Bense Zoltán

Filmajánló: Az utolsó hegycsúcs

Pablo Dominguez 42 éves spanyol római katolikus pap 2009 februárjában megmászta az Ibériai-hegység legmagasabb pontját, a 2300 méter magas Moncoyát, de visszafelé az úton lezuhant és meghalt. Juan Manuel Cotelo filmjében a lelkipásztor szülei, testvérei, plébániai közösségének tagjai idézik fel alakját.

Pablo Dominguez 42 éves spanyol római katolikus pap 2009 februárjában, egy lelkigyakorlat megtartása után lelki leányával, az orvosként dolgozó, teológiát tanuló Sárával együtt megmászta az Ibériai-hegység legmagasabb pontját, a 2300 méter magas Moncoyát, de visszafelé az úton mindketten lezuhantak és meghaltak. Juan Manuel Cotelo filmjében a lelkipásztor szülei, testvérei, plébániai közösségének tagjai idézik fel alakját.

Pablo atya teológiát és filozófiát is végzett, több könyvet írt, de vallotta, hogy először pap, másodszor is és harmadszor is az. A visszaemlékezések és a róla készült dokumentumok, fényképek alapján egy olyan lelkipásztor képe rajzolódik ki előttünk, aki a nap 24 órájában a hívők rendelkezésére állt, egész személyiségét áthatotta az öröm, a derű, a humor, számára egyet jelentett Isten és az emberek szeretete. Mindenkivel szót értett, a kisgyermekekkel éppúgy, mint a felnőttekkel, nőkkel és férfiakkal, az utca emberével, az őt először varjúnak nevező macsóval a metrón, az anarchistákkal, az ateistákkal. Papi hivatását a „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek… Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Mt 9,12-14) szellemében élte. Ha valaki bűnt követett el, nem dorongolta le, csak szelíden figyelmeztette a bűnbánat fontosságára, arra, hogy életét helyezze új alapokra, s még erősebben imádkozott érte. „Pablo mindenkiben testvért látott. Mindenkiben Istennek egy gyermekét, sőt magát Istent látta. Bárkiben meglátta Őt.”

Szenvedélyesen érdekelte a másik ember, egész lelkével átérezte annak gondjait, fájdalmait. Érdemeivel azonban soha nem kérkedett, tudta, hogy mindent Istennek köszönhet. „Érezte, hogy minden Istentől van. Ha okosnak tartották, az Istentől jött. Sziporkázó, vicces természetét is Isten kegyelmének tartotta.” 

Pablo Dominguez előtt megnyíltak az emberek, mellette valóban jónak érezték magukat, gyarlóságaik ellenére is, és azt mondták: „De jó! Milyen jó kereszténynek lenni! Ez csodálatos. És ő megtérésekről, átalakuló életekről számolt be, amik rajta keresztül mentek végbe. Mesélt emberekről, akik hirtelen hihetetlen életerővel kezdtek élni.”

Pablo atya erejét az Oltáriszentségből merítette, Krisztus szerelmese volt, s vallotta, hogy aki rálelt az igazi életre, annak kötelessége tovább adnia Jézus tanítását, az evangéliumot. Istenről pedig nem elég hallani, „Találkoznunk kell vele…, szemtől szemben. Személyesen… Ha Jézus Krisztus és az evangélium hirdetése nem elsődleges az életünkben, akkor az életünk szegényes és középszerű, ami elfogadhatatlan.”

Pablo Dominguez rajongott a hegyekért, mert számára a hegy „Isten jelenlétének szimbóluma volt… a hegyekben közvetlenebb kapcsolatban érezte magát Istennel.” Gyakran mondogatta, hogy szívesen halna meg a hegyekben. A hegycsúcsokon bemutatott szentmiséin csodálattal beszélt Isten emberi ésszel felfoghatatlan nagyságáról: „A felfedezések közül a legelső Isten végtelenségének felfedezése. Teremtő Isten! A teremtés lenyűgöző! A Naprendszer, a galaxisok… Már magában az, hogy mindez létezik, hihetetlen dolog… Hogy szemlélhetjük a világegyetem végtelen nagyságát. Mindez lenyűgöző. És mindez azért van, mert Isten megteremtette.”

Juan Manuel Cotelo filmje tele van katarzisos, a lélek legmélyét megérintő epizódokkal. Az egyikben Maria, egy háromgyermekes édesanya idézi fel, hogy amikor a harmadik gyermekével áldott állapotban volt, az orvos súlyos rendellenességeket állapított meg a magzatnál. Maria azonnal értesítette Pablót, zokogott, s nem titkolta, hogy haragszik Istenre. Ő jogosnak tartotta ezt a haragot, a sírást is, de Maria Pablo atya hatására fokozatosan megnyugodott: „Elfogadtam, hogy a gyermekem addig fog élni, amíg Isten akarja, és hogy ezt az időt a lehető legjobban kell élveznem. Figyeltem, hogy van éppen a kisfiam, érzem-e, hallom-e a rugdolózását, a szívverését. Így sikerült örömet lelnem Juan rövid életében. Soha ilyen közel nem éreztem magam Istenhez.” S miközben Maria beszél, látjuk a kétnapos korában meghalt Juan után egy évre született, néhány hónapos Biancát az ágyon, sírdogálni, nevetgélni.

A film egyik leggyönyörűbb jelenete, amikor a hegycsúcson álló Pablo kezében tartja a szent ostyát: a kamera körbejár, mintha befogná az egész világmindenséget, s szinte halljuk közben Jézus Krisztus szavait: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30).

A filmet áthatja az örök életbe vetett hit, ahogy Pablo is vallotta: „A halál egy ajtó. Az a fontos, ami az ajtón túl van, mert az maga az örök élet.” Ezért beszélnek a szereplők úgy Pablóról, mint aki a halálával átlépett egy új életbe, fent van a mennyekben, Jézus Krisztus mellett, s akárcsak Lisieux-i Kis Szent Teréznek – aki halála előtt azt mondta: „Rózsaesőt hullatok a földre” –, most kezdődik csak az igazi hivatása, még az eddigieknél is több lelket megmenteni Krisztus kegyelmével.

Az utolsó hegycsúcs gyönyörű film, a derűt, a reményt, a szeretetet sugározza. A rendező, Manuel Cotelo szerint mocsokban élünk, minden téren, s ezt nehéz vitatni. Ám Pablo Dominguez élete bizonyíték arra, hogy a sötétség fejedelme soha nem tudja annyira elborítani a mindenséget, hogy azon át ne ragyogna Krisztus fényessége.

Az utolsó hegycsúcs
(Spanyol dokumentumfilm, 80 perc, 2010)

Rendező: Juan Manuel Cotelo
Forgatókönyvíró: Juan Manuel Cotelo
Szereplő: Pablo Dominguez Prieto
Kiadja és forgalmazza: Mission is Possible Kft.

A film magyar kiadásának fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás, védnöke pedig Erőss Zsolt – aki az idén májusban társával, Kiss Péterrel együtt ugyancsak életét vesztette a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

dr. Kubassek János előadása

„Ésszel járom be a Földet!” – idézem Vámbéry Ármin Kelet-kutatót, a Magyar Földrajzi Társaság első alelnökét

„Vámbéry Ármin és tanítványa, Germanus Gyula az iszlám bűvkörében” címmel tart előadást dr. Kubassek János

A magyar felfedezők,utazók között nehéz lenne találnunk még két oly meghatározó személyiséget, akiknek életútja annyi hasonlóságot mutat, párhuzamosan halad, mint Vámbéry Árminé és Germanus Gyuláé, mégis e két kalandokkal teli Kelet-kutató éppen a legvégsőbb kérdés tekintetében eltérnek egymástól.

Vámbéry – a kor szellemének megfelelően – az őshazát kutatta, igaz, nem fizikai, hanem nyelvészeti értelemben, a török–magyar rokonságot felismerve. Germanust viszont a keleti lélek vonzotta ellenállhatatlan erővel.
Vámbéry megismertet a Kelettel, beavat nyelveibe és néprajzába, lebilincsel kalandjaival, Germanus írásaiban viszont szinte megszeretteti olvasóival az iszlám népeket.

dr. Kubassek János

A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz szakos diplomát, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen "summa cum laude" eredménnyel védte meg karsztmorfológiai tárgyban írt doktori disszertációját Jakucs László professzornál.
Balázs Dénesnek, a Magyar Földrajzi Múzeum alapítójának ösztönzésére kezdett el magyar utazók, földrajzi felfedezők muzeális emlékeinek kutatásával foglalkozni. 1983 óta a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatójaként dolgozik. Kutatási területe: a geográfia tudománytörténete, földrajzi utazók, régi magyar világjárók tevékenysége, karsztmorfológia, Ázsia és Afrika regionális földrajza.
Több külföldi tudományos expedíció résztvevője, illetve vezetője volt. 1991-ben Dél-Koreában egyetemi előadóként oktatott. Öt kontinens 102 országában járt. Számos hazai és külföldi egyetem meghívott előadója. Huszonhét könyve, és több mint kétszáz tanulmánya, cikke jelent meg.
1993-ban Móra Ferenc-díjat kapott, 1996-ban Pest megye díszpolgárává választották.
2000-ben a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Kadic Ottokár-éremmel tüntette ki.

Kiskunfélegyháza, 2013.11.14.                                  Bense Zoltán

Az utolsó hegycsúcs c. film rendezője Budapestre látogat

Az utolsó hegycsúcs

Az utolsó hegycsúcs c. film rendezője Budapestre látogat és november 23-án délután 17:00-kor a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky u. 20.) egy vetitéssel egybekötött személyes találkozásra lesz alkalom.
Szeretettel invitáljuk Önt és családját erre a rendkivüli eseményre!
Az esemény vetitéssel kezdődik és utána a rendezővel lesz egy beszélgetés, ahol lehet kérdezni tőle a filmről, életéről, jövőről.

A film magyarországi fővédnöke: dr. Erdő Péter bíboros

Védnöke: Erőss Zsolt hegymászó ( + Kancsendzönga, 2013. május 21.? )

Pablo Domínguez Prieto 2009-ben, miután feljutott a hegy tetejére, e szavakat mondta pár perccel halála előtt: „Felértem a csúcsra!“

Erőss Zsolt, aki dr. Erdő Péter mellett e film védnöke, a filmet elemezve, beleértve saját 2010-es tátrai balesetét, ezt mondta : „Ha előre sejtesz bármit, és teszel érte egy picit, akkor nincs baleset. De nem sejtjük előre, hogy mi történik…”

 Arra az újságírói kérdésre, hogy „fél-e a haláltól”, Zsolt így válaszolt: „Nem, pedig gyakran voltam már kritikus helyzetben. Olyankor úgy vagyok vele, hogy bármelyik másodperc az utolsó lehet az életemben, de legalább odafönt boldogan halok meg…”

2013. május 20-án este nepáli idő szerint 6 óra előtt néhány perccel, miután megszólalt az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos rádiója, Zsolt így viccelődött:” Itt a csúcs, Lalikám merre vagy?”

Lőrincz L. László Félegyházán

Lőrincz L. László író, műfordító ( Leslie L. Lawrence) volt a vendége november 5-én a városi könyvtár „Könyvek Klubja Olvasókör” című sorozatának. Lendületes, izgalmas és érdekes életrajzi történetei magukkal ragadták a hallgatói képzeletét, így a teremben egy percre sem lankadt a rá szegeződő figyelem. Előadásmódja legalább olyan lebilincselő volt, mint a könyvekbe zárt elbeszélései.

Az érdeklődők megtudhatták, hogy Szilvásszentmártonon született, majd Kaposváron végezte elemi iskoláit. Ezután egy szerencsés „balszerencse” miatt a Kaposvári Gimnázium helyett a Kaposvári Sütőipari Technikumba nyert felvételt. Itt kitanulta a karikadobálás csínját-bínját, melynek később nagy hasznát vette. Természetesen kiválóan megtanult sütni is, de az utósózott töpörtős pogácsa miatt sajnálatára csak 4-es gyakorlati érettségi vizsgát tett, ellenben a többi tantárgyból kiválóan teljesített.
Írói pályájának ihletője Karl May, a híres kalandregény író volt. Az ő könyvei hatására iratkozott be a Budapesti Egyetemre keleti nyelveket és kultúrát tanulni.

Kalandos utazásai az arab és török tanszék után végül a mongol tanszékre irányították egy kedves jó ismerős segédletével. Itt szerzett diplomát 1962-ben török-mongol szakon.
Első elbeszélő költeménye a Dzsingisz Kán ifjúságát feldolgozó „A sólyom kinyújtja karmait” című ifjúsági regénye. (1973)
Ezután sorra kapta a szerződéseket és könyvszerető emberek örömére, még ma is izgalmasabbnál-izgalmasabb történetek születnek alkotói tollából.

Szendi Klarissza

(FH)

Fotó: Bense Zoltán

Lőrincz L. László a „Könyvek Klubjában”