Nyárra össze kell szednem magam
Nyárra össze kell szednem magam - mondta még a műtét előtt
Amputálták Erőss Zsolt lábát
Heti Válasz Online - MTI
Utolsó módosítás:
2010.01.10. - 22:39
Jó esély van arra, hogy a 2010-es őszi mászószezonban újabb nyolcezressel gazdagítsa a magyar hegymászást - mondta a közlemény továbbítója.
Amputálták a lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térdtől lefelé - közölte Sárváry András, a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója vasárnap az MTI-vel.
Közleménye szerint Erőss Zsolt egy konzílium során "az összes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve" a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, amit szombaton elvégeztek rajta.
A professzor emlékeztetett arra, Erőss Zsolt lavinabalesete során többszörös súlyos sérülést szenvedett. Az elsődleges ellátás a poprádi kórházban történt, ahol lágyrészsérüléseit megvarrták, alsó végtagjait pedig gipszsínben rögzítették. Állapotának stabilizálása után Magyarországra szállították, és a Péterfy kórház baleseti központjában kedden mindkét alsó végtagi törését megoperálták.
A szakmai igazgató tájékoztatása szerint Erőss Zsolt baloldali bokatörése várhatóan szövődménymentesen gyógyul. A jobboldali nyílt, darabos, alsó harmadi lábszártörését - melyhez súlyos keringészavarral járó lágyrészsérülés is társult- szintén stabilizálták. A műtét során kiderült, hogy a sérülés súlyossága miatt, a tervezett további műtétsorozat ellenére, jól mozgó és terhelhető végtag nem garantálható, és az esetleges szövődmények miatt (fertőzés, csontgyógyulási zavarok) nem volt kizárható egy késői amputáció lehetősége sem. Ezt végül szombaton elvégeztek.
Jelenleg Erőss Zsolt állapota kielégítő, és a tervek szerint bal lábával járógipszben, jobboldalon pedig ideiglenes protézissel a járásgyakorlatokat egy-két hét múlva elkezdheti.
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sorozat vezetője - aki Sárváry András közleményét továbbította - az MTI-nek kifejtette: Erőss Zsoltot lelkileg sem kell félteni. Hangsúlyozta: ez a döntés Erőss Zsolt további hegymászó-pályafutásának érdekében is történt. "Jó esély van arra, hogy a 2010-es őszi mászószezonban újabb nyolcezressel gazdagítsa a magyar hegymászást" - mondta.
Erőss Zsolt műtétje előtt adott interjút a Heti Válasznak. „Ma már kilenc hónapos gyermeke várja haza. Ez megfontoltabbá teszi az embert?" - kérdeztük a hegymászót, aki a következőt válaszolta:
„Könnyű a helyzetem, mert a feleségemmel egyforma a gondolkodásunk és az ambíciónk. Mások teljesítményét szemlélve is azt tapasztalom: az a szerencsés, ha az ember össze tudja egyeztetni a maga életútját a családdal. Ebben egyelőre szerencsém van, nem a családom fog akadályozni a következő mászásban, hanem a törött bokám.
Erőss Zsolt akkor terveiről is beszámolt: „Nyárra össze kellene szednem magam, mert legkésőbb akkor szeretném ismét elkezdeni a hegymászást. Hogy magasabb csúcsokra mikor mehetek, még nem tudom, de úgy gondolom, a tátrai kaland nem fog nagyobb törést jelenteni az életemben. És remélem, a hegymászást választó fiataloknak továbbra is jó példát tudok mutatni még így is, hogy becsúszott egy baleset."
Amputálták Zsolt lábát
Amputálták Erőss Zsolt lábát
2010. január 10.
Boka fölött amputálták a lábát szombaton Erőss Zsoltnak, aki január másodikán szenvedett súlyos lavinabalesetet a Magas-Tátrában. A súlyos döntést a Mount Everestet elsőként megmászó magyar sportoló szombaton hozta meg, miután tanácskozott orvosaival és megbeszélték a beavatkozás előnyeit és hátrányait.
Dr. Sárváry András, a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet baleseti központjának szakmai igazgatója közleménye szerint az operációt szombaton este elvégezték, a hegymászó állapota kielégítő. Erőss Zsolt egy-két hét múlva elkezdheti a járásgyakorlatokat a bal lábával járógipszben, jobb oldalon pedig ideiglenes protézissel. A közleményben a professzor emlékeztet arra, hogy balesetekor Erőss Zsolt többszörös súlyos sérülést szenvedett. A poprádi kórházban lágyrész sérüléseit megvarrták, alsó végtagjait gipszsínben rögzítették.
Budapesten a baleseti központban a múlt héten mindkét lábát megoperálták, baloldali bokatörése várhatóan szövődménymentesen gyógyul. Jobb lábának nyílt, darabos, alsó harmad lábszártörését – melyhez súlyos keringészavarral járó lágyrész sérülés is társult - szintén stabilizálták. A műtétkor azonban kiderült, hogy a már elvégzett és a tervezett operációk ellenére a súlyosan roncsolódott lábat nem lehet helyrehozni annyira, hogy azt jól tudja használni, ráadásul az ilyenkor szokásos szövődmények miatt – fertőzés, csontgyógyulási zavarok – később valószínűleg mégis amputálni kellett volna. Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expediciósorozat vezetője szerint ez az operáció Erőss Zsolt további hegymászói pályafutásának érdekében is történt, terveik szerint idén ősszel újabb nyolcezres csúcsot másznak meg.
Szomorú hír
Amputálták Erőss Zsolt jobb lábát
· Index-MTI
2010. január 10., vasárnap 18:29
Amputálták a lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térdtől lefelé - közölte Sárváry András, a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója.
Erőss Zsolt egy konzílium során "az összes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve" a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, amit szombaton elvégeztek rajta.
"Irányíthatatlanul zuhantunk"
"Megrántottak, eltörtek a lábaim, innentől irányíthatatlan zuhantunk a sziklákon" - Erőss Zsolt néhány napja mesélt a balesetéről az Indexvideónak.
Erőss lavinabalesete során többszörös súlyos sérülést szenvedett. Az elsődleges ellátás a poprádi kórházban történt, ahol lágyrészsérüléseit megvarrták, alsó végtagjait pedig gipszsínben rögzítették. Állapotának stabilizálása után Magyarországra szállították, és a Péterfy kórház baleseti központjában kedden mindkét alsó végtagi törését megoperálták.
A szakmai igazgató tájékoztatása szerint Erőss Zsolt baloldali bokatörése várhatóan szövődménymentesen gyógyul.
Állapota kielégítő
A jobboldali nyílt, darabos, alsó harmadi lábszártörését - melyhez súlyos keringészavarral járó lágyrészsérülés is társult - szintén stabilizálták. A műtét során kiderült, hogy a sérülés súlyossága miatt, a tervezett további műtétsorozat ellenére, jól mozgó és terhelhető végtag nem garantálható, és az esetleges szövődmények miatt (fertőzés, csontgyógyulási zavarok) nem volt kizárható egy késői amputáció lehetősége sem. Ezt végül szombaton elvégeztek.
Jelenleg Erőss Zsolt állapota kielégítő, és a tervek szerint bal lábával járógipszben, jobboldalon pedig ideiglenes protézissel a járásgyakorlatokat egy-két hét múlva elkezdheti.
"Nem kell félteni"
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője elmondta: Erőss Zsoltot lelkileg sem kell félteni. Hangsúlyozta: ez a döntés Erőss Zsolt további hegymászó-pályafutásának érdekében is történt. "Jó esély van arra, hogy a 2010-es őszi mászószezonban újabb nyolcezressel gazdagítsa a magyar hegymászást" - mondta.
Hópárduc
Erőss Zsolt - Hópárduc nyolcezer felett
Gülch Csaba
2009.12.05. 12:19
A Kárpátok, a szülőföld bérceitől a Himalájáig, a világ tetejéig hosszú az út, de Erőss Zsolt szelíd elszántsággal sorra hódítja meg társaival a nyolcezres csúcsokat.
˝Hópárduc˝, a legeredményesebb magyar hegymászó szerint, minden mászásnál hívatlan társuk az élet és a halál, miként történt ez a legutóbbi alkalommal, a Manaslura tartva is.
Nem mindennapi helyzetben kellett legutóbb Nepálban Erőss Zsoltnak a 8156 méteres Manaslu csúccsal megküzdenie. Szakácsokkal, teherhordókkal ˝felszerelkezve˝ már a hegy lábánál jártak, mikor érkezett itthonról a hír, hogy első gyermeke megszületett. A feloldhatatlan távolság, a lelkét feszítő hiány komoly terhet rakott a legeredményesebb magyar magashegyi hegymászó, ˝Hópárduc˝ vállára.
˝Ezt hurcoltam végig az expedíció során, amit aztán még tovább súlyosbított, hogy közel a célhoz elveszítettük egyik társunkat, barátunkat, Szabó Leventét. Ezzel a két traumával, a fel-feltörő és nehezen kezelhető érzelmi viharokkal, honvággyal kellett megküzdenem és fegyelmezetten törekedni a kitűzött cél felé. Megjegyzem: még az elején volt valami rossz érzésem, ami azt súgta, jobb lenne, ha hazajönnék a családomhoz és nem folytatnám tovább. Aztán egy másik akarat győzött, pedig ha az ember testben, fejben és lélekben nem tud százszázalékosan ott lenni a hegyen, az bizony veszélyessé válhat.
Erőss Zsolt szerint a cél a legerősebb ˝dopping˝, a leghatékonyabb késztetés, amiért megéri minden szenvedés.
˝Egy-egy ilyen küzdelmes expedícióról hazatérve tudja az ember igazán értékelni az otthon kényelmét, a hétköznapok biztonságát, de talán az egész életet. Persze azt az érzést is nagyon nehéz szavakba önteni, amikor az ember eléri a csúcsot és megpihenve elégedetten és megkönnyebbülve körbetekint és kisóhajtja magából, hogy ťsikerültŤ. Az ember a hegymászásban, mondjuk így, az élet és a halál mezsgyéjén közlekedik, a határokig. A fizikai tűrőképesség határáig mindenképpen. De, miként ez legutóbb történt, le kell győzni az érzelmek zsarolását is. Ez nagyon éles kérdés, de a lehető legkisebb belső sérülésekkel kell feldolgozni a veszteségeket... Egyébként most először fordult elő velünk, hogy valaki meghalt a csapatból és folytattuk az expedíciót... Mondanom se kell, hogy az anyáknak, a családnak nagyon nehéz így lezárni az ügyet!˝
Arra a felvetésre, hogy egyesek értelmetlen erőpróbának, mások hőstettnek, sőt, például a ˝Magyarok a világ nyolcezresein˝ teljesített vállalásait kimondottan hazafias cselekedetnek ítélik, Erőss Zsolt így válaszolt: ˝Arra szeretnénk sajátos példát mutatni, hogy az ember sokféleképpen találhatja meg az utat önmagához, a boldog élethez. A teljes élet része az is, hogy a létfenntartáshoz kapcsolódó tevékenységeken kívül valami mással, kisebb-nagyobb áldozatokat követelő dolgokkal is foglalkozzon az ember. Ráadásul a mi kedvtelésünk extrém, rendkívüli helyzeteket produkál, és – szó szerint – sajátos magasságból tudunk a világra tekinteni. És az sem mellékes, hogy nem mindennapi kultúrákkal találkozhatunk. Legutóbb expedíciónkon például a híres-hírhedt nepáli gurkákkal, aztán egy másik magasságban Tibetből áttelepült menekült családokkal hozott össze bennünket a jó sorsunk, akik végtelen derűvel, minden érdek nélküli szeretettel fogadtak, segítettek bennünket. Nagy tanulság volt ez a találkozás. Rádöbbentettek bennünket arra, hogy a mi értékrendünk messze van a valóságtól, az övék az igazi. Ezért aztán ők a zord, emberpróbáló körülményeik ellenére is sokkal szabadabban és boldogabban élnek, mint mi a szuper kényelemben és luxusban, a kimeríthetetlen javak között. Látszik az arcukon, sugárzik a szemükből, hogy boldogok, mert nincsenek megfelelési kényszerben, nem taposnak naponta kíméletlenül. Súlyos tanulság ez!˝
További vizsgálatok
Tovább vizsgálják Erőss Zsolt (41) lábát
2010-01-08
Egy olyan vizsgálatot végeztek el csütörtökön, amelyből kiderülhet, hogy megfelelő-e a nyílt törést szenvedett lábam vérellátása – mondta el kérdésünkre a hegymászó. Miután Erőss közel 10 órát töltött a mínusz 15 fokos hidegben, félő volt, hogy lábát amputálni kell.
Ezt végül sikerült elkerülni, ám a Baleseti Központ orvosai úgy vélik, jobb végtagja maradandó károsodást szenvedhetett. A hegymászó szerint a balesetet elkerülhették volna, de mivel könnyű, levezető túrára készültek, és lavinaveszély sem volt, nem számítottak az omlásra.
– Választhattunk volna más útvonalat, vagy a szűk hófolyosón letaposhattunk volna a havat, de ezt semmi sem indokolta – magyarázta a Sárkány-völgyecskében igazi hősként helytálló Erőss.
Amikor megindult alattuk a lavina, a hegymászók vezetője jégcsáklyáját és két hágóvasát a hóba vágta, hogy lefékezze zuhanásukat. A társaihoz rögzített biztosítókötél azonban olyan brutális erővel rántotta el, hogy lábai eltörtek. A jobb lába csontjai boka felett szilánkosra törtek, ezt műtötték kedden 3-4 órán keresztül.