Levente önmagát megfontolt, óvatos embernek ismerte, aki mindig tudja, mit csinál, mégis több alkalommal elkövette azt a hibát, hogy figyelmen kívül hagyta: ebben a magasságban és terepviszonyok között minden egyes lépésre és a túrabot, illetve a csákány leszúrására figyelni kell, nem lehet egyetlen egyet sem elvéteni. Maximális koncentrációt igényel a kötél nélküli mozgás meredek, jeges lejtőn. Nem lehet hibázni, főleg nem csúszkálni vagy elkapkodott hirtelen mozdulatokat tenni a kicsúszás kockáztatása nélkül. A társak egy kicsúszás esetén gyakorlatilag nem tudnak segíteni semmit.

Miután a hátra maradt Levente elindulásának pillanatát a végzetes lejtőn senki nem látta, csak találgatni tudunk: ha csúszással, lábán hágóvassal, a korábbi figyelmeztetések ellenére gyorsítani akarta az aznapi végcél, a sátor közelébe jutást, nem kicsit, nagyot hibázott! Akkor is, ha rendelkezett volna a jégcsákánnyal, könyökkel vagy bármivel kontrollált biztonságos csúszás képességével, begyakorlottságával. Ilyen helyen öngyilkossággal ér fel a szándékos csúszkálás. Ő is begyorsult, valószínűleg beakadt a hágóvasa, amitől fejjel előre átfordulhatott és bukdácsolva, pörögve, kontrollálatlanul tovább gyorsulva már hiába került hasaló pozícióba, esélye sem lehetett a fékezésre.

A másik lehetséges variáció, hogy egy rosszul megválasztott lépésnyom kiszakadásától, vagy talán a rendkívüli fáradtságtól (pedig hármójuk közül az ő fizikai igénybevétele volt aznap a legkisebb) egyensúlyát vesztve megbillent és csúszni kezdett, amit a hasonló helyzeteket sokat gyakorolt mászó még fáradtan és ilyen magasságban is képes reflexszerűen a jégcsákányával azonnal megfogni. Sajnos Levente ott és akkor erre nem volt képes. (Dani bevallotta, hogy lejövetben a 4-es tábor környékén már maga is gyorsított időnként ülve csúszással, de ezeket mindig sikerült kontrollálnia.)

Mi okozhatta a kellő koncentráció kétségtelen hiányát? A lejövet közben minden olyan kérdésre, hogy jól van-e, bírja-e, Levente mindig határozott igennel válaszolt. Társai abban is egyet értenek, hogy nem adta látható jelét rendkívüli csalódottságnak, elkeseredésnek, amiért lassúsága miatt „lemaradt” a csúcsról. Hogy legbelül milyen gondolatok, érzések uralták, nem tudható. Egy magyarázat kínálkozik: tapasztalatlanság és túlvállalás, így az idő múlásával óráról órára nőtt az esélye, hogy a kockázatvállalás kényes egyensúlya a veszélyes oldalra billen át. Dani is a határértéken mászott, ráadásul egyedül küzdte fel magát a csúcsra, Zsolt és Lajos miatta sokkal inkább aggódott, mint Leventéért, akivel várakozás közben megbeszélték, hogy orvosként nagyon magasra jutott, a lelassulása olyan adottság, amin ezúttal nem lehet változtatni, most kell visszakozni. És Levente ezt elfogadta.

Tapasztalat, hogy a hegymászók mai, újabb generációja úgy vágyik a nagy tettekre, hogy nem gyakorolják be eléggé, nem teszik készség szintűvé a hegyek közt hirtelen szükségessé váló veszélyelhárító manővereket, mintha egyfajta gyorsító fokozatban lennének, úgy keresik az egyre nehezebb kihívásokat. Levente is mindenképpen csúcsmászó akart lenni! (Indulás előtt, mikor még nem volt együtt a pénze, felmerült, hogy akkor ő ne váltson ki csúcsengedélyt, de erről hallani sem akart. Fel akart jutni és erről hivatalos dokumentumra is vágyott, amit regisztráció nélkül nem kaphatott volna.)

Szóba került még a megbeszélésen, hogy egyre nagyobb gondot jelent egy expedíciós csapat összeállítása. Az első nyolcezres generáció kiöregedett, motiváltsága lecsökkent. Az évek során kialakult, ki nem hajlandó kivel nekivágni, az anyagiak és a szponzorálási lehetőségek szigorodtak. Az újonc expedíciósokról nem lehet tudni, extrém körülmények között hogyan fognak reagálni, ez csak többszöri együttmászás közben derülhet ki. Egy gyakorlott expedíciós is követ el a hegyen hibákat, igaz lényegesen kevesebbet, mint a Danihoz és Leventéhez hasonló újoncok, akik hajlamosak többet kockáztatni, mint amit kezelni, kontrollálni képesek.

Felvetődött, hogy a jövőbeli expedíciók készítsenek szakmai beszámolót, milyen tanulságokkal járt az útjuk, ki hogy mozgott a hegyen. Sajnos még az sem vált szokássá az elmúlt években, hogy a balesetekről a mostanihoz hasonló kiértékelések szülessenek, ezt is mindenképpen folytatni célszerű. Megfontolandó, hogy az újoncok számára ismét be kellene vezetni az expedíciós szerződés megkötését, melyben vállalják, hogy a vezetők utasításait minden körülmények között betartják. Az eddigieknél jobban a felkészülés részévé kell tenni az együttes edzőtúrákat, ahol megtapasztalható a jelentkező felkészültsége, hozzáállása, motivációs adottsága, és az, mire kell nála különösen odafigyelni.


Összegzésként:

-         Az expedíció normálisan megszervezett, jól felszerelt és együttműködő kis expedíció volt.

-         A baleset a lejöveti kimerültség következménye volt, melyhez hozzáadódott a kelleténél kisebb téli hegyi rutin (kicsúszások fékezése, járás különféle havas, firnes, jeges terepen).

-         A baleset bekövetkezését a társak aligha láthatták előre, a terepviszonyok itt már nem adtak aggodalomra okot.

-         A szeparált, kötél nélküli mozgás odafent normális, egy váratlanul csúszó, bukdácsoló testen lehetetlen segíteni, arra csak az illető képes (ha képes!). Ilyen magasságban már mindenki csak saját felelősségére tartózkodik és mozog, még akkor is, ha felfogadott vezetővel vagy magashegyi sherpával rendelkezik.

-         A 800 méteres zuhanás után társai akkor sem tudtak volna már aznap Leventén segíteni, ha rádióján életjelt adott volna. A Himalájában hegyimentő szolgálatok nem léteznek, de ha lennének is, ők, vagy ha az alaptáborban lettek volna vállalkozók, az esti sötétig, ködben, sűrű hóesésben, ismeretlen, roppant veszélyes terepen semeddig sem jutottak volna.

-         Másnap a holttest végtisztességének megadásával, majd az azt követő tapintatos hazai kommunikációval az expedíció tagjai felelősségteljesen, mintaszerűen jártak el. A holttest lehozatala nemcsak lehetetlen, de tökéletesen ésszerűtlen is lett volna.

-         Tanulságként megszívlelendő, hogy a hét-nyolcezresekre (még a „könnyebb és alacsonyabb” csúcsokra is) jelentkezők hegyi előéletét, téli rutinját célszerű alaposan tesztelni a jelentkezés elfogadása előtt.

2009. augusztus 24.

Péterváry Gábor
az MHSSz elnökségében a Hegymászó szakág referense

Share
comments

A magyar hegymászás

Megjelent: 2009. december 09. szerda
  1. A magyar hegymászás története 1945-től napjainkig

  2. Bár 1948-ban csehszlovák meghívásra néhány szövetségi vezető kiutazott, de ennek folytatása nem volt.
  3. 1950. Manhalt Gábor és Kristóf Péter Pál megalakították a FENYŐK (sziklamászók) családját. Első tagjai rajtuk kívül, Kristály Miklós, Szathmáry Zoltán, Pálos György, Gans Frigyes, Gans Rozália.
  4. 1950. december 22. - 1951. január 6. közötti időszakra az IBUSZ utazást hirdetett Zakopanéba. Ekkor még más módja nem volt a külföldi utazásnak, ez volt az első a háború után. A Magyar Optikai Művekből Kovács Zoltán és Tátrai Rupert vettek részt. A FENYŐK közül Manhalt Gábor és hat társa, A LOMOMOTÍV-tól is voltak Vízkelety, Vanek, Kosa, Cserei, Csiszár. Az első cél a Giewont. volt. Az volt a legközelebb és máshol sok hó volt. Mint kiderült a Giewonton is sok volt a hó és a jég. Hiába volt kötél, hágóvas, jégcsákány, szög, karabiner, vissza kellett vonulniunk. Ezután aztán már csak síeltek.
  5. 1951. Ebben az évben alakították meg a Magyar Természetbarát Szövetséget, mely tömörítette a működő turistaegyesületeket. A szövetségen belül megalakult a Hegymászó Bizottság is. Ez időtől fogva az utaztatások nagy részének engedélyeztetése, a szövetség támogatásával történt.
    Magyar Optikai Műveknek ebben az időben volt, Gál nevű, Pécsről származott tagja. 1951-ben télen ugyancsak az IBUSZ-szal elment Zakopanéba. Célja a Giewont mászása volt. Mivel egyedül volt a Lengyel Turista Klubtól (PTTK) kért segítséget. Eltanácsolták vállalkozásától a sok friss hó és a várható hóesések miatt. Erre egyedül vágott neki, le is zuhant és meghalt. Ő volt a II. világháború utáni magyar hegymászás első és nagyon értelmetlen halottja.
  6. 1953 telén ismét IBUSZ-al jutottak ki magyarok hegymászó céllal a Magas-Tátrába. Szállásuk Ótátrafüreden volt. A csoport tagjai voltak: Manhalt Gábor, Szathmáry Zoltán, Mutter Károly, Lőwi Simon, Tátrai Rupert. Ekkor már ismerték Arno Puskást, aki később az egyik legnevesebb szlovák hegymászó lett. Ugyancsak ismerősük volt Szabó László, a Tátrai Nemzeti Park erdésze. Velük mászták meg a Fehér-tavi-csúcsot, több útvonalon, köztük a Stanislawski-út első téli megmászása emelkedett ki. Volt még egy sikertelen kísérletük a Gerlachfalvi-csúcs megmászására is, de rengeteg friss hó a Tetmajer-horhosból visszautasította őket.
  7. 1956. Ekkor már kollektív útlevéllel utazhattak a Magas-Tátrába. Több csoport is mozgott egyszerre: Tálos Zoltán, Éry Frigyes, a Fenyők társaságából; Manhalt Gábor, Pálos György, Iseli Márta, Kolb Gabriella, Bucsek Henrik, Kristály Miklós; a Magyar Optikai Művek SASOK nevű sziklamászó csoport színeiben Pathy Nagy Pál, Tátrai Rupert; a GANZ színeiben; Honfi Tivadar és mások. Számtalan mászóútra került sor.
  8. Eredményeik alapján a Magyar Természetbarát Szövetség időszerűnek látta egy hegymászó szakbizottság létrehozását.
  9. 1957. november 30-án a Magyar Természetbarát Szövetségen belül a Zsíros-hegyen rendezett egyesületközi értekezleten alakult meg az Országos Hegymászó Bizottság Bucsek Henrik vezetésével, aki 8 évig irányította. A bizottság nagy lelkesedéssel kezdte el munkáját. Erre a lelkesedésre igen nagy szükség volt, mert a nehézségek leküzdése reménytelennek látszott. Az egyesületi vezetők idegenkedése a hegymászás "veszélyes" sportjától, a csak külföldön kapható felszerelések beszerzése, a mászók balesetmentességének biztosítása, oktatók képzése, tanfolyamok szervezése, utazási nehézségek leküzdése és még sok egyéb nehéz feladat tornyosult a bizottság fölé.
  10. 1957-ben alapfoku hegymászó tanfolyamot rendeztek igen nagy számú résztvevővel. Még ebben az évben Karlóczai János kezdeményezésére, megalakult a Földrajzi Társaság Hegymászó Csoportja, mely különösen előadások rendezésével nagy propagandát fejtett ki a hegymászás érdekében. Az előadók között néhány világhírű osztrák hegymászó is szerepelt.
  11. 1958. Ebben az időben az úgynevezett népi demokratikus országokban divattá vált a cseretúra szervezés, ezek valutamentes utazások voltak. Csoportok cserejéről volt szó, mindenütt a helyiek fizettek mindent. A cseretúrákat a szövetség támogatta és szervezte. Ekkor került sor az első szövetségi cseretúrára a Lengyel Tátrába: a Honfi-Lubi, Molnár-Bakonyi, Manhalt-Tátrai, Bádonyi-Karlóczai mászópárosok jutottak ki. Karlóczai János a gyalogos cseretúrázóktól pártolt át a hegymászókhoz Bádonyi Géza párjaként. Majdnem két hétig remek mászótúrák következtek.
    A hazai mászótúrákon ekkor már rendszeresen részt vett Hensch Aladár, aki Nyugaton élő barátaitól megkapta a legújabb hegymászó könyveket. Azokat lefordította és a túrák pihenőidejében, felolvasta fordításait. Így a legújabb nemzetközi hírekről szinte rendszeresen tájékoztattta a magyar hegymászókat. Az 1956-ban eltávozott barátok, ismerősök is küldtek hegymászó híreket.
    1958-ban rendeztek először Országos hegymászótalálkozót és Zsigmondy emlékünnepséget.
  12. 1959-ben Tálos Zoltán Pannonhalmán a bencés gimnázium diákjaival hegymászó szakosztályt alapított. A Cseszneki vár oldalában alakították ki sziklamászó iskolájukat.
  13. 1960-ban a vízittúra Bizottsággal együtt közös evezős-hegymászó turát rendeztek Ausztriába. Néhányan hamarabb indultak el és a Dachstein csoportban túráztak. Ez volt az első nyugati magashegyi túralehetőség a II. világháború után. Az Oszolyon ez évtől kezdve látványos hegymászást népszerűsítő bemutatókat tartottak. Ez évben nyújtották be a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének első minősítési tervet. Ugyancsak ez évtől vállalták a bizottság tagjai, hogy vasárnaponként nyilvános túrákat vezetnek mászók oktatására és edzésére. A koloskavölgyi Nemzetközi Turistatáborban hegymászó bemutatót, kiállítást és előadásokat rendeztek.
  14. 1961. Bolgár hegymászók meghívására négyen vettek részt téli táborozáson, gerincvándorláson a Rila hegységben. A hegyre csak hárman jutottak fel: Kovács Tamás, Deme Sándor, Tátrai Rupert. Ugyanabban az évben kéthetes táborozást szerveztek a Magas-Tátrában, a Zöld-tónál, a Nagy-Tarpataki-völgyben és a Bucholz-tavaknál. Ismét a Nemzetközi Dunatúra vezetett magashegyi lehetőégekhez. A Dunatúra kezdete előtt kb. egy héttel sikerült a Glockner megmászása Farkas György, Zink Hedvig, Kovács Tamás, Sille György, Kristály Miklós, Tátrai Rupert és felesége összetételű csoportnak.
    1961-től az elsőéves Testnevelési Főiskola hallgatók nyári táborozásán hegymászó oktató képzést tartottak. Ez évben alakult meg a Természetbarát Szövetség Nógrád megyei Hegymászó Bizottsága és a Miskolci Egyetemi Sportegyesület Hegymászó Csoportja. A kapcsolatok szorosabbra fűzése, a nevelés és oktatás előbbrevitele céljából 200 példányban Hegymászó Tájékoztató-t adtak ki. Várpalotán Szabadi Béla Hegymászó szakcsoportot szervezett.
  15. 1962-től a Tátra az útlevél könnyítések miatt már egyénileg is könnyen elérhetővé vált. Így hegymászóink a hivatalos rendezvényeken kívül is egyre többen keresték fel. Az Alpokba is jártak már, ha nem nem is túl sokan. Mindez a teljesítmények javulásával járt. Salgótarjánban Rokfalusy Lajos kiváló tátrai hegymászónk vezetésével megalakult a Salgótaráni Bányász Torna Club (SBTC) hegymászó csoportja. Sokszorosított formában jelent a Hegymászó Bizottság Körlevele.
  16. 1963-ban létrehozzák a Természetbarát Szövetség budapesti Hegymászó Bizottságát. Vezetője kezdetben Bodoki Antal, később Dr. Farkas György, aki később -- Bucsek Henrik után -- az MTSZ Hegymászó Bizottságát is vezette. Tárgyalásaik eredményeképpen az Országos Erdészeti Főigazgatóság az összes Budapest környéki és Pilis hegységbeni mászóiskolák karbantartását a hegymászóknak engedte át. Ez év telén a sajtó nagy nyilvánosságot biztosított egy táborozásnak a Balaton jegén.
  17. 1964 telén a Vörös Meteor hegymászói nagysikerű téli mászásokat vittek véghez a Tátrában. Téli túrák a Liptói havasok gerincein, csúcsain. Résztvevők: Manhalt Gábor, Molnár József, Susocky Ferenc, Tátrai Rupert. Magashegyi túrák az Alpokban, résztvevők: Pathy Nagy Pál és felesége, Bucsek Henrik, Bognár János, Tátrai Rupert és felesége. Mászási helyek: Grossglockner, Ziller-völgy, Schwarzeinstein Zsigmondy-csúcs, Möseler. Később még sorra került a Dolomitokban a Marmoláda is. Ez az év fontos dátum, mert az új útlevéltörvény értelmében évente háromszor lehetett rendőrségi engedéllyel szocialista országba utazni, három évente egyszer Nyugatra. A nyugati valutakeret 70 dollár volt. Így a szövetségi túrák mellett egyéni, egyesületi utazások is végre-valahára elkezdődhettek.
  18. 1965. Téli táborozás a Magas Tátrában, sátorral. Résztvevők: Honfi T., Perge F., Sötér János, Várhegyi Géza, Tátrai Rupert. Szép mászások. Ez volt az első Magas-Tátra főgerinc átmászási kísérlet, az MTSZ Hegymászó Bizottsága szervezésében. Táborvezető: Bodoki Antal. A résztvevők a felsoroltakon kívül sokkal többen voltak, kb. 20-25 fő, többek között Brandl Vilmos, Neidenbach Ákos, Taródi Péter, Tompa László, Tóth Álmos ... A kísérlet, sikertelen volt, részben az időjárási viszonyok, részben a gyenge felszerelés, valamint szervezettségi gyakorlatlanság miatt.
  19. 1966-ban Nógrádi Gyula vette át a Hegymászó Bizottság vezetését és papíron megalakult a Magyar Hegymászó Klub. Bolgár meghívásra mászó túrák a Rila hegységben. Résztvevők: Honfi T., Farkas Gy., Tátrai Rupert. Őszi mászó túrák a Magas-Tátrában.
  20. A magyar hegymászók képzettsége egyre nőtt, s amikor a Szovjet Alpin Szövetség meghívására 1967-ben magyarok indulnak a Pamír-hegységbe. A válogatás során a következők kerültek a csapatba: Puskás Lajos (GANZ) vezető, Tátrai Rupert (Bp. Petőfi), Honfi Tivadar (GANZ), Pick József (Dorog), Sötér János (Bp. Petőfi), Kristóf P. Pál (Bp. Petőfi). 7134 m-es Lenin csúcsára, három magyar -- Honfi Tivadar, Pick József és Tátrai Rupert -- küzdötte fel magát a csúcsra. A negyedik magyarnak -- Kristóf P. Pálnak -- a rossz idő miatt 20 m-rel a csúcs alatt kellett visszafordulnia. Mind a négyen megkapták a Lenin-csúcs megmászásáért járó emlékérmet. Ez az év mérföldkő a háború utáni hegymászás történetében. A rádióban két hegymászó tárgyú előadás volt, egyszer pedig a TV közvetített egy táborozást. Nyolctagú csoport volt a moserbodeni hegymászó iskolában. A Tátrában nyáron V-VI nehézségű túrákat másztak a Vörös Meteor sziklamászói, télen pedig expedíció indult a főgerinc végigmászására. Ez évben 16 hegymászó csoport működött az országban.
  21. 1969-ben újra két magyar állott a Lenin-csúcson. Ötéves szívós küzdelem után az MHK 400 fős minimálisan kötelező létszámmal visszakerült a Prágában rendezett kongresszuson az Alpinista Szövetségek Nemzetközi Uniójába (UIAA), amelynek 1932-ben alapító tagja volt, s amelynek tagságát 1945-ben vesztette el. A hegymászást az UIAA-ban 1932-1945 között a Magyar Turista Szövetség képviselte. A Magyar Hegymászó Klub tehát 1969-től létezik a külföld számára. (Az igazi cél az ekkori felvétellel a Szovjetunió UIAA tagságának előkészítése volt.)
  22. A 60-as évek közepétől évente három nagyobb összejövetelt rendeznek: egy tavaszi, egy őszi hegymászótalálkozó és egy kegyeleti emléktúrát. A kegyeleti emléktúra kezdetben Zsigmondy Emil emlékének tisztelgett, később a többi elhunyt magyar hegymászónak is. Színhelye Pilisben a Vaskapu sziklánál van, minden szeptember utolsó vasárnapján, déltájban. A hagyomány még ma is él.
  23. Skerletz Iván, a Tájékozódási Futószövetség főtitkáraként, mint sportszakember, 1973-tól szerkesztette a Hegymászó Híradót, 1976-tól vezette a Hegymászó Bizottságot. Az ő sportvezetői tudásának köszönhetően az akkori viszonyokhoz képest bravúros dolgokat intézett el, például kikérő engedéllyel egy sorkatona elmehetett mászni a Hegymászó Bizottság eseménynaptárában kiírt Alpok-beli túrára. Az ő kezdeményezésére létrejött a hegymászó élgárda. A mászóélet felpezsdült. 1976-tól Skerletz Iván a Hegymászó Bizottságot is vezette.
  24. 1984-től Dezsényi János szerkesztette -- új néven -- a Hegymászó című Hegymászó Bizottság kiadványát.
  25. Péterváry Gábor 1985-től 1987-ig vezette a bizottság munkáját és egyben ő volt az utolsó vezetője is.
  26. 1987. november 21-én az Őszi Hegymászó Találkozón hivatalosan is megalakult az "addig csak papíron létező" (az 1969-ben UIAA tagságot nyert MHK jogutódjaként) Magyar Hegymászó Klub. Vezetője Dr. Nagy Sándor lett. Bucsek Henriket ezen a közgyűlésen -- a magyar hegymászásért eddig tett érdemei elismeréséül -- megválasztották az MHK első tiszteletbeli tagjának. 1988. március 5-én rendezte a MHK tagszervezeteinek bevonásával az első országos értekezletét.
  27. A szövetségi jogkörrel még nem rendelkező MHK különböző feladatokat vállaló elnökségi tagjai koordinálták az ország különböző részein lévő hegymászó egyesületek és szakosztályok tevékenységét, szervezték az eseményeket és rendezvényeket a magashegyi mászás és túrázás, az expedíciózás, az oktatás stb. területén.
  28. Ez a szervezeti forma állt fenn -- több változtatási kísérlet ellenére -- a 2000. novemberében Salgótarjánban rendezett Őszi Hegymászó Találkozóig, ahol végül a magyar hegymászók egyesületek eldöntötték, hogy a jövőt szövetségben képzelik el. Az addig "hontalan" sportmászók csatlakozásával 16 jogilag is rendezett keretek között működő egyesület Budapesten 2000. december 7-én megalakította a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetséget. Az új felállásban továbbra is Dr. Nagy Sándor maradt az elnök, aki mind a mai napig vezeti a Szövetség munkáját, és mint ilyen, tagja a MTSZ elnökségének is. Az MHSSZ jelenlegi taglétszáma: 11 fővárosi és 20 vidéki egyesület, valamint egyéni pártoló tagok.
  29. Az eltelt évek során a Szövetség tiszteletbeli tagja címet Bucsek Henrik után megkapta sir Edmund P. Hillary (a Mount Everest első megmászója), Jerzy Kukuczka (a második ember, aki Földünk mind a 14 nyolcezres csúcsát megmászta), Szendrő Szabolcs és Babcsán Gábor.
  30. 1991. óta a magyar hegymászás érdekében sokatt tett személyek jutalmazását szolgálja a Zsigmondy Emil Emlékplakett. (Eddig Dékány Péter, Ozsváth Attila, Rácz Zsolt és Futó Endre kapta meg.)
  31. A Szövetség tagjainak -- ugyanúgy, mint az MHK tette -- tagdíjuk fejében adja az éves kiadványát, a Hegymászót. Ez a korábbi évi két szám helyett 1997 óta Évkönyvként jelenik meg, és csereviszony alapján több külföldi szövetség és szakfolyóirat kerül ennek révén a Szövetség könyvtárába. A hegymászót az évek folyamán többen is szerkesztették. Dezsényi Jánostól Ozsváth Attila vette át, őt Rácz Zsolt követte, 1997. óta pedig Farkas Péter a főszerkesztője. Farkas Péternek azt is köszönhetjük, hogy egy ideig évi négy számban "naprakész" hírújság -- a Csúcskönyv -- is került a tagok kezébe.
  32. Szövetségi támogatással illetve saját kiadásban kerültek ki a következő kiadványok:
  33. Dr. Zsigmondy Emil: Alpesi kalandozások, az 1889-ben Lipcsében megjelent Im Hochgebirge első magyar nyelvű kiadása, 2004.
  34. Mountaineering az Ameriai Alpin Klub oktatókönyvének magyar nyelvű kiadása, 2005.
  35. Magyarország Sziklamászó Kalauza, 2007.
  36. Adam Piechowski: A Tátra főgerince, 2007.
  37. A Szövetség a közgyűléseit a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem az Országos Hegymászó Találkozók keretében tartja, hanem a nagyobb vállalkozások és a tagegyesületek éves beszámolóihoz köti.
  38. A MHSSZ jelenleg is tagja a nemzetközi szövetségnek (UIAA). Az UIAA az 1991. évi rendes közgyűlését Budapesten az MHK szervezte.
  39. Még az MHK keretén belül 1991-ben megalakult a Versenyszervező Bizottság, megalkotta és meghirdette a versenyszabályokat, meghirdette a Magyar Kupa versenysorozatot, amely azóta is minden évben szerepel az eseménynaptárban. A versenymászás támogatására 1993-ban létrejött egy Sziklamászó Sportalapítvány, de a Szövetség is támogatja az egyes rendezvényeket. A nagyszabású vállalkozások támogatására pedig egy Expedíciós Alapítvány hivatott.
  40. Az eseménynaptárban több olyan rendezvény is szerepel, amely már hagyományosan évek óta megrendezésre kerül. Ilyenek a Bükki Boulder Tatálkozó (1989-ig hét verseny volt), az Aggtelek Kupa (2007-ben már a XXXIII.), a Magyar Síalpinista Rally (1984 óta) és a Hegymászó Triatlon (1988 óta). Minden év szeptember utolsó vasárnapján hagyományosan megtartjuk a hegymászók Kegyeleti Emléktúráját a pilisi Vaskapun.
  41. A magyar hegymászás központi és sarkalatos kérdése mindig a fiatalokkal való foglalkozás és az oktatás volt. Az oktatás ma már az egyesületek hatáskörébe tartozik. Az oktatás összefogását, egységesítését és vizsgáztatásának rendjét a Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium végzi. 2004. óta a Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetében sportoktatói és edzői képzésben vesznek részt. A fiatalok körében a hegymászás népszerűsítése érdekében a Szövetség az utóbbi két évben nyílt hetet szervez a Dolomitokban.
  42. A versenymászás mellett a magyar sziklamászás is erősen felfelé ível: új nehéz hazai mászóutak születnek és a külföldi nehéz utak magyar átmászása, valamint új utak megnyitása is egyre gyakoribb. Mivel mászható szikláink a legtöbb esetben védett nemzeti parkok területén fekszenek, ezért a Szövetség feladata a mászás engedélyeztetése. Ebben s szellemben készült el a legújabb magyar sziklamászó kalauz is. Hasonlóan fontos kérdés a sziklamászó iskolák környezetének védelme, melyre a "Én tisztán mászom" program hívja fel legjobban a figyelmet, és tesz a legtöbbet ennek érdekében.
  43. A sportmászás mellett az alpesi és expedíciós hegymászásban is egyre jobban felzárkózunk, amit jól mutat a számos első magyar megmászás a távolabbi egzotikus területeken és a nyolcezres csúcsokon is.
  44.  
  45. Intézményes hegymászó oktatás.


  46. 1967-ben Perge Ferenc hegymászó oktató kiképzésen vett részt az osztrák Mooser Booden-ban Fritz Moravecz híres hegymászóiskolájában. Az ottani kiképzési terv alapján a magyarországi lehetőségeket figyelembe véve elkészítette a magyar változatot. Ez négy elméleti és négy gyakorlati oktatásból állt. Az oktatás 1968-tól 1972-ig a budapesti Hegymászó Bizottság szervezésébek e terv alapján történt. Az elméleti oktatásokat a Budapesti Természetbarát Szövetsék klubhelységében tartották több oktatót bevonva (Bucsek Henrik, Tátrai Rupert, Perge Ferenc és mások); a gyakorlati oktatások más-más hegymászóiskolában történtek, gyakorlott mászók közreműködésével. A negyedik gyakorlati oktatás mindig kétnapos táborozással volt egybekötve. Egy ilyen táborozást látogatott meg az éppen Magyarországon tartózkodó Kurt Diemberger 1970-ben vagy 1971-ben, amiről még könyvében is megemlékezett.
  47. Később "bentlakásos" oktatásokat rendeztek. Az oktatókat a munkahelyükről kikérővel hívták meg egy-egy tanfolyamra oktatni. - Az első bentlakásos tanfolyamot 1974-ben Miskolc közelében, Fehérkőlápán tartották. Vezetője Pátkai Béla volt. Ezután a Kevély-nyergi turistaházban rendezték a tanfolyamokat sok éven keresztül. Az első téli továbbképző tanfolyamot a Lengyel-Tátrában az Öt-tónál rendezték meg. Később a tanfolyamokat áttették a Magas-Tátra déli oldalára. 1980-tól a téli tanfolyamokat a Fogarasi-havasokban rendezték. Előbb a Negoi-háznál, később a Bileánál. 1986-ban Ausztriában, egy alpesi továbbképző tanfolyamon részt vehetett néhány magyar hegymászó Neidenbach Ákos oktatási felelős szervezésében. -1987-től rendszeresen tartanak őszi továbbképző tanfolyamot a Magas-Tátrában. - A bentlakásos tanfolyamok mellett, évről-évre megrendeztek olyan tanfolyamokat is, ahol hetente egyszer-kétszer van elméleti oktatás, hétvégén pedig gyakorlás.
  48. 1990-ben megalakult a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete, amely évente 8-10 tanfolyamot szervez: az alapfokú tanfolyamon kívül magashegyi nyári, magashegyi téli, valamint jégmászó, oktató továbbképző és ipari alpin tanfolyamokat is. Több hegymászó klub is rendszeresen szervez tanfolyamokat.
  49.  
  50. Hegyi tevékenységünk 1945 után


  51. Az első egyesületek, ahol a fiatal nemzedék nevelésével behatóan foglalkoztak, a Bp-i Vörös Meteorban Szente István vezetésével és Pannonhalmán a bencés gimnáziumban Tálos Zoltán irányítása alatt. Nem túlzás, hogy ez a két forrás alapozta meg egy újabb fiatal generáció fejlődését. Az első közös vállalkozás 1965 márciusában Bodoki Antal vezetésével a Tátra főgerincét célozta meg, de az időjárás közbeszólt.
  52. 1967-ben kezdődnek meg a rengeteg tanulsággal szolgáló Pamír-expedíciók (később már túrának nevezik). 1967-ben, a Szovjet Hegymászó Szövetség meghívot a szocialista országokból is néhány alpinistát a Pamírba. A mászásra engedélyezett hegy a Lenin-csúcs volt. A hat fős magyar csapatból Tátrai Rupert, Honfi Tivadar jutott fel a 7134 m magas csúcsra. Ezzel a magyar hegymászás első hétezresét mászták meg.
  53. 1970 telén, lengyel meghívásra Krafft Walter és Holler Huba a Lengyel-Tátrában vendégeskedett. A Menguszfalvi-csúcsra az északi falon jutottak fel.
  54. 1971-ben sikerült a Magas-Tátra főgerincének első magyar megmászása, a 26 km-es gerinc két pontján elhelyezett depók segítségével, hat mászónap alatt, öt bivakkal, nyári körülmények között Kisvári Jánosnak és Neidenbach Ákosnak sikerült.
  55. 1972. július 30-án sikerült Holler Hubának megmászni a Kommunizmus-csúcsot (7495 m). Mivel 1969-ben már volt a Lenin-csúcson, így neki már két hétezrese volt, amiért megkapta a Magyar Népköztársaság Testnevelési és Sport Érdemérem arany fokozatát. Ezen kitüntetés ezüst fokozatát később Bucsek Henrik is megkapta, munkássága elismeréseként.
  56. 1973-ban kerül sor az első hazai sziklamászó versenyre szintén a Meteor szervezésében az Oszoly, Delágó és Veszprémi falainak, akkori direkt útjain. Később évente megrendezésre került az Aggtelek Kupa sziklamászó verseny. A nyolcvanas években a miskolci hegymászók szervezésében - élükön Hímer Józseffel - színvonalas sziklamászó versenyeket, majd a kilencvenes években jégmászó versenyeket rendeznek.
  57. A Kaukázusban szervezett formában először 1976-ban járnak magyarok Kovalik András vezetésével.
  58. 1980-ban Mózes István bevezette Magyarországon is a hetedik fokozatot. 1982-ban a Miskolc melletti Hámorban, a kis falon, alsó biztosítással, megmászta az első hazai IX- utat, a Kentucky Home-t (az újabb értékelés szerint, már csak VIII+). 1982 nyarán, a Magas-Tátrában átmászta a Lomnici-toronyra vezető PP-variáns nevű modern áthajlásos utat, végig klasszikusan (VIII fokozat) társával, Hímer Józseffel. Mózes István hazai követői egyre több modern tátrai utat másznak át szabadon.
  59. Expedíciós kategóriában meg kell említeni Orbán Pál tevékenységét. Orbán Pál összesen 8 expedíciót szervezett és vezetett, ezek:
    1973. Kilimanjaro - Mt. Kenya (16 fő);
    1978. Atlasz (6 fő);
    1981. Andok (10 főó);
    1985. Himalája (12 fő);
    1986. Andok (7 fő);
    1987. Izland (6 fő);
    1989. Atlasz (12 fő);
    1990. Andok (7 fő).

    Sokadik kísérlet után 1983 telén is sikerült végigjárni a Magas-Tátra főgerincét depók elhelyezése nélkül, Dékány Péternek, Vörös Lászlónak, és Fodor Zoltánnak.

  60. 1983.
    Himalájai magyar hegymászó siker: Az első magyar hegymászó egy himalájai hegycsúcson. Az USA-ban élő Brandl Vilmos (Andrey W. Brandl) – a budapesti Meteor Hegymászó Csoport egyik egykori alapító tagja – az első olyan magyar hegymászó, aki az American Alpine Institute 1983-as Himalájai Expedíciójának a meghívott tagjaként, három amerikai hegymászó társaságában, 1983. október 30-án sikeresen megmászta a 6189 m magas Imja Tse-t, majd 1983. november 6-án a 5545 m magas Kala-Patar-t.
  61. Az első magyar Himalája-expedíció 1983-ban indult el Lakatos János vezetésével a 7015 m magas Satopanth megmászására. A kedvezőtlen időjárás miatt a vállalkozás nem sikerült, sőt tragédiával végződött. Leereszkedés közben a hét fős expedíció egyik tagja, Jankovics László, 6400 m-es magasságban egy jégmezőn megcsúszott, lezuhant és életét vesztette.

  62. 1984.
    A Bolíviai Andokban, azaz a Cordillera Real-ban, Brandl Vilmos az American Alpine Institute 1984-es Cordillera Real Expedíciójának meghívott tagjaként viszonylag rövid két-hetes időtartama alatt, két amerikai hegymászótársával, maratoni stílusban és sorozatban, két hatezer méter feletti és három ötezer méter feletti magasságú első magyar megmászásokat végezett el: 1984. július 7: Yanko Juyo 5451 m; 1984. július 10: Pegueno Alpamayo 5350 m; 1984. július 12: Maria Lloco 5522 m; 1984. július 15: Huayna Potosi 6088 m; 1984. július 20: Nevado Illimani 6460 m.

  63. 1985.
    Sikeres volt az 1985. évi Orbán-féle Himalája-túra, ahol az expedíció 2 résztvevője, Csíkos József és Vörös László Ang Pemba vezetésével új magyar magassági rekordot ért el a 7893 m magas Himalchuli keleti csúcsát, amely egyúttal a harmadik, magyarok által megmászott himalájai hegycsúcs is volt. A Himalchuli nyugati 7540-es csúcsát hárman érték el (Toldi György, Tolnai István, Tóth Csaba). Ez az expedíció is áldozatot kívánt: Csanádi Sándor és Greskovits Péter a kitört viharban eltűnt.
  64. Vörösné Zsohovszky Piroska 1985. augusztus 10-én feljutott a Lenin-csúcsra. Ezzel ő lett az első, hétezres csúcson járt magyar nő.

  65. 1987.
    1986 nyarán mászták meg először magyarok a Grand Jorasses-t a Walker-pilléren keresztül. Ozsváth Attila és Singer János jutott fel rajta.

  66. 1987.
    1987. március 6. a Mt. Cook (Új-Záland, 3764 m) első magyar megmászása (dr. Balázs D. Oszkár és Halmos Erzsébet). Irodalom: (Balázs D. Oszkár H 1987/2/22-26) (Előadása: 1988. szeptember 23.)
    1987. április 25-26. az V. Bükki Boulder Találkozó. Irodalom: (Fehér Tibor H 1987/1/42)
    Már IX-es utak is vannak mászóiskoláinkban. Az első hazai IX+ nehézségű út (Kétágú-hegy, Jing-Jang) megmászója Babcsán Gábor. Irodalom: (Babcsán Gábor H 1987/1/42-43)
    1987. május 16-17. Sportmászók Találkozója (Bad Ischl). Irodalom: (H 1987/1/44-45)
    Kaukázus 1987 téli tábor. Irodalom: (Rácz Zsolt H 1987/1/45)
    1987. június 9. az Alpamayo (5947 m, Andok) első magyar megmászása, a Ferrari-úton (60 fok) (Balaton Zoltán, Kiszely György, Toldi György és Ürge László). Irodalom: (Toldi György H 1988/1/30-31)
    1987. június 11. a Chopicalqui (6354 m, Andok) első magyar megmászása (Gráfel Károly, dr. Kádas Sándor, Simonits Péter és Pajor István). Irodalom: (Kádas Sándor H 1988/1/28-30) (Előadása: 1989. május 5.)
    További magyar teljesítmények a Fehér-Kordillerákban: Nevado Pisco (5800 m, 11 fő), Huascaran északi csúcs (6655 m, La Granata út, 12 fő), Huascaran déli csúcs (6786 m, normál út, 3 fő; Triangulo út 2 fő). Irodalom: (Hoffmann György H 1988/1/24-28) (Balaton Zoltán, Pajor István és Toldi György H 1988/1/31-40) (H 1988/2/52)
    1987. augusztus 5-6.: az Usba déli csúcsának (4710 m, Kaukázus) első magyar megmászása (V, 80 fok) (Ferenci Miklós és Willner Péter). Irodalom: (Ferenci és Willner H 1988/1/43-47) (H 1987/2/52)
    1987. augusztus 9. - szeptember 4. Izland, Orbán Pál vezetésével (6 fő résztvevő). Irodalom: (H 1988/2/34-44)
    1987. szeptember 18-20. az Eiger északi falának első magyar átmászása (Berecz Gábor, Hímer József és Szabadka Péter). (H 1987/2/26-30)
    1987. szeptember második felében kiemelkedő mászások a Yosemite völgyben:
    - El Capitan Nose (VI 5.11 A2) (Sárközi András és Singer János)
    - El Capitan Salathe út (VI 5.11 A3) (Paál János és Tiboldi András)
    - Washington Column Astro Man út (Babcsán Gábor, Paál János, Sárközi András, Singer János és Tiboldi András).
    Irodalom: (Sárközy András és Singer János H 1988/1/9-17) (H 1988/2/51-52)
    1987. október 1. a Shisha Pangma (8046 m, Himalája), az első magyar nyolcezres csúcs megmászása (a harmadik magyar Himalája expedíció, dr. Nagy Sándor és Ozsváth Attila).
    1987. október 8. újabb magyarok a Shisha Pangmán (Balaton Zoltán, Csíkos József, Várkonyi László és Vörös László). 1987. novemberében a Sport érdemérem arany fokozatát kapták Balaton Zoltán, Nagy Sándor, Ozsváth Attila és Várkonyi László (Vörös László és Csíkos József már 1986-ban megkapta a Himalchuli megmászásáért), az ezüst fokozatát Dékány Péter és Szabó László, bronz fokozatát Dr. Papp Kálmán.
    Irodalom: (H 1987/2/8-20) (H 1988/1/62) (H 1988/2/102)
    Kessler Hubert 80 éves lett november 3-án. Irodalom: (H 1987/1/49-50)
    1987. november 21. az "addig csak papíron létező" Magyar Hegymászó Klub megalakulása. Péterváry Gábor a Hegymászó bizottság vezetője helyett az új elnök dr. Nagy Sándor lett. Irodalom: (Dezsényi János H 1987/2/37)
    Bucsek Henriket a közgyűlésen megválasztották a Magyar Hegymászó Klub első tiszteletbeli tagjának. Irodalom: (H 1988/2/82)
    1987-ben jelent meg Neidenbach Ákos: Extrém jégtechnika
    1987-ben mászott legnehezebb hazai utak. Irodalom: (H 1988/1/51-52)
    Krónika 1987. Irodalom: (H 1988/2/51-56)
    Mászóiskolai nehéz mászások. Irodalom: (H 1987/2/76-78)

  67. 1988.
    1988. január 29. Toldi György balesete a Weber-csúcs északi falán a "Vízesés-út" jegén. Irodalom: (Dezsényi János H 1987/2/43)
    1988. február 13-14. az V. Síalpin Rally a Gyömbéren. Irodalom: (H 1988/1/61-62)
    1988. március 1. az Ararát (5165 m) megmászása (Katona Ferenc és Szálkai István). Irodalom: (H 1988/2/48-50)
    1988. március 5. a MHK első országos értekezlete.
    1988. április 22-24. VI. Bükki Boulder Találkozó. Irodalom: (Fehér Tibor H 1987/2/62, 84-85) (H 1988/1/65)
    Magyar sportmászó sikerek a hazai mászóiskolákban.
    1988. június 2. és 3. Jerzy Kukuczka előadásai a 14 nyolcezresének történetéről Miskolcon (mintegy 100) és Budapesten (az Uránia moziban közel 1000 néző előtt). Irodalom: (H 1988/2/80-81)
    1988. június 11. a Mt. McKinley (6194 m, Alaszka) első magyar megmászása (Csíkos József és Vörös László, majd ugyanaznap dr. Balázs D. Oszkár).
    Június 13. az északi csúcs (5936 m) megmászása (Csíkos József és Vörös László). Egy hónappal később (július 8.) Hirt Károly, dr. Nagy Sándor, Szendrő Szabolcs és Tóth Csaba is jártak a déli csúcson.
    Irodalom: (H 1988/2/81)
    1988. július 19-20. a Matterhorn északi falának első magyar átmászása (Dékány Péter, Krafft Walter és Ozsváth Attila).
    1988. július 20. Pamír, Korzsenyevszkája csúcs (7105 m) (Kunos Gábor és Mekli Imre).
    1988. július 28. Pamír, Lenin csúcs (7134 m) (Kunos Gábor).
    1988. július 29. Pamír, Kommunizmus csúcs (7495 m) (Kovács Márta, Bouquet Kálmán, Kádas Sándor, Koncz Ákos és Mályi József). 1985. után új magyar női magassági rekord! Ez volt a legmagasabb magyar nő által elért csúcs 2003-ig. Irodalom: (H 1987/2/83)
    1988. július 20. - augusztus 13. Kaukázus tábor. Irodalom: (H 1988/2/83)
    1988. október 15. az első magyar Hegymászó Triatlon. Irodalom: (H 1989/1/47-48)
    1988. október 27. az ASTA kongresszus szervezésében Budapesten tartózkodó sir Edmund P. Hillary elfogadta a MHK meghívását egy beszélgetésre, ahol elfogadta a felajánlott tiszteletbeli tagsági oklevelét. Irodalom: (H 1989/1/21-28)
    1988. november 17., 18. és 19. Kurt Diemberger előadásai a K2-ről és a Mt. Everestről Miskolcon és Budapesten. Irodalom: (H 1989/1/50-51)
    1988. november 26. a MHK közgyűlése tiszteletbeli taggá nyilvánította Jerzy Kukuczkát. Irodalom: (H 1989/1/45)
    1988-ban jelent meg
    Bocsák Béla: Lavina c. oktató füzete.
    Tadeusz Piotrowski: Viharban, fagyban c. könyve (Czibók István szakszerű fordításában).
    Dura Lajos: Magyarok a Kaukázusban.
    Halottunk: Benedek Zoltán (1964. - 1988. január 31. Magas-Tátra, lavinabaleset). Irodalom: (Rácz Zsolt H 1987/2/57-58)

  68. 1989.
    1989. január 14. az Aconcagua (6959 m, Andok) első magyar női megmászása (Balog György és Csathó Beáta). A csúcson jártak még Bouquet Kálmán, Dr. Hábenczius Károly, és Szikszai Attila.
    1989. január 26. és 27. Karl Ölmüller előadásai Miskolcon és Budapesten. Irodalom: (H 1989/1/51)
    1989. január a Fitz Roy (Patagónia) megmászásának kísérlete (Berecz Gábor, Sárközy András és Willner Péter).
    1989. február 11-12. a VI. magyar Síalpin Rally a Gyömbéren (Alacsony-Tátra).
    1989. április 22-23. VII. Bükki Boulder Találkozó. Irodalom: (H 1989/2/58-61)
    Magyar sportmászó sikerek az Elbai homokkő vidéken (Babcsán Gábor IXc és Xa fokozatokban) és a hazai mászóiskolákban.
    1989. július 14. - augusztus 25. az első magyar Tien San táborozás keretében
    1989. augusztus 14. a Győzelem csúcs (Pik Pobeda, 7439 m) első magyar megmászása (Straub József és Vörös László) 1989. augusztus 17. a Han Tengri (6995 /7010/ m) első magyar megmászása (Bazsantik János és Klotz Róbert). Irodalom: (H 1989/2/56)
    1989. ? a Lenin-csúcs (7134 m, Pamír) megmászása (Dési József).
    1989. ? a Korzsenyevszkaja csúcs (7105 m, Pamír) megmászása (Vanicsek László).
    1989. október 20. a Kedarnath Dome (6831 m, Garhwal Himalája) keleti falának első átmászása (VII- A2, a 6 fős csapatmunka eredményeként Ozsváth Attila és Szendrő Szabolcs jut a fal tetejére). Irodalom: (H 1990/1)
    1989-ben Orbán Pál vezetésével 12 fő járt az Atlasz-hegységben (1978 után már másodszor vezetett ide hegymászó vállalkozást).
    1989-ben jelent meg:
    Magyarország szikláin c. mászókalauz első kiadása (Szerk.: Babcsán Gábor, Kangyal András és Ravadits Kornél). Ezt még továbbiak is követték.
    Dura Lajos: Magyarok a Kaukázusban kiegészítő füzete.
    A Hegymászó szerkesztésének (1984 - 1989/1, tíz szám) nehéz feladatát dr. Dezsényi János visszavonulása miatt Ozsváth Attila vállalja el.
    Halottaink:
    Barta József (1947. -- 1989. Aigulet Pointsenot, Patagónia, sírja Rio Gallegosban) Irodalom: (H 1989/2)
    Kukuczka, Jerzy (1948. március 24. Katowice - 1989. október 24. Lhotse, Himalája) A MHK tiszteletbeli tagja volt.

  69. 1990. 1990. ? az első hazai műfalas mászóverseny (rendező: FETE, a Diósgyőri vár udvarán).
    A hazai utak addigi legnehezebbjét mássza Babcsán Gábor (Kőkapu Fekete Mágia, X nehézségű).
    1990. ? a Korzsenyevszkaja csúcs (7105 m, Pamír) megmászása (Ézsiás Antal, Koltay Károly, Merza István és Pecsenyicki László).
    1990. ? a Han Tengri (6995 m, Tien San) megmászása (Koncz Ákos, Leél-Őssy Szabolcs, Szendrő Szabolcs és Várkonyi László).
    A Yosemite-völgyben újabb magyar sikerek:
    - El Capitan Zodiac út (VI 5.11 A3+) (Rácz Zsolt és Szikszai Attila)
    - El Capitan West Buttres út (VI 5.11a) (Babcsán Gábor és Nádasdi Oszkár)
    - El Capitan Separate Reality út (5.11d) (Babcsán Gábor és Nádasdi Oszkár)
    - Shawangunks (5.12b) (Babcsán Gábor)
    1990. október 4. a Cho Oyu első magyar megmászása (Koncz Ákos, Straub József és Reinhard Wlasich).
    1990. október 7. újabb magyarok a Cho Oyun (Csíkos József, Pajor István, Tóth Csaba, Várkonyi László és Vörös László).
    1990. október 8. újabb magyarok a Cho Oyun (Decsi István, dr. Nagy Sándor és Szendrő Szabolcs). Irodalom: (H 1991/1 és 2)
    1990-ben Orbán Pál vezetésével 7 fő járt az Andokban (1981 és 1986 után már harmadszor vezetett ide hegymászó vállalkozást).
    Halottunk:
    Glück Tibor (1969. - 1990. Matterhorn, Rote Turm) Irodalom: (H 1990/1)

  70. 1991.
    1991-ben alakult meg a MHK Versenyszervező Bizottsága, mely kiírta a Magyar Sportmászó Kupa versenysorozatot.
    1991. július 30. a Han Tengri (6995 m, Tien San) megmászása (Erőss Zsolt, Kállai Mihály és Turczás István).
    1991. ? a Han Tengri első magyar női megmászása (Bradács Ágnes és Straub József).
    1991. augusztus 12. a Győzelem-csúcs (7429 m, Tien San) megmászása (Erőss Zsolt, Hargitai Szabolcs, Hámori István, Hirt Károly és dr. Nagy Sándor).
    Újabb magyar sikerek a Yosemite völgyben:
    - El Capitan Dihedrall Wall út (VI 5.10 A3+, Rácz Zsolt és Tivadar Tamás).
    - Half Dome Direct út (VI 5.10 A3+, Rácz Zsolt és Tivadar Tamás).
    Magyar sikerek külföldi sportmászó utakon.
    1991. szeptember 17. a Thalay Shagar (6904 m, Garhwal Himalája) északi falának első átmászása (V+ 85 fok, Dékány Péter és Ozsváth Attila). Az út a nemzetközi szakmai körökben is elismerést váltott ki. Irodalom: (H 1991/2)
    1991. november 23. a MHK közgyűlése jóváhagyta a Zsigmondy Emil Emlékplakett alapító okiratát. Irodalom: (H 1994/1)
    Halottaink:
    Egri Kiss Anna (1963. - 1991. nyár elején, eltűnt sítúrázás közben a Bernina környékén) és férje Proske, Dietmar (1964. - 1991. nyár elején, eltűnt sítúrázás közben a Bernina környékén) Irodalom: (H 1991/2)

  71. 1992.
    Az 1992. év kiemelkedő magyar mászásai:
    - Yosemite El Capitan The Shield (VI 5.11c A3+) 5 nap alatt (Berecz Gábor, Nádasdi Oszkár, Rácz Zsolt, Simon Zoltán)
    - Yosemite El Capitan Excalibur Wall (VI 5.10 A4) 8 nap alatt, 6 bivakkal (Berecz Gábor, Nádasdi Oszkár, Rácz Zsolt)
    - Pamír-Aszan hegység (7 csúcs: Aszan, Pik 4810, Uszenij, Piramidalnij, Pik Holland, Duhtarcsa, Rizsaja Styena) (4B-6A A3 fokozatok közötti mászások) (13 fő Ozsváth Attila vezetésével).
    1992-ben a Pamírban csak Véghseő Péternek sikerült csúcsra jutnia (Korzsenyevszkája-csúcs, 7105 m).
    1992. október 31-én megalakult Csobánkán a Magyar Hegymászás Történeti Társaság.
    Halottaink:
    Juhász László (1968. - 1992. Dzsantugán, Kaukázus) Irodalom: (H 1993/1)
    ? (Temes Székesfehérvárról) (? - 1992. nyarán, Grossglockner Stüdl Hütte, betegség)
    Peitler (Palóc) Gyula (1899. Salgótarján - 1992. október 29. Budapest)

  72. 1993.
    1993. január 5. az Alexandra-csúcs (5091 m, Ruvenzori) első magyar megmászása (Bradács Ágnes, dr. Nagy Sándor és Straub József).
    1993. január 6. a Margerita-csúcs (5109 m, Ruvenzori) első magyar megmászása (Bradács Ágnes, Csíkos József, Csonka Károly, Fodor Tibor, Dr. Hábenczius Kárly, dr. Kádas Sándor, Kállai Mihály, Kertész Zoltán, Dr. Krizsó Eszter, Less Nándor, dr. Nagy Sándor, Nagy Sándor, Papp Huba, Dr. Papp Kálmán, Straub József, Szarka Lajos, Tóth Csaba, Varga Károly, Vörös Lászó és Vörösné Zsohovszky Piroska).
    1993. február közepén optimális viszonyok között mászták át a Magas-Tátrában a Weber-csúcs Superdirekt útját (VI A2, Koncz Ákos és Singer János).
    1993. június 10. a Sziklamászó Sportalapítvány alapító okirata.
    1993. július 31. a Lenin-csúcs (7134 m) megmászása (Bradács Ágnes, Erőss Zsol és Straub József). 1993. ? ? a Lenin csúcs (7134 m, Pamír) megmászása (Bense Zoltán, Bognár Mihály, Hámori István, Mécs László, dr. Nagy Sándor, Nagyváthy János).
    1993. augusztus 4. a Han Tengri (6995 m, Tien San) megmászása (Dékány Péter és Tóth Csaba).
    1993-ban jelent meg a Szivárvány (MHTT) első száma.
    Horváth Emil: Csókakő Sziklamászó kalauz
    Halottunk:
    Munkácsy Zoltán (1968. - 1993. /betegségben/) Irodalom: (H 1993/1)

  73. 1994.
    1994. augusztus Pamír csúcsmászások Korzsenyevszkaja-csúcs (7105 m) (Erőss Zsolt /8-án egyedül/, Koncz Ákos, Straub József és Szalai Nóra)
    1994. augusztus 13. Tádzsik-csúcs (7495 m, régebben Kommunizmus-csúcs) (Erőss Zsolt) Ezzel a teljesítménnyel Erőss Zsolt lett az első (és az eddigi egyetlen) magyar "Hópárduc".
    1994-ben jelent meg Neidenbach Ákos: A Kárpátmedence * magyar vonatkozású * hegymászó és turista irodalma
    1994. márciusában újra indult a Turistaság és Alpinizmus (1995. júniusáig 8 szám jelent meg).
    Halottaink:
    Kessler Hubert dr. (1907. november 3. Nagyszeben - 1994. február 1. Budapest)
    Antal Károly (1909. június 23. Budapest - 1994. május 26. Budapest)
    Adler-Rácz József (? - 1994. szeptember 12. Budapest, életének 101. évében)
    Csajági László (1971. - 1994. július 24. Elbrusz Pasztuhov-sziklák, Kaukázus)
    Molnár Zoltán (1968. - 1994. szeptember 7. Mont Maudit)
    Jakab Szilvia (1975. - 1994. július 29. Kleine Zinne, Dolomitok)
    ? (fizetett túrán egy résztvevő a Mont Blanc-on, ereszkedés közben)

  74. 1995.
    1995. június ? a Denali (6194 m, Alszka) megmászása a Cassin-pilléren (Mester Béla, Toldi György és Tóth Csaba).
    1995. ? a Lenin csúcs (7134 m, Pamír) megmászása (Vörös László)
    1995. augusztus 25-30. az Ogre (7285 m, Karakorum) dny. pillérének megmászása (Erőss Zsolt és Ozsváth Attila).
    1995. december 6-án indult el Orsováról a Kárpát-koszorú csapata. Közülük csak Mályi József tette meg az egész utat, és 1996. május 4-én a hozzá csatlakozókkal tette meg az utolsó távot Dévényig a Duna partjára.
    1995-ben jelent meg W. H. Paryski: Wielka Encyklopedia Tatrzańska (első Encyklopedia 1973-ban lett kiadva).
    1995-ben jelent meg Stefano Ardito: Csúcsok és csúcsteljesítmények 1995. június megszűnt az újraindított Turistaság és Alpinizmus (8 megjelent szám után).

  75. 1996.
    1996. tavaszán a Mt. Everest első magyar megmászásának kísérlete (8300 m-ig).
    1996. szeptember 14. avatták fel a MHTT Millecentenáriumi emlékművét és Grósz Alfrédről elnevezett kilátóját.
    1996-ban jelent meg
    Az Erdélyi Kárpát Egyesület E.K.E. -- Múlt és jelen --
    Ivan Bohuš: Od A po Z o názvoch Vysokých Tatier
    Milan Lučanský: Magas-, Nyugati-, Bélai-Tátra és környék.
    Daday János: Barangolások a Bihar hegységben.
    Halottaink:
    Skerletz Iván (1937. - 1996.)
    Dezsényi János dr. (1916. augusztus 5. Budapest - 1996. szeptember 23. Budapest)
    Bodoki Antal (1925. szeptember 10. - 1996. november 10. Budapest)
    Elschik Álmos (1977. - 1996. március 6. Budapest, lavinabaleset február 27-én a Liptói-Tátrában a Baranyec dny. oldalában)
    Stumpf Jakab Attila (1964. - 1996.)
    Reinhard Anton Wlasich (? - 1996. május 19. Mt. Everest)

  76. 1997.
    1997. január 5. a Maipo vulkán (5335 m, Andok) első magyar megmászása (Fábián Tamás, Pál Molnár Elemér és Unger János).
    1997. január 15. az Aconcagua (6956 m, Andok) centenáriumi megmászása, az évforduló utáni napon (Fábián Tamás, Pál Molnár Elemér és Unger János).
    1997. február 7-9. I. Hámori Jégmászó Verseny
    1997. szeptember 6. a Kedarnath Dome (6831 m, Garhwal Himalája) első magyar megmászása az északnyugati oldal felőli normál úton(Bognár Mihály, Markos Huba, Mécs László és Vincze Ákos).
    1997. szeptember 15. a Karchakund (6612 m, Garhwal Himalája) első magyar megmászása a keleti fal jégfolyosóin keresztül (Markos Huba és Mécs László).
    1997. szeptember 15. a Satopanth (7075 m, Garhwal Himalája) déli falának magyar átmászása (csúcsmászás a késői felérkezés miatt már nem volt lehetséges) (Erőss Zsolt). //Megjegyzés: a csúcs első magyar megmászása még mindig várat magára.//
    1997. szeptember 19. a Mandani Parbat (6163 m, Garhwal Himalája) első magyar megmászása (Erőss Zsolt és Nedeczky Júlia).
    1997. november 22-23. a Magyar Hegymászó Klub küldöttgyűlése sokoldalú hegymászó pályafutásának elismeréseként tiszteletbeli tagjai közé (Bucsek Henrik /? 1997./, sir Edmund Hillary, Jerzy Kukuczka /? 1989./ és Szendrő Szabolcs) választotta Babcsán Gábort.
    Halottaink:
    Datner Péter (? - 1997. február 3. Magas-Tátra, Hó-csúcs környékén) //N.S. javítása *1974//
    Bucsek Henrik (1906. június 26. Budapest - 1997. február 24. Budapest)
    Irodalom: (Életéről a Magyar Turista 2007. februári számában jelent meg összeállítás dr. Polgárdy Géza tollából.)
    ifj. Dr. Farkas Zsolt (1969. október 27. Budapest - 1997. október 24. Magas-Tátra, Markazit-torony)
    ifj. Arnold Gyula (1955. - 1997. december 10.)

  77. 1998.
    1998. július 21. a Tirich Mir (7708 m, Hindukus) első magyar megmászása (Ács Zoltán, Mezey László). Irodalom: (H 1998/9-24)
    1998. július 22. a Cerro Ancohuma (6427 m) első magyar (?) megmászása (Kádas Ildikó és Nagyváthy János). Irodalom: (H 1998/27-35)
    1998. augusztus 16. Leégett az Elbrusz alatti Prijut menedékház. Irodalom: (H 1998/36-40)
    1998. november 7-8. MHTT találkozó Csobánkán.
    1998. november, Rácz Zsolt az eddigi mászóteljesítményeiért megkapta a Zsimondy Emlékplakettet. Irodalom: (H 1998/79-84)
    1998-ban jelent meg
    Polgárdy Géza: Harcok, munkák és küzdelmek
    Kis Domokos Dániel: A csúcson - A hegyek szerelmese báró Eötvös Loránd
    Kollár-Lacika-Malarz: A szlovák és a lengyel Tátra.
    Garth Hatting: Hegymászók könyve.
    Halottaink:
    Bánáti Zoltán (? - 1998. január 7. Magas-Tátra, a Tupa alatt lavinabaleset) Irodalom: (SZIV 1997-1998/73)
    Tálos Zoltán (1926. november 4. Szekszárd - 1998. február 23. Pannonhalma)
    Balla Tamás (? - 1998. július 21. /23 éves/ Magas-Tátra, Lomnici-csúcs) Irodalom: (SZIV 1997-1998/73)
    Bodonyi Csaba (? - 1998. augusztus 23. /47 éves/ Mont Blanc) Irodalom: (SZIV 1997-1998/73)

  78. 1999.
    1999. május 1. találták meg George Leigh Mallory holttestét az Everesten.
    1999. július 18. a Nanga Parbat (8125 m, Himalája) első magyar megmászása (Erőss Zsolt). Irodalom: (H 1999/10-18)
    1999. szeptemberében Magyarországon járt Reinhold Messner Irodalom: (H 1999/83-84)
    1999. őszén Várkonyi László egyéni kísérlete a Mt. Everest első magyar megmászására az é. gerincen.
    1999-ben jelent meg
    Daday János: Barangolások a Bihar hegységben második kiadása.
    Halottaink:
    Varga Zoltán (? - 1999. április 15. Hohe Wand)

  79. 2000.
    2000. tavaszán Várkonyi László második egyéni kísérlete a Mt. Everest első magyar megmászására az é. gerincen.
    2000. július 31. a Broad Peak (8047 m, Karakorum) első magyar megmászása (Ács Zoltán és Mécs László). Irodalom: (H 2000/12-30)
    2000. augusztus 7. a Distaghil Sar (7885 m, Karakorum) első magyar megmászása (Erőss Zsolt). Irodalom: (H 2000/31-37)
    2000. ? a Beluha (4506 m, Altáj) első magyar megmászása (Gulyás Attila, Heinzinger Balázs, Heininger Ferenc, Mihály Gábor, ifj. Turcsik István és Varga Tamás). Irodalom: (H 2000/49-55)
    2000. szeptember 1. avatták fel Jankovics Marcell emléktábláját a Budapest I., Pauler u. 19. sz. ház falán (ebben a házban lakott áttelepülése után). Irodalom: (SZIV 2000/50)
    2000. december 7. megalakult a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség.
    2000-ben jelent meg
    Pick József: A dorogi turistaság története /mindössze 15 példányban/
    John Krakauer: Ég és jég Conrad Anker - David Roberts: Mallory nyomában
    Neidenbach Ákos: Tátrai legendárium
    Halottaink:
    Juhász D. Zsolt (? - 2000. március 5. Csókakő, Vértes, 23 éves)
    Bordák Balázs (? - 2000. március 16. Glockner Haus környéke, lavinabaleset, 24 éves)
    Hatala Levente (? - 2000. március 16. Glockner Haus környéke, lavinabaleset, 27 éves)
    Szerémy Szabolcs (? - 2000. március 16. Glockner Haus környéke, lavinabaleset, 18 éves)
    Simorjai Tamás (? - 2000. július 24. Oszoly, Pilis, 18 éves)
    Dékány Péter (1956. január 20. Túrkeve - 2000. augusztus 8. Karakorum, Distaghil Sar alatt) Irodalom: (H 2000) (SZIV 2000/11)
    Párkányi Ferenc (? - 2000. augusztus 17. Lomnici-csúcs, Magas-Tátra, 29 éves)

  80. 2001.
    2001. ? új út Patagóniában a Cerro Mascara k. falán (Babcsán Gábor, Fucskó László) Irodalom: (H 2001/42-54)
    2001. őszén a Mt. Everest első magyar megmászásának két kísérlete, az é. gerincen (7800 m-ig) és a Kangshung falon (kb. 6500 m-ig). Irodalom: (H 2001/16-30) (H 2002/44-49)
    2001-ben jelent meg
    Scheirich László: Emberek, sziklák, századok. A Magas-Tátra története
    Nagy Árpád: Tátrai túrák. Turistakalauz
    Dr. Zsigmondy Emil: Az Alpok veszélyei (első magyar kiadás)
    Merza Ágnes - Merza József: Túraútvonalak a Dolomitokban I. Cadin-csoport
    Pascal Sombardier: Dolomitok nem csak hegymászóknak Via ferraták az Olasz-Alpokban
    Kis Domokos Dániel: Báró Eötvös Lóránd a tudós fotográfus
    Wild Ferenc: Békás-szoros környékének sziklamászó kalauza
    2001. július elejétől újra indult a Turista Magazin
    2001. október elején indult a Mount Everest - Hegyisport és túramagazin (Kornétás Kiadó)
    Halottaink:
    Daday János (1929. október 26. - 2001. március 10. Nagyvárad) Irodalom: (ME 2002/3)
    id. Stibrányi Gusztáv (1909. december 12. Erzsébetfalva - 2001. március 21. Szepsi)
    Puškáš, Arno (1925. február 4. Kassa - 2001. június 9. Poprád) Irodalom: (SZIV 2003/5)
    Antal Péter (? - 2001. augusztus 10. Hegyes-torony, Magas-Tátra, 24 éves)
    Dr. Gárdos Sándor (1963. - 2001. október 18. Mount Everest) Irodalom: (H 2001)

  81. 2002.
    2002. Az Illimani (6465 m, Andok) második magyar megmászása (Barcza Gergely és Solymári Dániel, majd másnap Szabó Attila is). Irodalom: (H 2002/74-77)
    2002. május 25.: a Mount Everest (8850 m, Himalája) első magyar megmászása, a Déli-nyereg útvonalon, oxigénpalackkal (Erőss Zsolt). Irodalom: (H 2002/50-64)
    2002. ? mászások a Yosemite völgyben Irodalom: (H 2002/88-93)
    Berecz Gábor "Big Wall"-os új útjainak listája Irodalom: (H 2002/110-114)
    2002. október 4.: a Shivling (6543 m, Garhwal Himalája) első magyar megmászása, a nyugati pillérén (V+, 80 fok) keresztül (Babcsán Gábor és Tóth Csaba).
    2002-ben jelent meg
    Nagyváthy János: 50 hegymászótúra az Alpokban
    Neidenbach Ákos: Hegymászó balesetek
    Michael Hoffmann: Lavinaveszély
    Merza Ágnes - Merza József: Túraútvonalak a Dolomitokban II. Sella-csoport
    Anatolij Bukrejev - G. Weston Dewalt: Hegyi őrület
    David Roberts: Kétes dicsőség
    Heinrich Harrer: A Fehér Pók
    Halottaink:
    Pete Ferenc (? - 2002. március 26. Königspitze)
    2002. július 24-én tűnt el nyomtalanul a Karakorumban Ozsváth Attila a Tsarak Tsa gleccser körzetében. Irodalom: (H 2002/26-27)
    2002. augusztus 1-én tűnt el nyomtalanul a Dom (Wallis) környékén Kovács Sándor. ? Nagy Krisztián (? - 2002. november 23.) Irodalom: (H 2002/25, 22 éves volt)
    Straub József (1952. - 2002.)

  82. 2003.
    2003. elején a Cota (Patagónia) k. falán egy új útvonal kísérlete (Babcsán Gábor, ?).
    2003. július 19. a Gasherbrum II. (8035 m, Karakorum) első magyar megmászása, első magyar nő nyolcezresen (Erőss Zsolt, Nedeczky Júlia, Klein Dávid, Mécs László és Ugyan Anita).
    2003. július 20. újabb magyarok a Gasherbrum II. csúcsán (Ács Zoltán, Csollány Katalin, Csíkos József és Vörös László).
    Irodalom: (ME 2003/10, 12) (SZIV 2003/23) (H 2003/26-43)
    2003-ban indult a Magyar Turista, havonta megjelenő folyóirat.
    2003. májustól a Kornétás Kiadó adja ki a Turista Magazint.

  83. 2004.
    2004. április 19-én érték el első magyarként az Északi-sarkot (Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina).
    2004. július 23. a Mustagh Ata (7456 m) első magyar megmászása (Wetzl Péter, sítúraléccel).
    2004. augusztus 13. Oravecz Orsolya és Hivessy Zoltán a Lenin csúcson.
    2004. szeptember 25. a Cho Oyu második magyar megmászása (Klein Dávid). Irodalom: (ME 2004/7)
    2004-ben jelent meg
    Nagy Árpád: 250 tátrai túra - Turistakalauz
    2004. novemberében jelent meg utoljára a Mount Everest című folyóirat.
    2004. decemberében jelent meg utoljára a Turista Magazin.
    Halottunk:
    Manhalt Gábor (? - 2004. november 16. Budapest)

  84. 2005.
    2005. január 16-án érték el első magyarként a Déli-sarkot (Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina).
    2005. július-augusztus a K2 (8611 m, Karakorum) első magyar megmászásának kísérlete.
    2005. Tien San csúcssikerek (Han Tengri, Csapajev-csúcs)
    2005. szeptember 25. a Cho Oyu (8201 m, Himalája) harmadik magyar megmászása (Ács Zoltán, oxigénpalackkal).
    2005. januárjától a Mount Everest és a Turista Magazin összevonásaként a Hegyisport és Turista Magazin jelenik meg (Kornétás Kiadó).
    2005-ben jelent meg Hegymászás - A szabadság, amit a hegyek nyújtanak (Szerkesztette: Farkas Péter, a Földgömb 99 Kiadó és MHSSZ kiadása).
    Halottaink:
    2005. március 13. lavinabaleset áldozata lett Greskovits Áron (23 éves egyetemi hallgató) a Glocknerhaus környékén.
    Nemerkényi Antal (? - 2005. május 18. Budapest)
    Tóth László (? - 2005. május 22.) (a hámori sziklán 21-én történt baleset, bemutatón, 19 éves volt)

  85. 2006.
    2006. ? a Cerro Escudo k. falán egy új út megmászásának kísérlete (Solymári Dániel, ?)
    2006. május 27. a Dhaulagiri (8167 m, Himalája) első magyar megmászása (Erőss Zsolt).
    Halottunk:
    Dr. Gattinger Miklós (Klaus) (1916. szeptember 29. Szepesszombat - 2006. július 31. Steyr)
  86. 2007. 2007. január 26. a Mt. Vinson (Antarktisz) első magyar megmászása (Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina).
    Halottaink:
    2007. február 12-én jégmászás közben Sappadán életét vesztette Ilku István és Kopándi Béla.
  87. Forrás: [Tátrai Rupert, személyes közlés]
    [Perge Ferenc, személyes közlés]
    [Kisgyörgy Ádám, Bucsek Henrik: Töredék a magyar hegymászás történetéből, kiadta a MAFC elnöksége, Miskolc 1973., 18. o.]
    [Kunos Gábor, Magyar Természetbarát Szövetség 1987-2007 c. kiadvány, 49-52. o.]
    [Kunos Gábor, személyes közlés]
Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület