Amikor ordít a különbség

Megjelent: 2018. december 21. péntek Írta: Bense Zoltán

– 12 éve vagyok képviselő. Ez idő alatt sok mindent megéltem, sok mindent láttam, de most érzem azt, hogy ténylegesen tenni tudok a választókörzetemért, a választópolgárokért, a városért – fogalmazott az elmúlt időszakot értékelve Bense Zoltán, a polgármester munkáját segítő frakció vezetője.

 

 

 

 

– Mi változott meg elsősorban?

– Öt-hat évvel ezelőtt erkölcsi, morális mélyponton volt Kiskunfélegyháza, és sokan gondolták úgy, hogy menthetetlenül és véglegesen megrekedt ebben a reménytelen helyzetben. A közéletet napi szinten botrányok tarkították, mindent áthatott és meghatározott az akkori helyi vezetők diktatórikus stílusa. Tehetség helyett a személyes érdek volt a mérce, a dolgok nem a város érdeke, hanem az összefonódások mentén dőltek el. Akkoriban sokan érezték úgy, hogy nem jó félegyházinak lenni. Én is. De folyamatosan küzdöttem azért, hogy ez megváltozzon. Voltak, akik a családjukat, egzisztenciájukat is kockára téve próbáltak megálljt parancsolni az ámokfutásnak, szembe fordulva a városvezetéssel, amely embereken akart uralkodni a hivatalban és az intézményekben, és csak a saját hasznát tartotta szem előtt. Ez változott meg mindenek előtt az utóbbi négy évben. Kézzelfogható a különbség a nagy dolgokban: városi fejlesztésekben, nyertes projektekben, gazdasági gyarapodásban… De olyan hétköznapi részletekben is, mint hogy teltházas rendezvényeink vannak. Egyáltalán: vannak igazi, nem látszatrendezvények. Vagy említhetem akár a főtéri karácsonyfa példáját is, aminek az egykori és mai példányáról készült fotót egymás mellé téve így fogalmazott a város jelenleg legnagyobb rádiója: „amikor ordít a különbség”.

– Miben „ordít” még a különbség?

– Hálistennek mindenben. Négy évvel ezelőtt a választópolgárok új irányt szabtak a városnak. Ennek következményeként állhatott össze az a csapat – polgármester, képviselők, városházi dolgozók, civilek… - amely egyrészt nemzeti, másrészt várospolitikai alapon köteleződött el amellett, hogy kimozdítsa Félegyházát az apátiából. Büszke vagyok arra, hogy az utóbbi négy esztendő teljes békében, botrányok, személyeskedések nélkül telt el. Sok mindent elértünk, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg elmaradást kell még pótolni. Nem félünk a feladattól. Bár voltak próbálkozások, ezt a csapatot nem lehetett eltéríteni az úttól, amelyen most Félegyháza halad. Nagy segítség ebben az országgyűlési képviselőnk, Lezsák Sándor higgadtsága, és a folyamatos kormányzati támogatás. Így tudtunk elérni olyan, a város méretéhez képest hatalmas eredményeket, mint a sportcsarnok terheinek megváltása, vagy a több milliárd forintnyi megítélt fejlesztési támogatás. És ez csak az érem egyik oldala. Mert legalább ennyire fontosak az apró dolgok is.

– Úgy, mint például a közös ünneplés öröme?

– Elmondhatatlanul jó érzés azt látni, hogy évről évre, alkalomról alkalomra többen tisztelik meg jelenlétükkel a városi programokat, eseményeket, ünnepeket. Azt hiszem, az emberek egyszerűen megérzik, hogy mennyi törődés, önzetlenség, szeretet van ezekben. A város, az intézmények ugyanis tele vannak olyan jó szakemberekkel, akik munkaidőn és munkaköri kötelességükön túl tényleg tenni akarnak az itt élőkért. Jó példa erre a főtér idei ékessége, a szánkó a rénszarvassal, ami gyorsan Félegyháza és a gyerekek kedvencévé vált. Ezt a látványosságot nyár vége óta készíti elő egy egész csapat. Hónapokba telt ugyanis, amíg ötletelések közepette, rengeteg kreatív megoldással mutatós és biztonságos dekoráció lett a kiselejtezett szánkóból. Ezért senki nem kapott egyetlen plusz forintot sem. A közreműködők fizetsége a fényképezkedő családok és a csodálattól csillogó gyermekszemek. 

Ezek azok a példák, amelyek miatt politikától függetlenül mindenkinek éreznie kell, hogy ez a város most bizonyítani szeretne. Önmagának, a lakosoknak, a környező településeknek, a közelebb és távolabb fekvő városoknak. Félegyháza meg akarja mutatni azt, hogy lehet várost és közösséget építeni mindenki örömére és hasznára.

 

Forrás: felegyhazikozlony.hu
Share
comments
Találatok: 1691

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület