2010-01-07 04:10:00 Blikk.hu
Budapest — Hat órán át műtötték kedden Erőss Zsoltot (41), akinek mindkét lába eltört, amikor a hét végén a Magas-Tátrában két társával együtt elsodorta őket a lavina.
A Mount Everestet első magyarként meghódító hegymászó jobb lába szilánkosra tört. Félő volt, hogy amputálni is kell, de ezt végül sikerült elkerülni.
Úgy érzem, jól sikerült a műtét. Már túl vagyok az operáció utáni első nagy fájdalomhullámon, azóta folyamatosan javul az állapotom. A lábamat folyamatosan mozgatnom, tornáztatnom kell, hogy a vérkeringés is javuljon – árulta el a Blikknek Erőss Zsolt, aki továbbra is abban reménykedik, hogy sikerül felépülnie, és még az idén újra hódolhat szenvedélyének, a hegymászásnak. De mit mondanak az orvosok?
– Műtétileg stabilizáltuk a töréseket. Az egyik lába néhány héten belül terhelhető lesz, de a nyílt törést szenvedett végtagjának használhatósága kérdéses. Az eredeti állapotot lehetetlen visszaállítani. További vizsgálatokat kell elvégeznünk, ez valószínűleg több hónapos procedúra lesz – mondta el kérdésünkre Sárváry András professzor, a Péterfy utcai Baleseti Központ szakmai igazgatója.
K. P.