Marci betyár
Ebben a történetben azt mesélem el, hogyan lettem a Börzsöny félelmetes betyárja.
A pandúrok évtizedek óta zaklatták falunkat, és a családomat is. Kegyetlenkedéseikkel állandó rettegésben tartották az ártalmatlan embereket, nem kíméltek senkit. Apám haláláért is ők a felelősek. Így elhatároztam, hogy betyár leszek és megbosszulom, amit tettek.
Már híres betyár voltam, mikor Bugacon a vásárban elkaptak, és a király színe elé állítottak. A perzekutorok rám fogták, hogy elloptam az ispán pénzét. Ki akartak végezni, de nem hagytam magam, este kijátszva az őrséget, megszöktem. Felugrottam egy észak felé tartó szekérre. Egyenesen a Börzsöny hegyei közé akartam szökni.
Felkerestem az eldugott Bernece nevű falut, ahol Sisa Pista betyártársam lakott. Megvendégelt palócházában, megkínált ízletes hegyi borából, majd elvezetett a hegyoldalon lévő szőlőbirtokára. Sétáltunk, beszélgettünk a falusi utcákon, lekanyarodtunk egy poros földútra. Egy idős asszony bicegett el mellettünk. Megszólított: „ Jajj, Isten áldja magukat Pista! Hallotta, hogy a szomszéd faluban járnak a pandúrok? Valami szökött rabot keresnek, délutánra ideérnek! „
Pista megragadott, szaladtam mellette a lejtős utcákon. Maga után vonszolt a bernecei Nagyvölgybe, és azt mondta, hogy ott el tudunk rejtőzni egy barlangban. Tavasz volt, minden zöld színben pompázott. A verőfényes napsütésben bekanyarodtunk a völgybe. A pincesornál lassítottunk. A Nagyvölgyben már nem kellett szaladni, mert itt már nehezebben értek utol, mivel nem ismerték a járást. Úgyis a falut nézik először. Egyre mélyebbre mentünk. Pihentünk egy fél órát, mikor távoli puska durrant. Egyből észbe kaptunk, és futni kezdtünk. Megállás nélkül rohantunk a fák alatt. A hűvös rengetegből kiérve egy fényes tisztásra értünk. A mezőn egy nagy kalapos méhész állt. Megint lőttek. A túlsó kanyarban feltűnt pár pandúr. Üvöltötték:
- Ott vannak a betyárok, utánuk! Lőjetek! –Majd hirtelen golyózáport kaptunk. Majdnem elkapott az egyik golyó. Elvágtáztunk a méhészhez. Kedvesen felajánlotta, hogy van a számunkra egy-két üres faládája, amibe elbújhatunk. Kinyitotta a tetejét, és beleugrottunk. Pont akkor csapódott be az ajtaja, mikor a tisztásra értek üldözőink. Idejöttek a ládákhoz teljes fegyverzetben. Nagyon izgultam. A pandúrok elkezdték faggatni a méhészt, látott-e kettő menekülő embert. A jólelkű méhész védett minket, de mikor a pandúrok megfenyegették, elmondta, hogy a hetedik és a nyolcadik ládába rejtett minket.
– Felnyitni! - Pár perc múlva kétségbe esetten jöttek vissza.
–Váci Pandúr zászlóalj vezérének jelentem, hogy üresek a dobozok.
–Üresek, de hát akkor hol vannak? - ekkor már rég a sűrű zöld bozótban voltunk, egy ösvényen, mely tovább visz a völgyben. Ide jutottunk, hiszen a méhész nem árult el bennünket, rossz kaptárt mondott a pandúroknak. Ezután kúsztunk el a fűben. A távolból még egy-kettő kurjantást lehetett hallani.
–Biztos nem ebben a ládában vannak! Felnyitni a többit is!.....Jajj, méhek csipkednek. Az összes pandúrt csipkedik ezek a dögök! Szaladjunk vissza a faluba!
Mi egyre sűrűbb erdőben jártunk. Késő délután volt, mikor megálltunk.
–Ez az a hely! - Én nem láttam semmilyen völgyet, amerre mutatott, csak rengeteg sűrű bükkfacserjét. A betyár a fák felé indult, én utána. Beugrottunk a bozótba. Egy szűk csapást vettem észre. Baktattunk a meredek csapáson felfelé. Átértünk a hegy túloldalára. Benéztem a völgybe, és gyönyörű víz vájta páfrányos és indás szurdokot láttam. A sziklaleválásokon kapaszkodva lemásztunk. Látszódottak az üledék lerakódások. Összeszűkült a sziklasor, átcsúsztunk a repedésen. A zöld indáknál felkúsztunk a kőfalon. Óriási mészfal állta utunkat. Nagy árnyék vetődött rá, hiszen ez egy nagyon mély szurdok, amely rendkívül eldugott a külvilágtól. Itt lehetetlen megtalálni minket. Gondoltam, kereshetnek a pandúrok a Nagyvölgyben, sosem fognak megtalálni. A sziklafal közepén volt egy szűk nyílás. Megérkeztünk. Fölkúsztunk a puha kőzetű sárga falon, majd becsúsztunk a mélybe. Egy nagy térbe estünk be. Elővett Pista egy petróleum lámpát. Teljesen száraz volt ez a szoba méretű üreg. A sarok ki volt bélelve szalmával. A sütőhelynél meggyújtottuk a tüzet. Betyártársam egy öntött vaslábasban készítette a vacsorát. Egy jó bor után elaludtunk.
Talán egy hétig maradtunk a szurdokban, terveket szövögettünk a jövőről, de leginkább az foglalkoztatott mindkettőnket, hogyan moshatnánk le magunkról a gyalázatos rágalmakat. Egyik reggel láttuk, hogy csendes a völgy, így kimentünk a méhész tisztására, és megköszöntük neki a segítséget. Két nap múlva a pandúrok lármája csapta föl a völgyet.
Úgy döntöttünk, még maradunk rejtekhelyünkön. Pár nap elteltével már nem adtak hírt magukról, ezért ki mertünk lopakodni a Nagyvölgybe. A réten már nem volt ott a méhész, és nem láttunk senkit. Alaposan szétnéztünk. Elvittünk egy kosárban pár bödön mézet, majd kifizetjük később barátunknak. A szemlélés közben nem számítottunk arra, hogy esetleg egy pandúrcsapat bújt meg a rét melletti erdőben. Nem lőttek ránk, mert tudni akarták, hogy hol bújunk meg. Gyanútlanul mentünk vissza a bozótba. Egyszer-kétszer megreccsent egy ág a távolban, és szelíd csörtögés hangja hallatszott. Gondoltuk, egy rókacsalád lehet. Másnap reggel, ahogyan kinéztem az üregből, kellemetlen csalódás ért. A fal előtt egy csapat felfegyverzett perzekutor állott. Megkötözve vittek minket a balassagyarmati zárdába. Pista sötétedésig mesélte a menekülési terveket. Neki nagy tehetsége volt ehhez. Este meg is szöktünk a gyarmati tömlöcből. Bementünk egy csárdába vacsorázni, majd elindultunk az országút felé. Hajnalban elbúcsúztunk egymástól, ő Bernece irányába indult, én pedig kis várakozás után felkéredzkedtem egy arra jövő szekérre, mely a Zempléni-hegység felé tartott.
Az út hosszú és unalmas volt. Másnap estére érkeztem Füzérre. Elállt a szavam, mikor felnéztem erre a gyönyörű várra. Azért választottam menedékül ezt a helyet, mert a börtönben hallottam, hogy sok pincéje és alagútja van, amelyben el lehet bújni. Meg teli van borral. A szép környezetben a hegyi kavicsos úton haladtam felfelé, míg a várhoz nem értem. Odafelé benyitottam egy pince, fából készült ajtaján. Megkóstoltam a tölgyfa hordós hegyi vörösbort, majd tovább mentem egy kis alagúton. Benyitottam egy helyiségbe. Találtam ott pár pandúr holmit: ruhákat és fegyvereket, majd megláttam, hogy a szoba belsejében temérdek sok arany csillog. Egyből tudtam, hogy a pandúrok lopták el az ispán pénzét, amit rám fogtak. Ide, ebbe a pincébe rejtették el a kincset. Siettem Budára, a király elé, hogy leleplezzem őket.
A király seregével indult Füzér várába, hogy meggyőződjön a bűntényről. A pandúrokat tömlöcbe záratta, engem gazdagon megjutalmazott. Szabadságomat visszanyerve felkerestem Bernecén Sisa Pistát és a méhészt, akik segítségemre voltak. Megosztottam velük pénzemet, és egy börzsönyi erdészházban éltem tovább életemet.
Írta, rajzolta: Bense Marcell
Kiskunfélegyháza,2014-01-23