A Himalája tizedik legmagasabb, de legveszélyesebb csúcsa a 8091 méteres Annapurna.
Ezt készül meghódítani a surdi Horváth Tibor.
Az újabb, magyarok a világ nyolcezresein expedíció öt tagja szerdán repül Nepálba. A 33 éves Horváth Tibor a balesete óta műlábbal mászó Erőss Zsolt csapatának tagja, már nem először: 2010 őszén a hatodik legmagasabb nyolcezresen, a Cho-oyu-n mutatkozott be, majd 2011 tavaszán a magasság szerint negyedik Lhotse következett.
Kedden, az újabb nagy utazás előtt, a csomagolással töltötte az időt a surdi szülői házban Horváth Tibor.
- Fejenként 50 kilogramm csomagot vihetünk- mesélte Tibor. - A felszerelések mellé természetesen pakolok kolbászt és szalonnát is. Egy ismerős több kilónyi, a szájban könnyen olvadó cukorral ajándékozta meg a csapatunkat, ez gyors energiaforrás lehet a nehéz helyzetekben.
Ilyen pedig bizonyára lesz bőven, hisz’ az Aratás Istennője, vagyis a róla elnevezett Annapurna óriási, kilométer szélesen lezúduló lavinákkal folyamatos életveszélyben tartja a mászókat.
- Zord körülményekre, jég- és hófalakra, valamint mínusz 30 fokra lehet számítani - folytatta Horváth Tibor. - Könnyítheti a helyzetünket, hogy talán most nem kell a halálzónában, 7500 méteres magasságban aludni, ott, ahol a tüdőembólia és az agyvérzés kockázata jelentős.
A csapat tagjai: Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Mécs László, Horváth Tibor, illetve a helyszínről tudósító újságíró, Földes András természetesen oxigénpalack nélkül indul útnak. Mielőtt célba vennék az Annapurnát, megmásszák a csak 6200 méter magas Thorung csúcsot, mert mint Tibor elárulta ez a hegy tökéletesen alkalmas arra, hogy akklimatizálja a szervezetet, tehát hozzászoktassa az extrém körülményekhez. Nem mellesleg pedig a táj is csodálatos látnivalókat kínál.
Az expedíciót - melynek költsége amúgy személyenként közel egymillió forint - az állam is támogatja.
A surdi fiatalember elmondta: minden eshetőségre felkészült; szerinte ha a mászás közben nem hibáznak, és az időjárás a körülményekhez képest kegyes lesz hozzájuk, akkor két hónap múlva feltűzhetik a magyar zászlót a 8091 méteres csúcsra.
Benedek Bálint jegyzete 2012.május 7.
Amióta megtudtam, hogy Horváth Tibor hegymászó meghalt, folyamatosan ráz a hideg. Az életerős, örökké mosolygós surdi férfivel az elutazása előtt egy nappal azon viccelődtünk, hogy nehogy az Annapurán maradjon, mert akkor nem lesz aki elmesélje, milyen boldogan tűzték ki a magyar zászlót a csúcson. Már úton volt, amikor utoljára üzent: tetszett neki a megjelent cikk, csak azt nem értette, miért titulálom mindig fiatalembernek, amikor már 33 éves...