Megjöttek az utcaseprő gépek

Megjelent: 2018. november 28. szerda
Írta: Bense Zoltán

 

Megérkezett Olaszországból a város két új utcaseprő gépe – tudtuk meg Juhász Lászlótól, a városüzemeltetési osztály vezetőjétől. A két kommunális takarítógép megvásárlásáról áprilisi ülésén döntött a képviselő-testület, ma pedig már a Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. telephelyén várják, hogy munkába állhassanak.

 
 
 
– Egy kisebb és egy nagyobb teljesítményű gépről van szó. Az előbbit a járdák és közterek, az utóbbit pedig az utak padkájának rendben tartására fogjuk használni. Mindkettő modern, új gép, amelyek mindenféle környezetvédelmi előírásnak megfelelnek. Külön szűrővel vannak ellátva annak érdekében, hogy működés közben ne zavarja porhatás a járókelőket. Négy nagyteljesítményű kefével rendelkeznek, a por lekötésére pedig vízsugarat használnak – mondta el az osztályvezető.

Bense Zoltán, a városüzemeltetési bizottság elnöke még tavasszal, a beszerzésről határozó önkormányzati döntés indokaként elmondta, hogy a város területén lévő közterületi parkok, terek, zöldfelületi munkák hatékony ellátásához szükséges eszköz- és géppark kialakításán évek óta dolgozik a város. S bár az elmúlt években komoly előrelépés történt e téren is, a parkgondozási, köztisztasági, külterületi utak karbantartási és a hószolgálati tevékenység ellátáshoz jelenleg rendelkezésre álló géppark még mindig fejlesztésre szorul. Ezt sürgeti az a tény is, hogy a Zöld város projekt kapcsán folyamatosan növekednek majd Félegyházán a rendszeres gondoskodásra szoruló parkok, zöldfelületek és terek. Az új takarítógépek megkönnyítik többek között az ősszel nagy tömegben lehulló falevelek közterületi takarítását, és lehetővé teszik, hogy a város minden egyes burkolt utcája havonta legalább egyszer fel legyen söpörve.
 
 
 
 
Forrás: felegyhazikozlony.hu
 
 
 
 
Share
comments

Fejlődött, és fejlődni is fog a 2-es választókörzet

Megjelent: 2018. november 28. szerda
Írta: Bense Zoltán

A zöldhulladék elszállításával, a közlekedés rendjével és a régi lombos fák védelmével kapcsolatos kérdéseiket, kéréseiket fogalmazták meg elsősorban a Bense Zoltán lakossági fórumán megjelentek. Az összejövetelen a 2. választókörzet képviselője a városrészben történt fejlesztésekről és beruházásokról adott tájékoztatást. Dósai Bence kabinetvezető a Zöld város projekt körzetet érintő részleteiről adott tájékoztatást, majd Csányi József polgármester szólt a város fejlesztési terveiről. A beszámolókat követően a képviselő és a város vezető tisztségviselői válaszolták meg a felmerülő kérdéseket.

 

 

 

Bense Zoltán beszámolójában elmondta: – A Félegyháza megújul program keretében a fejlesztésekre fordítható pénzeket úgy használja fel a város, hogy az valamennyi körzet szépülését, gyarapodását szolgálja. Félegyháza mintegy 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Zöld város programban. A beruházás jelentős fejlesztéseket hoz a 2. számú választókörzetben is a terek, járdák megújulásával. A program része a platánsor megújítása is. Pihenőparkot alakítanak ki a Szalay Gyula Parkban és a Mártírok utca elején, de a Korond utcai játszótér is új arculatot nyer. Megújul a Szent János tér. Ebben a projektben szerepel a Kossuth utca déli oldalának fejlesztése egészen az Attila utcáig, ahol virágágyásokkal, szobrokkal tarkított járdaszigetek épülnek a közeljövőben.

Önerős beruházásból megújul a Korond utca a Rendelőintézettel együtt. Az önkormányzat mintegy egymilliárd forintot fordít saját forrásból az új egészségügyi központ kialakítására. A beruházással tovább fejlődik Félegyháza egészségügyi ellátása: korszerű körülmények között rendelhetnek a háziorvosok, eddig hiányzó szakterületek jelennek meg a városban, új alapokra kerül a háziorvosi ügyeleti ellátás, fogorvosi rendelő és patika, valamint a felnőtt lakosság testi-lelki egészsége felett őrködő egészségfejlesztési iroda kap helyet itt. Az új intézmény átadása 2019 nyarán várható.   

Megvalósult az új ravatalozó építése az Alsótemetőben. A munkát a temető kerítésének, főkapujának és a portaépület megépítésével folytatjuk. Megújult a Nap utca, új aszfaltburkolatot kapott. Ennek átadása igazolja azt, hogy a városvezetés fontosnak tartja azoknak az utcáknak az aszfaltozását, rendbetételét is, amelyek olyan lakóközösségeket érintenek, akik áldoznak a felújításra, elkészíttetik az útalapot közlekedésük rendezettebbé tétele érdekében. Erre kiváló példát mutatattak a Nap utca lakói.

A közvilágítás is jelentős mértékben javult a körzetben, fejlesztése a Bikahegyben jelenleg is folyik. Az Alsótemető előtti játszótér melletti járdaszakasz Kalmár József u. – Gábor Áron u. között 4 új kandeláber épül. A jövő évi tervekben szerepel még a József Attila utca csapadékvíz-elvezetése és az Avar-köz aszfaltozása a Bikahegy városrészben.  

Mindig ügyeltem arra, hogy a körzetemben ne csak a városközpont gyarapodjon. Munkámban sokat segítenek a körzet lakói, akik naponta keresnek meg ötleteikkel, panaszaikkal. Az önerős járdaépítéseket támogattuk, folytattuk az idén is – zárta gondolatait Bense Zoltán.

Dósai Bence kabinetvezető látványtervekkel illusztrálta a Zöld város projekt megvalósításának terveit. Többek között elmondta, hogy félmillió növényt telepítenek a beruházás során. A zöldfelületek mellett növekednek a közösségi terek is. A kabinetvezető végezetül bemutatta a város önerős beruházásait, amelyek a körzetet érintik. Elmondta, hogy a Korond utcát sétáló utcává alakítják, az Attila és a Horváth Zoltán utca között pihenőparkot alakítanak ki, visszaállítják az egykori Petőfi-kutat, és aszfaltburkolatot kap Bikahegyben az Avar-köz.

A kabinetvezető tájékoztatója után Csányi József ismertette a városi fejlesztési eredményeket, terveket. Kifejtette, hogy a jelenlegi képviselő-testületnek megválasztása óta alapelve, hogy ne csak a választási időszakban történjenek fejlesztések, beruházások. Céljuk – teljes egyetértésben –, hogy Félegyháza folyamatosan és dinamikusan fejlődjön. Ennek köszönhetőek az évről évre megvalósult új beruházások, és valószínű az is, hogy egyre több új cég kezdi meg működését Félegyházán. Fejlődött a műanyagipar, az Integrál Zrt., és egyre több kisvállalkozás erősödik meg. A városvezetés törekvése továbbra is az, hogy a félegyháziak itthon találjanak munkát, megélhetést – zárta gondolatait a polgármester.

A körzet egyik lakója a város levegőjének minőségére panaszkodott, és aggodalmát fejezte ki, hogy nagyon sok árnyat adó fát vágnak ki, hiszen a pótlások lassan nőnek meg ahhoz, hogy igazán pótolni tudják őket.

Felvetésére Faragó Zsolt jegyző elmondta, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat valamennyi fát bevizsgáltatta szakértőkkel. Sajnos nagyon sok közöttük a balesetveszélyes és a kivágásra érett. Ennek ellenére a város nem vágja ki mindegyiket, amelyeket lehet, kezeléssel menti meg. Sajnos adódik olyan helyzet is, amikor egy-egy komoly közműberuházásnál fel kell áldozni néhány fát, pótlásukkal is óvatosan kell bánni, mert a gyökérzet képes tönkretenni a különböző vezetékeket. A jegyző azt is hozzátette, hogy a pótlást előnevelt fákkal oldják meg, ráadásul törekednek arra, hogy lombozatukkal, virágzatukkal gyönyörködtessék a városlakókat.

A Mártírok utca lakói panaszkodtak arra, hogy utcájuk a II. köztől nagyon keskeny és balesetveszélyes. Képeket is bemutattak az utcában történt balesetekről, ahol autók ütköztek, vagy az útszéli fák állították meg őket. Kérték az egyirányúsítást. A képviselő és a jegyző ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy az utca ezen szakaszát néhány éve már egyirányúvá tették, de az ott lakók többségének felháborodása, tiltakozása okán visszaállították a kétirányú forgalmat. Mindenesetre közlekedési szakemberekkel és a rendőrséggel újra felülvizsgálják a helyzetet, és ha szükséges, változtatnak a közlekedési renden.

A fórumon gondok adódtak a zöldhulladék elszállításával is. Többen kifogásolták, hogy nem szállítják el, és nehézkes a gyűjtőzsákok beszerzése.

Faragó Zsolt válaszában elmondta, hogy igaza van a panasztevőknek, a problémát már többen is jelezték. Éppen ezért döntött úgy az önkormányzat – bár ez nem a hivatal feladata –, hogy önerőből megoldja a zöldhulladék begyűjtését, és mindent megtesz a helyzet normalizálásáért.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton

 

 

 
Share
comments

MEGHÍVÓ

Megjelent: 2018. október 25. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

 
Share
comments

Kedves Félegyháziak!

Megjelent: 2018. október 25. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

Négy évvel ezelőtt októberben megváltozott ennek a városnak az élete. Őszintén és szerénytelenül mondhatom, hogy az Önök bizalmának köszönhetően béke és látványos fejlődés vette kezdetét.

Nagyon ritkán osztok meg belső munkaértekezletekről készült fotókat, de most mégis így, ezzel a ma készült fényképpel szeretném megköszönni a mögöttem álló képviselőknek ezt a csodálatos négy évet, a sok munkát és azt, hogy szinte a kezdetektől baráti csapattá válhattunk.

Ritka dolog ez egy város életében.

 

 

 

Csányi József polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: facebook.com   "Csányi József legyen Félegyháza polgármestere"

 

 

Csányi József legyen Félegyháza polgármestere

 

 

 
 
Share
comments

Indul a Zöld város – Új ruhát ölt Félegyháza

Megjelent: 2018. október 25. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

Néhány héten belül indul a Zöld város projekt. Az a nagyszabású fejlesztés, amelynek köszönhetően mintegy 2 milliárd forint pályázati forrásból teljesen átalakul Kiskunfélegyháza belvárosa, évtizedekre meghatározva a városképet. Bár több alkalommal írtunk már az ezzel összefüggő városképi jelentőségű fejlesztésekről és azok hatásairól, a tényleges változás mértékét mi, laikusok, talán még fel sem mérjük.

 

Nő a zöldfelület

Nem véletlen a Zöld város elnevezés: a legátfogóbban és leglátványosabban Kiskunfélegyháza zöldfelületei változnak meg. Képletesen fogalmazva: megsokszorozva a parkok, terek növényekkel betelepített felületeit, új lélegzethez jut a város.

Hosszú hónapok tervezése után küszöbön a kivitelezés. Több tucat szakember munkája van abban, hogy a mintegy 80 ezer négyzetméternyi akcióterület minden apró szeglete egy közös koncepció mentén forrjon végül egységgé. A projekt érinti a Kossuth utcát, a Szent János teret, a Főteret, és a Korond utcai játszóteret.

– Valamennyi helyszínen nő a zöldfelület nagysága, és ennek gondozását automata öntözés segíti majd. Megtörtént a teljes érintett faállomány átvizsgálása, ami alapján a beteg egyedeket kivágják, a megmaradó fák pedig teljeskörű faápolást kapnak, beleértve a lombkorona alakító és ifjító metszését, a fagyrepedések és odúk kezelését, továbbá a statikailag külpontossá vált Kossuth utcai platánok stabilizálását – foglalta össze Nagy Ágnes városi főkertész, aki szerint ez a fajta körültekintés szinte példa nélkül álló a hasonló projektek sorában.


Gyógykezelés a platánoknak

A Kossuth utca déli oldalán, a Szent János tér és az Attila utca közötti szakaszon egységes burkolati rend épül. Az utca teljes hosszában és szélességében új növényfelületeket telepítenek. A projekt kiemelt figyelmet fordít az európai szinten is különlegesnek számító platánsorra. Az egyed szinten felmért fák a felállított „diagnózis” függvényében „személyre szabott” kezelést kapnak, és csak a műszeres méréssel igazoltan, nagyon leromlott egészségi állapotú idős platánokat, valamint a beépítések mellett beszorult, idegen fafajú egyedeket vágják ki.

– A tervezett növényegészségügyi kezelés eredményeként a meglévő fasor egészségügyi állapota jelentősen javítható Félegyházán, amelynek a várható élettartalma így még kitolható. Ugyanakkor az állomány cseréjét ezzel csak elodázni lehet, kikerülni nem – mondta el lapunknak egy korábbi cikkben Nemcsok Márton projektfelelős, a tervezést végző Pagony Táj- és Kertépítész Iroda félegyházi származású tájépítészmérnöke, aki arról is beszélt, hogy komoly munka folyik az elöregedett állomány megújítása és egy hosszú távú facsere program kidolgozása érdekében. Azt szeretnék elérni, hogy 15-20 év alatt a teljes fasor megújulhasson. Addig is a Szent János tér és a Mártírok utca közötti szakaszon mintegy kísérleti jelleggel összesen hét darab fát fiatal, fehér törzsű, legalább öt méteres platánokra cserélnek le. Mindezzel egy kellemes hangulatú, fás-ligetes sétáló utca jön létre, kiüldögélő teraszokkal.

A Szent János téren megújul a teljes zöldfelület gyeppel és virágágyakkal, átépül a tér városházával szemközti területe, ahol liliomfák pompáznak majd.


Új főtér

A jelenlegi szabályos, mértani burkolati rendet egy mozgalmasabb, ívesen játékos burkolatosztással tagolt főtér váltja fel. A nagytemplom előtti idős és mostanra veszélyes mértékben leromlott állapotú japánakácokat, illetve a templom oldala mentén futó besűrűsödött díszkörte sort, valamint a Petőfi és Béke tér 80-as években telepített, napjainkra leromlott egészségi állapotú fenyőit és vegyes díszfáit kivágják. A kivágott fák helyett a nagytemplom körül platán-, valamint ámbrafákat, a többi helyen vegyes díszfákat telepítenek. A teljes zöldfelület átalakul új cserje és virágágyakkal, illetve gyepfelületekkel.

A Korond utcában jelentősen bővül a jelenlegi játszótér, járda épül, új cserje- és évelőágyak lesznek, valamint új fatelepítésre is sor kerül.

A Hősök Parkjában lévő emlékpark teljes felújításon esik át, beleértve a burkolatot és az utcabútorokat is.


Több százezer új növény

Nagy Ágnes szerint a beruházás legnagyobb jelentősége a városközponti közterületek nagymértékű funkciógazdagítása, amit a rossz állapotú burkolatok és a növényállomány cseréjével, felújításával, igényes növényegyüttesek létesítésével, öntözési lehetőség kialakításával és új köztéri berendezések telepítésével érnek el.

A projekt során mintegy százhatvan fát vágnak ki, 200-at telepítenek, átültetnek, vagy pótolnak. Több mint 180 ezer cserjét, 120 ezer évelő, 120 ezer hagymás, és 1700 egynyári növényt ültetnek el.

Fát kivágni senki sem szeret

A szakemberek – ahogy a városi döntéshozók is -, pontosan tudják, hogy a fakivágás különösen kényes kérdés, amire a lakosság fokozott érzékenységgel reagál. Éppen ezért rendkívüli körültekintéssel jártak el, mielőtt egy fát „kivágásra ítéltek”.

– A parkoknak, köztereknek is megvan a maga természeti rendje. A növényeknek többek között térre is szükségük van ahhoz, hogy fejlődni tudjanak és megőrizzék szépségüket, egészségüket. Ehhez folyamatos felülvizsgálatra és a növények ritkítására: fakivágásra, nyesésre volna szükség. S bár ez 8-10 évente kötelezően szükséges lenne, sokszor – éppen a velejáró viszályok fel nem vállalása miatt – mégsem kerül rá sor. A főkertész szerint ez nagy hiba. Pozitív példaként említette a zeneiskola előtti parkot, amely az elöregedett, rossz egészségi állapotú, oda nem illő fák kivágása után tudott újjászületni, és megmutatni, hogy a kevesebb néha több…


Méltó városkép a jövőnek

A Zöld város projekt legfőbb értékei közé sorolható, hogy harmonikus egységbe fűzi a korábban megújult és a most átalakuló parkrészeket. Az egységes növény- és anyaghasználatnak köszönhetően lépésről lépésre, részletről részletre áll össze, teremtődik meg egy korszerű, jellegzetesen félegyházi arculat.

Az elmúlt években az ország számos településének adódott lehetősége pályázati forrásból megújítani főterét, és ezzel előrelépni a városiasodás útján. Vannak közöttük jó, és kevésbé jó példák. Azonban a városban a nagyvonalúság szép példája mutatkozik meg többek között a projekttel nem érintett területek kezelésében és tervezésében is. A Zöld városban képviselt szemlélet ott van az előkészítés alatt lévő városi beruházásokban is, vagy például a buszpályaudvarral szemben megépített, városképpel és zöldnövényzettel gazdagított parkoló kialakításában, valamint a Pázmány utca hamarosan induló megszépítésében – emlékeztet Nagy Ágnes.

Mindez azt mutatja, hogy Félegyházán sikerült felülemelkedni a kívülről érkező forrásoktól függő, egymástól elszigetelt fejlesztések esetlegességén. És hogy van figyelem, szándék és tehetség is a szálak „elvarrásához”, a városhoz méltó arculat megteremtéséhez.

 

 

 

Félegyháza főtér. Gyermekrajz

 

Forrás: felegyhazikozlony.hu

Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület