Istenhez tért a jó zarándok

Megjelent: 2016. február 22. hétfő
Írta: Bense Zoltán

Hívek ezrei rótták le kegyeletüket vasárnap délután Botár Gábor, a Kis Szent Teréz Plébánia első plébánosának ravatalánál.

 

 

 

 

Bizonyára ritka, hogy az elhunyt búcsúztatása közben a lelkészek hangja többször is elcsuklik a gyász fájdalmától. Vasárnap azonban családtagtól, paptestvértől, tanítótól, példaképtől, baráttól és az idősebb papok reménységétől búcsúztak az egybegyűltek. Botár Gábor atya – sokaknak baráti szeretettel csak Páter –, a Bethlen-negyedi Kis Szent Teréz Plébánia alapító papja életének 51., papságának 27. évében, 2016. február 18-án tragikus hirtelenséggel vesztette életét és tért meg a Mennyei Atyához, a búcsú fájó hiányát ültetve több ezer szerető híve lelkébe.

Bizakodó, biztató üzenetek, majd a gyász szülte gondolatok, a feltámadás reményétől csengő búcsúszavak, keresztelői, esküvői és Gábor atyáról más ünnepek alkalmával készült fotók lepték el a világhálót. Mindenki, aki szerette, tisztelte a közösségformáló és -gyarapító, mindig vidám plébánost, saját módján próbálta kifejezni háláját mindazért, amivel őt gazdagította.

 

Ezrek búcsúztak a Pátertől

Botár Gábor koporsója vasárnap délután három órakor, harangszóval érkezett meg Székelyudvarhelyre, az ő fáradozásai árán felépült Kis Szent Teréz Plébániatemplomhoz. A gyászoló hívek és paptestvérek este tízig róhatták le kegyeletüket a Páter ravatalánál, melyet az oltár előtt állítottak fel – ott, ahol a nagyböjti időszakban a Szent Sírt rendezik be.

 

A gyászszertartás első mozzanatára, délután három órára annyi gyászoló gyűlt össze, hogy nemcsak a templom, a templomkert és az előtte lévő parkoló, de még a szomszédos lerakat parkolója is megtelt. A templomból kiszorultak hatalmas kivetítőn követhették a ravatalra helyezés szertartását, a Te Deum, illetve a rózsafüzér imádkozását, valamint a Páter lelki üdvéért végzett imádságot.

Kedvenc versével mondtak köszönetet

Csaknem ugyanannyian voltak jelen a délután fél hétkor megkezdett szentmisén, amelyet Botár Gábor atyáért ajánlottak fel. A szertartás során Kovács Sándor, a kolozsvári Szent Mihály arkangyal plébániatemplom főesperes-plébánosa (korábban a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébániatemplom főesperes-plébánosa) búcsúztatta Isten alázatos, elhivatott szolgáját, a vidám, erőt sugárzó barátot, a lelkes búcsújárót, s nem mellesleg azt a fiatal papot, akinek primiciáján jelen volt. Hangja többször elcsuklott, amíg rá emlékezett papi jelmondatával, illetve a Páter egyik kedvenc versével, Erdélyi József Reggel című költeményével. Biztatóan úgy fogalmazott, a jó búcsújáró csak egy számunkra felfoghatatlan zarándoklatra indult.

 

A szertartás lebonyolításában több paptestvére is segédkezett, mindannyian fájdalommal búcsúztak szeretett társuktól. Az ifimiséket felemelő énekkel fűszerező Hálaluja zenekar tagjai erre az alkalomra feketébe öltöztek – az egyetemisták közül is sokan hazatértek, hogy méltóképp tisztelegjenek Gábor atya emléke előtt. Kedvenc énekeit választották ki az alkalomra, s a hatás nem is maradt el: a jelenlévők egész mise alatt könnyeikkel küszködtek.

Buszokkal a temetésre

A Pátertől végakarata szerint még hétfőn délután négy óráig búcsúzhatnak a hívek a Kis Szent Teréz templomban, öttől szentmisén imádkoznak lelke üdvéért. Ezt követően földi maradványait szülőfalujába, Csíkszentgyörgyre viszik, ahol kedden déli 12-kor helyezik örök nyugalomra. A temetésre buszokkal szállítják az udvarhelyszéki híveket, ezekre hétfő déli egy óráig lehet helyet foglalni. A hozzátartozók kérése, hogy koszorúk helyett a hívek imádsággal tisztelegjenek Gábor atya emléke előtt. A koszorúmegváltásból származó összeget szegény gyerekek megsegítésére ajánlják fel.

 

 

 

 

 

Erdélyi József: Reggel

Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap; mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám; sárgarigó fütyült a fán.
Sárgarigó, huncut rigó, azt fütyülte, hogy élni jó;
Hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és mindenkinek,
Sárgarigónak legkivált, nagy kertben élni nyáron át.
Fenyőre szállni rangosan, fütyölni szépen, hangosan,
Hirdetni vígan szerteszét, hogy élni jó, hogy élni szép,
Ha fogják az ember kezét...

Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap; megyek magas fenyők alatt;
Kezemet fogja holt apám, s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó, hogy élni szép, hogy élni jó;
De halni szebb és halni jobb, s én mosolygok és meghalok...

 

 

Forrás: http://uh.ro/itthon/tarsadalom/24336-istenhez-tert-a-jo-zarandok

 

Share
comments

Dr. Botár Gábor búcsúztatása

Megjelent: 2016. február 19. péntek
Írta: Bense Zoltán

Share
comments

Elhunyt Dr.Botár Gábor szentszéki tanácsos-plébános

Megjelent: 2016. február 18. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

 

Csütörtök hajnalban, 51 éves korában a trentói Santa Chiara-kórházban elhunyt a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Egyházközség plébánosa, Botár Gábor szentszéki tanácsos – tájékoztatott Tamás Barna, az egyházközség kisegítő lelkésze. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatósággal és a családdal történő egyeztetés után temetéséről a későbbiekben tájékoztatnak. Hasonlóképpen azokról az imaalkalmakról is, amelyek megelőzik földi búcsúztatását.

Botár Gábor 1964. május 14-én született Csíkszentgyörgyön. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, aminek befejeztével 1989. június 25-én szentelte pappá Jakab Antal megyéspüspök. Öt évig mint segédlelkész szolgált Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron. 1994-től Székelyudvarhelyen tevékenykedett, kezdetben helyi lelkészként, majd 1995-től a Kis Szent Teréz Plébánia felelős lelkipásztoraként.

Doktori tanulmányait 2009–2014 között folytatta a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudomány-egyetemen. Kutatási területe a Mallersdorfi Ferences Nővérek működése Erdélyben. Disszertációját 2014 januárjában védte meg az egyetem Római Katolikus Teológia Karán. Krisztus szeretetének sürgetésében című kötete 2014-ben jelent meg. Nagyon sok cikk és elmélkedés szerzője, amelyek nagy része az egyházközség havi értesítőjében és lelkiségi kiadványokban látott napvilágot.

Botár Gábor az olasz Alpokban elszenvedett síbalesetet követően helikopterrel rögtön a trentói kórházba került. Az orvosok tájékoztatása szerint a fejét ért ütés következtében nagyon súlyos agykárosodás állt be, ami miatt életfunkcióit csak a kórházi gépek tudták ideig-óráig fenntartani.

Botár Gábor plébános sok ezer rábízott lelkébe beleírta az Isten- és közösségszeretetet. Lelkipásztori elkötelezettsége példás volt. Közösségépítő munkájának eredménye a plébánia keretében folyamatosan tevékenykedő huszonkét lelkiségi csoport. A vasárnapi szentmiséken zsúfolásig megtelt a templom, ünnepeken az udvar is liturgikus térré vált. Hivatásszeretete számos fiatalt indított el, és kísért a papi pályán.

Az egyházközség híveinek összetartozása meglátszott azon az aggodalmon, együttérzésen is, ahogyan az elmúlt napokban az életéért aggódók hívás nélkül sereglettek össze imádkozni a templomba.

A Kis Szent Teréz Plébánia első plébánosának egyik fontos lelkipásztori törekvése volt az ifjúsággal való foglalkozás, valamint a családok és betegek lelki gondozása. A lelkiségi mozgalmak önzetlen támogatót tudtak személyében maguk körül. Kiváló szervezőkészsége és imaélete pünkösdi emberré tette. Évről évre növekedett a csíksomlyói búcsúra gyaloglók lelkesedése, amelyet Botár Gábor plébános Szűzanya iránti tisztelete és zarándoklelkülete táplált. Naponta imádkozta a rózsafüzért, és a közösségi alkalmakon is mindig maga kezdte az imádságot.

Közösségben gondolkodott, mindig jó csapat vette körül. Ismerte képességeit és azok határait. Amit nem tudott maga felvállalni, de fontosnak érzett, arra megnyerte a megfelelő szakembereket. Közvetlensége, segítőkészsége és együttműködési készsége sokaknak hiányozni fog. Hasonlóképpen a jó barát is – vallja az őt gyászoló közösség. Istennek az emberek számára megálmodott örök boldogsága legyen a jutalma!

 

Forrás: http://www.kronika.ro

Share
comments

… egy ajtó kinyílt odafenn …

Megjelent: 2016. február 18. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

 

 

A feltámadás hitével, az örök élet bizonyosságával, Isten akaratában nyugalmat keresve tudatjuk, hogy plébánosunk, dr. Botár Gábor szentszéki tanácsos 2016. február 18-án hajnalban hazatért a Mennyei Atya házába.

 

Téged, Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk.

Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel.

Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok.

Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.

 

Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy!

 

Nagyságoddal telve ég, föld,* dicsőséged mindent bétölt.

Téged dicsér, egek Ura * apostolok boldog kara.

Dicséretes nagy próféták * súlyos ajka hirdet és áld.

Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet.

Vall tégedet világszerte * szent Egyházad ezerszerte.

Ó Atyánk, téged *s mérhetetlen nagy Fölséged.

S azt, ki hozzánk tőled jött le * Atya igaz Egyszülöttje.

És áldjuk veled * Vigasztaló Szentlelkedet.

Krisztus, Isten Egyszülöttje * Király vagy te mindörökre.

Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál.

Halál mérgét megtiportad * mennyországot megnyitottad.

Isten jobbján ülsz most széket: * Atyádéval egy fölséged.

Onnan leszel eljövendő: * mindeneket ítélendő.

 

Téged azért, Uram, kérünk,* mi megváltónk, maradj vélünk!

Szentjeidhez végy fel égbe * az örökös dicsőségbe!

Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged!

Te kormányozd, te vigasztald * mindörökké felmagasztald!

 

Mindennap dicsérünk téged, * szent nevedet áldja néped.

Bűntől e nap őrizz minket * és bocsásd meg vétkeinket!

Irgalmazz, Uram, irgalmazz; * híveidhez légy irgalmas!

Kegyes szemed legyen rajtunk * tebenned van bizodalmunk.

 

Te vagy Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem!

 

Tamás Barna,

a Kis Szent Teréz Plébánia kisegítő lelkésze

Székelyudvarhely, 2016. február 18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Plébános – dr. Botár Gábor

Botár Gábor

Születés helye és ideje: Csíkszentgyörgy, 1964. május 14.

Pappászentelés helye és ideje: Gyulafehérvár, 1989. június 25.

Teológiai tanulmányok: 1983 - 1989, SIS, Gyulafehérvár

Doktori tanulmányok: 2009 - 2014, BBTE, Kolozsvár

Papi jelmondat: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4, 13)

Szolgálati helyek:

  • 1989 - 1990 Csíkszereda – segédlelkész
  • 1990 - 1991 Székelyudvarhely – segédlelkész
  • 1991 - 1994 Kolozsvár – Szent Mihály – segédlelkész
  • 1994 - 1995 Székelyudvarhely – Bethlen negyed – helyi lelkész
  • 1995 - Kis Szent Teréz plébánia – plébános

 

 

Forrás: http://ksztplb.ro/index.php?page=2

 

 

 

Share
comments

Hazaérkeztek a zarándokok Székelyudvarhelyre

Megjelent: 2015. máj. 26. kedd
Írta: Bense Zoltán

A megélt érzelmektől-élményektől lelkesülten hangzott fel vasárnap a zarándokének Máréfalvától Székelyudvarhelyig: estére teljes búcsút nyerve érkezett haza a csíksomlyói oda-vissza utat gyalogszerrel járók népes csoportja.

 

punkosd mise rakoczi cent AB-4_b

 

A hálaadás a pünkösdi öröm szétáradását visszahangozták utcahosszan a Lélek-hívó énekek, és a Hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűzmária dallama. A meghajtott zászlók, „az egy úton járók” napszítta arca hosszú útról vallott, de a hitben, a Szenttel és a bensőt eltöltő Lélekkel való találkozás derűje túlmutatott a fáradtságon, a hőség megpróbáltatásain.

Pénteken hatszáz-harmincan indultak Székelyudvarhelyről. Szombat hajnalban a Hármaskereszttől nyolcszáz-hetvenöten tették meg együtt a Csíksomlyóra vezető utat. Négyszázhúszan vállalták a hazavezető gyaloglást. Egy fő- és zászlóhajtásnyira megálltak a zarándoklatzáró szentmise korábbi helyszíne, az idei gyalogút kiinduló pontja, a Kis Szent Teréz-plébániatemplom előtt. Az út végén, a Rákóczi Sportcentrumnál sokan ölelték magukhoz az érkezőket: több mint kétezren adtak hálát együtt a három nap lelki ajándékaiért.

 

punkosd mise rakoczi cent AB-3_b

 

A zarándoklatzáró szentmisére érkezőket Botár Gábor plébános fogadta, a főcelebráns László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa a hála hangján kért áldást minden megtapasztalt kegyelemért. A hálaadás oltárát számos pap állta körül, köztük Koronkai Zoltán jezsuita, Balla Barnabás pálos szerzetes, Tamás Barna főegyházmegyei ifjúsági főlelkész, Madarász Attila bögözi plébános, Balla Imre segédlelkész és Németh István győri egyházmegyés, peresznyei plébános.

Kémenes Lóránt Zoltán tűri plébános pünkösdi lánglélekkel szólt. Útravalója a pünkösdi emeleti teremben kezdődő mesés történettel indult, s fő kérdése: mi történik egyházközségeinkben, személyesen ennek nyomán bennünk. Gyökössy szavaival buzdított: kezdjünk el Isten szavára figyelni, amit az öröm megléte követ, vagyis a Szentlélek egyik ajándéka. Jézus követésében odaszegődik a Lélek és csodákat élünk meg, hiszen Benne összekapcsolódik a Menny a Földdel, ember az emberrel.

A köszönetek rendjén vastapsot kaptak a szolgálatvégzők, a lenkúti szállásadók és mindenki, aki bármivel segítette a zarándoklatot Az esztendő legkiemelkedőbb ifjúsági miséjén a szokásoknak megfelelően elbúcsúztak a Hálaluja ifjúsági ének- és zenekar végzőseitől. Majd a résztvevő sokaság az ároni áldással kérte Isten segítségét a zarándoklat lelki vezetőire és a szolgáló atyákra. A Lélek testvériségének miséje után még hosszan visszhangzott a lelkesítő éneklés a csak egy mustármagnyi hitről, amely az Istentől való élet mozgatója: pünkösdtől pünkösdig.

 

Forrtás: http://www.szekelyhon.ro

Molnár Melinda

Share
comments

Alkategóriák

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület