Világjárás Fábián Tamás képeivel
„Fábián Tamás egész élete a szakmája volt, ez volt számára a hobbi és a hivatás is egyben” – fogalmazott dr.Szilassi Péter egyetemi docens a Fábián Tamással a világban című fotókiállítás megnyitóján.
„2012 januárja óta már csak a fényképek vannak” – olvasható az egyetemen nyílt fotókiállítás egyik tablóján. Az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány és a Magyar Földtani Védegylet által rendezett tárlat egyik célja, hogy ápolja az Etiópiában elhunyt oktató emlékét, és megmutassa a világnak azoknak a szépséges tájait, ahol Fábián Tamás megfordult. Több mint háromszáz alkalommal utazott külföldre, s ötven országban járt, melyekből egy válogatást láthatnak az érdeklődők a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken december elsejéig.
„Fábián Tamás egy olyan ember volt, akihez bármikor lehetett fordulni, mindig segített és azon volt, hogy támogassa kollégáit. A szakma volt az élete, a hobbija és a hivatása” – fogalmazott Szilassi Péter egyetemi docens a megnyitón. Hangsúlyozta, kollégája, Fábián Tamás az általa gyűjtött értékeket és tudást mindig átadta, földrajztanárok nemzedékét nevelte fel. „A tanszék bejáratánál van egy kis tábla, amin a jelenléti ív van. Tamás neve ott szerepel rajta, és az van odaírva, hogy ’távol van’. Távol van tőlünk fizikailag, de lélekben itt van velünk. Még mindig várjunk, hogy fel fog tűnni a folyóson, és régi mosolyával ismét találkozhatunk” – tette hozzá Szilassi Péter.
Petrovics Kálmán arra hívta fel a figyelmet, hogy Fábián Tamás élete teli volt vidámsággal és örömmel, a megismerés szépségével, továbbá azt jellemezte őt, hogy mindig adott valamit a környezetének. A Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány egyik alapítója elmondta, ezt az üzenetet is szeretnék közvetíteni a rá való emlékezéssel.
Mint ismeretes, 2012 január 17-én Etiópiában, az eritreai határnál, az Erta Ale vulkán közelében életét vesztette két szegedi kutató, Fábián Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék tanszéki munkatársa és Szabad Gábor, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa. A tragédiával végződő, három hetes tanulmányút során a kutatók többek között bejárták az ország világörökségi helyszíneit, megismerték a kultúrák találkozásából fakadó, egyedülálló építészeti stílusokat, kolostorokat és sziklatemplomokat látogattak meg.
Varga Anna
Fotó:Gémes Sándor
A Diákolimpián nagyszerű félegyházi eredmények születtek
Nagyszerű eredmények a Puskás Stadionban
Kiválóan szerepeltek a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola atlétái a DIÁKOLIMPIÁN, az Országos Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságon a Puskás Ferenc Stadionban.
A fiú IV. korcsoportos súlylökő csapat diákolimpiai csúccsal I. helyezést ért el.
ARANYCSAPAT
Csapattagok:
Bondor Ádám
Havasi Máté
Kurucz Imre
Sánta Gergely
Soós Miklós
Felkészítő: Kerék Csaba
A 10x200méteres vegyes váltófutásban III. helyezést szereztek
BRONZCSAPAT
Csapattagok:
Bense Bianka
Havasi Máté
Sziládi Fanni
Bálint Erik
Faragó Dorka
Bondor Ádám
Fricska Nóra
Sánta Gergely
Tholt Réka
Hegedűs Alex
Felkészítő: Kurucz Kornélia
A leány IV. korcsoportos súlylökő csapat a 10. helyen végzett.
Csapattagok:
Balog Emese
Cseh Viktória
Drávucz Eszter
Oláh Viktória
Pintér Ágnes
Edző: Petőné Kis Zsuzsanna
Az elért eredményekkel az iskola az összesített pontversenyben a IV. helyezést szerezte meg.
hirek.kiskunfelegyhaza.hu
fotók: Budapesti Diáksport Szövetség
Kurucz Kornélia, Bense Zoltán
Az utolsó hegycsúcs
Kedves Pécsiek, Pécs közeliek és Hungario Résztvevők!
Örömmel tudatjuk, hogy most pénteken (26-án) 15h-kor nem csak egy egyszerű Hegycsúcs vetítésre vár Benneteket a pécsi Tudásközpont (7622 Universitas u. 2/A.), hanem a filmet követően egy izgalmasnak ígérkező kerekasztal beszélgetésre is sor kerül, ahol vendégeink lesznek Bense Zoltán hegymászó, aki személyes jó barátja volt Erőss Zsoltnak, Szabó-Molnár Bálint testvér, a Krisztus Légiója Kongregáció kispapja és Hegedűs Anna, a film fordítója, a forgalmazó képviseletében. A beszélgetés moderátora Martí Zoltán lesz. Szeretnénk ezzel a programmal Erőss Zsolt emléke előtt tisztelegni, a fizikai és lelki hegymászás értékeit megismertetni és betekintést adni a film hátterébe: hogyan is érkezett Magyarországra, kik készítették, milyen hatást váltott ki az emberekben, van-e jövője ennek a műfajnak a világban és hazánkban...
Szeretettel várunk mindenkit erre a kivételes alkalomra, ahol lehetőség nyílik majd a filmmel kapcsolatos kérdések felvetésére és személyes találkozásokra.
Szép napot kívánunk és a pénteki viszontlátásra:
Laczkó Andrea és Hegedűs Anna
Mission is Possible Csoport (forgalmazó)
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A pécsi vetítések mellett (26-a és 27-e 15h) még a budapesti Uránia mozi is kitartóan ajánlja a filmet: 30-án és 31-én lesz egy-egy vetítés de. 11h-kor.
A DVD továbbra is megvásárolható az előző posztolásban felsorolt helyszíneken.
Kép: Bense Zoltán az Alphubel csúcsán, a Matterhornnal és a Mont Blanc-kal a háttérben. Szívből köszönjük neki, hogy elvállalta felkérésünket a pénteki beszélgetésre!
Országos bajnokok
Kiemelkedő teljesítménnyel zárták a június elején Budapesten megrendezett Országos Atlétikai Diákolimpiai Döntőket a Kiskunfélegyházi Összevont Általános Iskola diákjai. A legkisebbek, a II. korcsoportos lányok (Horváth Anna, Jégh Eszter, Keresztes Regina, Surányi Lilla, Tóth Enikő, Patyi Lili) az erős mezőnyben az előkelő IV. helyet szerezték meg. Felkészítő: Rekedt-Nagy Zoltán.
Kurucz Kornélia által felkészített és irányított csapatok közül a lány 4X600-as váltó a várakozásnak megfelelően győzött és Diákolimpiai Bajnok lett, (a képen balról-jobbra)
Terjék Éva, Bense Bianka, Terjék Anna, Holló-Szabó Brigitta összeállításban.
A lány öttusa csapat (Holló-Szabó Brigitta, Solymosi Rita, Nemcsok Anna, Terjék Anna, Terjék Éva, Bense Bianka) kellemes meglepetést szerezve a III. helyen végzett. Míg a fiú 4X1000-es váltó (Gurdics Sándor, Dobronyi József, Bálint Erik, Hegedűs Alex) az ötödik helyen zárt. Az egyéni versenyzők közül a kislabda hajító Sánta Gergely és a súlylökő Soós Miklós egyaránt 6. helyezett lett.